Szállásvadászkeresésmenü

Szépia Bio & Art Hotel, Zsámbék

Kiváló konyha és ételminőség

A vendégértékelések szerint a Szépia Bio & Art Hotel egyik legnagyobb erőssége a konyha: a bőséges reggeli és vacsora minden nap kellemes meglepetést okoz. A változatos menü mellé valóban ízletes, finom fogások érkeznek, amelyekből a hagyományos kedvencek és a könnyedebb, modern ételek egyaránt megtalálhatók. Több vendég kiemelte, hogy a kínálat jól átgondolt, minden étkezéskor érezhető a minőségre törekvés. Nem véletlen, hogy sokan már az első étkezés után biztosak benne: visszatérnek.

A konyha mögött álló csapatot gyakran illetik dicsérettel, a vendégek szavaival élve: kiváló séf irányítja a munkát. Az ételek nemcsak finomak, hanem a szép, esztétikus tálalás is élménnyé teszi az étkezést. Az is gyakran elhangzik, hogy a gourmet fogások is megjelennek a kínálatban, így a különleges ízeket keresők is örömüket lelik. A bőséges választék mellett egyre többek számára fontos szempont, hogy egészséges választék is rendelkezésre áll.

A hangulatot és a komfortot az éttermi személyzet figyelmes jelenléte emeli tovább: mosolygósak, udvariasak, és a kis részletekre is ügyelnek. A gyors, pontos felszolgálás miatt nincsenek felesleges várakozások, minden a megfelelő pillanatban érkezik az asztalra. Az étkezések méltó zárása a jó kávé: a vendégek szerint a kávé minősége kiváló. Összességében a konyha és a kiszolgálás együtt teremti meg azt a gondtalan, ízekben gazdag élményt, amiért sokan szívesen ajánlják tovább a hotelt.
Az összefoglalót a Szállásvadász segítője, az AI Vadász írta.

Szépia Bio & Art Hotel, Zsámbék >>

Csomagok már 19 600 Ft / fő / éjtől! >>
Olvass ezekről is:
Kiváló konyha és ételminőség - kiválogattuk nektek a kapcsolódó véleményeket
Egyéni utazó - 2025. október 12. vasárnap
A padlásszobában nem volt wifi. Csak bosszúságot okozott, mert nem voltam rá felkészülve. A recepción azt mondták, hogy lennie kell, utánanéznek, de úgy maradt. Persze, vettem netet két napra, csak nem erre számítottam. És különösen kellemetlen, amikor a recepciós fiatalember azt gondolja, hogy a magasabb kor minden esetben együtt jár az elbutulással. Minden egyéb tulajdonképpen rendben volt. A konyha és személyzete maximális teljesítményt nyújtott!! Külön köszönet nekik!!!
Bíró - 2025. szeptember 05. péntek
A szoba messziről szép. Az építkezés miatt a melósok bebámulnak a szobákba. A fürdőben bogarak is laknak. A konyha, és az ellátás kiváló. A wellness kicsi, a kinti edence mindig üres, mert jéghideg. Ősszességében egy túlárazott, kirakat szálloda. Vigyázz, ha kifizeted előre a baromi magas árat, nem lehet változtatni, visszamondani. Néhány nappal az utazás előtt, lényegesen olcsóbb ugyanaz a szoba!
Pál - 2025. július 14. hétfő
Kellemes a hely. Jók a program lehetőségek. Az ételek is egész jók, az étkezői asztalok felszabadítása, letakarítása kicsit lassabb a vártnál. (ezen még lehet kicsit javítani).
Zsuzsa - 2025. március 17. hétfő
Nem volt a fürdőszoba akadálymentes😪, pedig előre jeleztem az igényt. Az étteremben , ahol egyébként minden dolgozó kedves és előzékeny volt❤látszott, hogy nem sok kerekes székest láttak, elég kellemetlenül pont a bejárathoz ültettek, mindenkinek útban voltunk😪 Az étteremben a személyzet kifogástalan.❤ Amiről nem tehet a hotel, az ott lévő családok gyerekei neveletlenek, sikítozó, ajtót rugdosóak voltak, de ez a szülők hibája.😪
Egyéni utazó - 2025. február 20. csütörtök
Szép, kényelmes, tiszta, ételek finomak, a személyzet segítőkész. A forró vizes medence kicsi és idősebbeknek nehéz belemenni. Kutyakaki kuka nincs.
Bélai Erzsébet - 2024. december 29. vasárnap
Nagyon jól éreztük magunkat, a személyzet nagyon kedves .(recepció, étterem, takarító hölgyek) . 12 fős családi összejövetel volt. Fallabdáztunk, bowlingoztunk, szaunáztunk, fürödtünk! Az étterem kínálata bőséges és finom volt. Köszönjük a szállodának, mindenkinek ajánlani tudom! Bélai Erzsébet
Gyapjas Attiláné - 2024. december 27. péntek
Fantasztikus pihenős karácsonyi 2 éjszakát töltöttünk itt! Ételek ISTENI finomak voltak,a személyzet mosolygós volt. A szállás a welnes részleg kielégítő.Közelbe túrázási lehetőség,helyben séta nevezetességek.
Köő Jánosné - 2024. december 19. csütörtök
Szépen terített asztalok, gazdag ételválasztékkal, ízletes ételekkel. A wellness részleg esztétikus, jól megközelíthető. Ötletes a köntös és a törülköző bekészítés. A szobák berendezése praktikus, az ágy mérete jó , kényelmes.
Gábor - 2024. december 11. szerda
Barátságos, kényelmes szállás, rengeteg szolgáltatással: tenisz, squash, bowling, fittness, csocsó, wellness (szauna, jakuzzi, gőz, infra, merülő), kényelmes ágyak, remek étterem bőséges és egészséges, nagyon finom étkekkel. Tisztaság, kedves mosolyok a személyzet részéről, egyszóval nekünk tökéletes volt!
János - 2024. december 04. szerda
A wellness részleg erősen a "felejthető" kategóriába tartozik. Az étkezés és a kiszolgálás kivállónak mondható! A szakács kitünő!
Ferenc - 2024. november 16. szombat
Csak annyi volt a wellness hátránya, hogy a benti medence kicsi, leülni nem lehet benne egyben úszó és gyerek medence , a jacuzzi szintén kicsi maximum 4-5 felnőtt fér el. Szoba, ellátás, személyzet, tisztaság rendben volt.
Géza - 2024. szeptember 08. vasárnap
A szálloda csendes helyen található. A szoba amit kaptunk földszinti,nagyon nagy , kényelmes , tiszta. Az egész hotel kellemesen klimatizált. Az étkezés kifogástalan. A személyzet nem tolakodó. A beltéri medence hőmérséklete optimális. A külső medence nagyon nagy, igazi strand hangulata van. Az udvaron nagyon sok gyermekjáték található. Rövid sétával elérhetőek Zsámbék látványosságai.
Fiatal pár - 2024. szeptember 02. hétfő
Teljesen elégedett voltam mindennel,széles választék az ételekből,érzékenyekre igyekszenek nagyon figyelni,számomra a hotel szolgáltatásai is elsőosztályú. A kilátást a szobából csak azért értékeltem 2 csillagra,mert tetőtéri szobában voltunk. Onnan azért nem sok látszik. Bármikor újra szívesen megszállnék
Stelczerné Rónai - 2024. szeptember 01. vasárnap
A wellnessden kevés a medence, a szobába kényelmetlen az ágy. Mi tetőtérben voltunk nagyon kell vigyázni, hogy ne verdbe a fejed a falba. Pozitivumok az ételek finomak és melegek mi félpanziosok voltunk, nekem még a wellnessben a jakuzi tetszet.
Mihályné Valenda - 2024. augusztus 26. hétfő
Nagyon kedves, segítőkész személyzet. Remek szakácsok, bőséges választék. Csak ajánlani tudom.
Péter - 2024. augusztus 25. vasárnap
Csinosak és udvariasak voltak a recepciós és felszolgáló hölgyek.
Csomagok már 19 600 Ft / fő / éjtől! >>
Hélisz György - 2024. augusztus 25. vasárnap
A Szépia Hotel épülete, berendezése kíváló minőségü ,megérdemli a 4 csillagot.A szobák nagy méretüek,a fürdőszoba szépen berendezett.Ami az ellátást illeti,a reggeli kíváló nagy a választék,ugyanez nem mondható a vacsoráról,ami eléggé szegényes. Az udvari úszómedence remek szolgáltatást nyújt,ugyanakkor hiányoznak a lombos fák,amik a napos időkben árnyékot adnának.A személyzet nagyon kedves,dícséret illeti őket.Csak azoknak ajánljuk a szállodát,akik autóval jönnek,mert a távolsági busztól hosszú utat kell megtenni a szállodáig és az iránymutatás kritikán aluli az úton. Hélisz György
Pénzes István - 2024. augusztus 22. csütörtök
Mindennel elégedettek voltunk. Kiemelten jó volt az ételek minősége,változatossága, a kiszolgálás és a tisztaság. A wellnes részleg egy kicsit szűkös, a szabadtéri medence melletti árnyékolás nagyon kevés volt.
Erika - 2024. augusztus 17. szombat
Modern, szép legkondícionált szoba, jó wellness és külső medence napágyakkal. Finom ételek. Sajnos a Tv csatorna választék nagyon kicsi. Az étterem külső részét a galambok összepiszkítják, így szükséges lenne annak gyakoribb takarítása.
Edit - 2024. augusztus 11. vasárnap
Barátságos ,szolgálatkész személyzet,tiszta környezet,nyugodt pihenés,finom ételek.Szivesen elmennék ide máskor is.
Család nagyobb gyerekkel - 2024. augusztus 10. szombat
Az erkéllyel egy szinten (1. emelet) egy napégette területre láttam, ami elég zavaró volt. A wellness részlegben 2 medence volt, egy pezsgőfürdő, amibe 3 fő fért el, a babapiskóta medence is elég kicsi volt. A kinti medence jó nagy, de a víz nagyon hideg volt. A reggeli és a vacsora is finom volt. A hotel is szép, tiszta, kulturált. Nagyon sok zöld terület van, ahova lehetne még egy medencét építeni.
Egyéni utazó - 2024. július 29. hétfő
A szálloda szép, kényelmes, a személyzet kedves és figyelmes, a szoba is megfelelő méretű terasszal, de a konyhai szellőző közelében volt, ezért minden kora reggel sült szalonna illatára ébredtünk (tudom, h. ez kellemes is lehet, de nem feltétlen ezt szerettük volna minden reggel), napközben pedig a készülő vacsora illataiban "élveszkedhettümk". A wellnes sajnos részünkre használhatatlan volt, mert a jaccusi-ba nem tudtunk csak nagy nehézségek árán be- ill. kilépni (nem volt sem lépcső, sem létra), ez miután idősek vagyunk, számunkra élvezhetetlen volt, no meg a nagysága is, mert 2 főnél többen nem fértek bele.
Család nagyobb gyerekkel - 2024. július 28. vasárnap
Mindennel elégedettek voltunk. Tiszta kényelmes hotel, kifogástalan ételek. A medence és a bowling pálya lefoglalta a két kamaszfiamat.
Judit - 2024. július 15. hétfő
Figyelmes kiszolgálásban volt részünk. Üde színfolt volt vacsora közben az élő zene. Nagyon jó az ajándékbolt.
Bernadett - 2024. július 14. vasárnap
Nem lehet unatkozni a hotelben, sok a sportolási, szórakozási lehetőség. A személyzet kedves.
Attila - 2024. március 18. hétfő
A tisztaság kiváló, a személyzet professzionális. Az ételek választékosak és finomak.
Gergely - 2024. március 12. kedd
Rendkivül tiszta és jó hangulatú volt a szállás, a reggeli és a vacsora is töléletes volt! Böséges választék, finom izek! A wellness részleg szolgáltatás repertoárja nagyon jo de sajnos a medence kicsi a jacuzzi egy másfél méter átméröjü kör, ami egy vip szoba privát jacuzzijának elegendö de közösségi célra nem megfelelö, kapacitás max. 4 fö!
Egyéni utazó - 2024. február 26. hétfő
Ami tetszett az hogy volt sportolási lehetőség. Ami nem tetszett, hogy ezekért fizetni kellett nem is keveset. Hirdetésben ezeket nem tüntették fel. Az étkezésnél a reggeli bőséges volt de a vacsora az átlag alatti. Alig volt választék.. Ebben csalódtam..
Tünde - 2024. január 09. kedd
A szoba kényelmes, tiszta. A személyzet közvetlen, udvarias. A reggeli bőséges, a vacsora változatos. Húsimádó és zöldségkedvelő is talál kedvére valót. Remek szilveszteri programot szerveztek.
László - 2024. január 02. kedd
Kiválló személyzet,jó lehetőségeg Programmokra. Kicsi a víz mennyisége az ott levők részére. Mivel tél van. Mivel mi pihenni és ünnepelni mentünk a családdal(8) an így jól éreztük magunkat. Üdvözlettel:Abonyi László
Csilla Veronika - 2023. december 18. hétfő
Az úszóvíz 28 C hőmerséklete tökéletes,nem kell dideregni és vacogni,mint sok más helyen,es mégis üdítő,frissítő. A jacuzzi 33 C is kellemes,tökéletes Pozitívum,hogy kutyabarát szállás. Mind a reggeli, mind a vacsora nagyon ízletes es bőséges volt. Az ágyak kényelmesek,a szoba tiszta és baratságos. A karacsonyfa díszítése is gyönyörű.
Csomagok már 19 600 Ft / fő / éjtől! >>
Egyéni utazó - 2023. szeptember 14. csütörtök
Nagyon kedves a személyzet, a konyha átlagon felüli.
Andrea - 2023. szeptember 09. szombat
Kedves, udvarias személyzet. Az ételek változatosak, finomak. A wellness részleg tiszta, mindig száraz törölközővel. A kinti medence vize lehetett volna melegebb de így is jókat úsztunk. Jól éreztük magunkat, köszönjük.
Baráti társaságok - 2023. augusztus 18. péntek
Minden nagyon jó volt. Tiszta szállás, udvarias személyzet, finom és bőséges ételek.
Zsuzsa - 2023. július 19. szerda
Bőséges, választékos, ízletes reggeli és vacsora (félpanziós ellátással foglaltunk), tisztaság, jó illat a szobában és a fürdőben, jó kinti medence, figyelmes, kellő létszámú személyzet, Budapestről fél óra alatt elérhető
Erika - 2023. május 30. kedd
Nagyon tetszett, minden megfelelt az előzetes elképzeléseinknek. Tiszta, szép környezetben, a szoba és a szolgáltatások megfelelőek voltak. A személyzet kedves, segítőkész.
Károly - 2023. április 21. péntek
A wifi nagyon gyenge és nem titkosított . Az ágyak süppedősek , a tv. kicsike . A többi viszont szuper volt ! Az ételek kiválóak , a környék , a látnivalók mindent pótolnak .
Zoltán - 2023. április 14. péntek
Nagyon udvarias volt mindenki, a személyzet mindenben segítőkész volt. A kaja nagyon finom és bőséges. A tenisz lehetett volna olcsóbb. Ez a hotel lehetne egy kicsit más környezetben. És aTV a szobában lehetne egy kicsit nagyobb, a fitness terem lehetne felszereltebb.De minden szuper volt. Ár érték arány jó. A fiammal voltam nagyon tetszett neki is.
Család nagyobb gyerekkel - 2023. április 11. kedd
Az általános wellness szolgáltatás mellett lehetőség volt Bowlingozásra és Squash-ra is. Mindkettő abszolút megfizethető áron volt elérhető. A szoba tiszta, modern, az ételek minősége kifogástalan. A wellness részlegben a gőzkabin és a szauna minden időszakban megfelelő hőmérsékletű, nem kell várakozni az optimális hőfok elérésére.
Sándorné - 2023. április 10. hétfő
Kitűnő hely,tiszta rendezett szoba.A reggeli,vacsora fennséges.Ízletes,bőséges,különlegességek sorával kényeztettek bennünket.Nagyon finomak voltak.
Ágnes - 2023. április 10. hétfő
Nagyon tetszett minden, a személyzet nagyon szuper, minden kérésünket teljesítették. Egyedül a vízforralót hiányoltam a szobából.
Brigitta - 2023. április 10. hétfő
Húsvéti gyerek programok voltak Merci néni kézműveskedéssel, Reni arcfestéssel.A jatszosarok a 2. Emeleten ötletes, de nincsen feltoltve csak szedett vetett játékokkal. A lépcsőház lengoajtaja folyton nyitva volt és nagyon ügyelni kellett a kisebbekre hogy nehogy kirohanjanak, baleset legyen! (Celszerubb lenne nem automata csukasu ajtot tenni oda) A szülőknek bár is ide kellene erre a szintre, zenével... A bowling palya mintha balra huzna.... De amugy szuperül elszórakoztunk! 2 gyerkoccel nagyon pici szobat kaptunk, bezzeg a mama egy fovel!!!nagyobb uj szobabat kapott. Ezt nem értettük, szova se tettük mar, mert csak kipakolas utan tudtunk volna cserelni... A svedasztalos vacsora sajnos csak 2-3*, rántott zöldségek egy halomban kiborítva, legolcsóbb minőségű alapanyagokból (desszert muffinok...mirelit zoldsegkoret...)nem volt szinvonalas. A wellness kicsike. De epp elég egy oracska pancsolashoz a gyerekekkel. Azt persze ne varjak el hogy nem fognak ugralni a kicsik a medence szelerol, hisz gyerekpancsolo hiányában egy gyerekbaratszallodaban ezt nem varhatjuk el. A személyzet kedves volt erkezeskor, távozáskor is, plusz parnat igényeltünk, a welcome drink kartyankat felhasználtuk, összességében rossz időben 2 ejszakat elvoltunk, de többre mar nem érdemes.
Kisgyerekes család - 2023. március 31. péntek
A wellness élvezhető volt mind két szülőnek. Amíg egyikünk a gyerekekkel pancsolt a másikunk az egy légtérben lévő szaunában pihenhetett. Elérhető közelségben. A gyerekeknek bent mindenféleképpen szükséges úszó gumi vagy karúszó. Illetve rossz idő esetére készüljenek játékokkal mert a játszó sarok elég megviselt állapotban van már. Ezt talán érdemes lenne újra gondolni, fejleszteni. Az ételek finomak, a tisztaság pazar, a személyzet nagyon kedves és segítőkész. Összességében mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. (2 és 5 éves lurkókkal)
Ildikó - 2023. március 22. szerda
Kiszolgálás kifogástalan, az ételek nagyon finomak és bőségesek voltak! A szoba megfelelő, bár a 115-ös szoba erkély felöli ágya nagyon kifeküdt és kényelmetlen volt. A wellness részleg jó, de kicsi. Nekünk szerencsénk volt mert kevesen voltak!
Sándor - 2023. március 10. péntek
Kényelmes szoba, a wellness is jó,bár nem túl nagy.A félpanziós ellátás is finom volt. A kávégép profi. Mi jól éreztük magunkat.
Klára - 2023. március 08. szerda
Nagyon jól éreztük magunkat, szép, modern szállás, jó volt a wellnes részleg. Bőséges reggeli, és vacsora, változatos ételek. Kedves segítőkész személyzet. Csak ajánlani tudom. :)
Csomagok már 19 600 Ft / fő / éjtől! >>
Virág - 2023. február 28. kedd
Nagyon elégedettek voltunk mindennel, az étterem és az ételek kiemelkedőek voltak. A wellness részleg is kiváló, amíg nem özönlik el a gyerekek, akikre a szüleik nem figyelnek, vagy nem érdekli őket, hogy mások pihenését elrontják. Nem a gyerekekkel van baj, hanem azzal, ha ordítozik egy wellness részlegben. Ettől eltekintve annyi megjegyzésem lenne, hogy a hétvégi majdnem vagy teljesen teltház mellé kevés ennyi szauna és medence (télen voltunk, nem volt kinti medence). Nagyon sokan voltak a szaunában, ami már kellemetlen volt, valamint a medencébe be sem fértünk, mert a gyerekek labdáztak és ugráltak (tiltás ellenére). ezeket leszámítva fantasztikus pihenési lehetőség,
Zoltán Kiss - 2023. február 23. csütörtök
Az egész szálloda mintaértékűen tiszta, a személyzetről sugárzik, hogy jól érzik magukat a munkahelyükön, ami kihat az egész miliőre. Kedvesek, segítőkészek, lesik minden gondolatunkat, látszik, hogy a vendégekért vannak itt. Kiemelten megemlíteném a pincér Urat, ki kedves udvarias közvetlen, nagyon jó fej. Az ételek kíválók, minőségre törekednek, nem látszik a spórolás. Olyan ételek is megjelennek, mik nem olcsó alapanyagból készülnek, máshol már régen eltüntek. Kifejezetten finom, jó ízű ételeket kínálnak. Pont elég a választék, igaz hogy nincs 10 fajta étel, de szerintem ennyi választékkal pont tartható a minőség. A wellnes belső medence víz hőmérséklete - máshol ellentétben- nem hideg, kellemes hőérzetet ad, szívesen időzik benne az ember. A jakuzzi a hotelhez kicsit kicsi, de türelemmel mindenki sorra kerül. Amit észrevettünk, hogy mindenhol, szerintünk az egész épületben nagyon meleg volt, a szobában le is kapcsoltuk az egyébbként nagyon zajos készüléket, de lehet, hogy ez a tetőtérnek köszönhető. Összességében nagyon tetszett, visszatérünk. Üdv: Kiss Zoltán
Imre - 2023. február 20. hétfő
A szálloda könnyen megközelíthető. Tetszetős épület, bár olyan mintha egy ipari park közepére építették volna. Tisztaság rendben van, a személyzet kedves és segítőkész. Az étterem kínálata gazdag és bőséges, az ízek finomak, szinte minden vacsoránál volt egy-egy igazi gourmet fogás. A wellness minden eleme működött, egyedül a zuhanyzók esetében találkoztunk némi hiányossággal. A szabadtéri létesítményeket elnézve, a nyári itt tartózkodás is szuper lehet.
Ágnes - 2023. január 31. kedd
A szállás, a szobák, a személyzet és az ételek is kiválóak. Két észrevételem van. A gyerek játszóban alig van valami, a játék készlet feltöltésre szorul, pedig fontos szempont volt, hogy a gyerekeknek legyen játszó szoba. Vasárnap nagyot kirándultunk, jól elfáradtunk és jó lett volna a wellnessben megpihenni, ha az vasárnap is este 8ig van nyitva, nem csak 6ig.
Tamás - 2023. január 11. szerda
A svédasztalos reggeli és vacsora bőséges és ízletes. A személyzet készséges. A városnéző túrát ajánlom mindenkinek. Wellness: Az egyszem finn szauna sajnos kicsi, nincs arányban a fogadni képes vendégek számával. A gőzkabin is kicsi ahhoz, hogy enyhítsen a helyzeten. A jakuzzira is “sorban állás” van. A piskóta alakú benti medence nem alkalmas úszásra (kicsi ahhoz), a 28 fokos víz hideg a pihenésre, viszont nyáron a kinti medence sokat javíthat a helyzeten. Bár sokan nem igényelték ottlétünk alatt, de alkalmasint plusz egy futógép beállítása nem lenne haszontalan dolog. Ami viszont jelenleg van, szaunák, jakuzzi, futógép, rendben, kifogástalanul működik.
Aniko - 2022. november 22. kedd
Nagyon kedves személyzet ,bőséges és gazdag étel kinálat ,kimondottan tetszett hogy a tejérzékenyekre is gondoltak és bisztosítottak számukra megfelelő ételt ,a szobák kényelmesek voltak ,welnesz részleg megfelelő ,amit kicsit hiányoltunk esténként a zene és bár de ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat .
Baráti társaságok - 2022. november 17. csütörtök
A recepciós személyzet alapja, úgymond mindennek. Sajnos egyik hölgynél sem mosolyt sem kedvességet nem tapasztaltunk. Az étterem személyzete kifogástalan , kedvesek és segítőkészek voltak. Sajnos az ágymatrac volt a legfőbb problémánk, nagyon kényelmetlenek amit jeleztünk is viszont megoldás nem született.
Fiatal pár - 2022. október 30. vasárnap
Szuper kaja, tisztaság, kiváló személyzet
Aladár József - 2022. szeptember 05. hétfő
Nagyon tetszett, hogy svéd asztalos étkezések voltak bőséges választékkal minden nap találtam halételt is. A Hotel újszerű, tiszta. Az udvar és a medence környéke még rendezés alatt áll. Az első este a vacsora egyik levesének nevét elírták, de észrevételünk után rögtön javították. A kiszolgálás figyelmes, előzékeny volt. A kávé és tea ízesítéséhez minden rendelkezésre állt, fehér-, barnacukor, édesítőszer, méz, ciromsav. Sajnálatos módon a presszókávé híg és megfelelő csésze sincs hozzá... (egy alkalommal a bögrén rúzsfoltot is találtam, nem tettem szóvá, mert gondolom géppel mosogatják, képtelenség egyenként minden darabot körbe nézni). Nagyon kellemes kikapcsolódás vár a környéken. Különösen tetszett a Lámpamúzeum 1100 petróleum-, asztali- fali- és mennyezeti lámpák kínai, zsolnai majolika és más porcelán kombinációkkal!
Nikolett - 2022. április 20. szerda
A kiszolgálás, a személyzet, az étterem és wellness rész szuper volt, azonban a szobára ráférne egy kis modernizálás (bútorok), valamint az ágy (2 külön ágy összetolva) kissé kényelmetlen volt.
Éva - 2022. április 19. kedd
Az étterem és a pincérek kiválóak, kedvesek. A wellness részlegen szükség lenne egy alkalmazottra, aki felügyeli és beállítja a gépeket, berendezéseket, segít a vendégeknek. Ez a biztonság miatt is fontos lenne. A tetőtéri szobában gyenge a világítás. Kevés a 13 TV csatorna, nem egy 4 csillagos szálloda szintje. Jó lenne egy fodrász is a kozmetika mellé. A fürdőköpeny bekészítés jó ötlet. Összességében köszönet a személyzetnek.
Brigitta - 2022. február 07. hétfő
A szoba nem volt kifogástalan, vastag pókháló a mennyezeten, döglött bogarak a függöny mögött. A szálloda körbe lett építve (egyik oldalon üzem, másik oldalon új építésű lakópark) kevés a parkolóhely. Személyzet segítőkész, ételek finomak. Wellness részleg kicsi, jakuzzi kicsi. A fallabda és bowling kárpótolt. :)
Zoltán - 2022. január 17. hétfő
Nagyon tetszett a wellness részleg. Èttermi kiszolgálás kiváló. Az elektromos fűtés kicsit hangos ez annyira nem tetszett. De összességében kiváló a hely.
Attila - 2022. január 09. vasárnap
Kedves személyzet, tisztaság, finom ételek
Igari Lászlo - 2022. január 06. csütörtök
Kiváló ételek ,figyelmes kiszolgálás. Tiszta ,rendezett szobák. Sajnos a szogáltatások nagy részét nem lehetett igénybe venni/betegség miatt/. A szilveszteri buli fergetegesre sikerült, jó zene és kiszolgálás volt. Végül is szuper szilveszter volt, köszönöm az ott dolgozóknak.
Csomagok már 19 600 Ft / fő / éjtől! >>
Krisztina - 2021. december 05. vasárnap
Kedves, figyelmes személyzet
Anna - 2021. november 25. csütörtök
A személyzet nagyon kedves, figyelmes. Az ételek finomak. A wellness részlegben kicsi a jakuzzi. Sajnos a medence nem alkalmas úszásra, de ezt le is írják a tájékoztatóban, így ez nem volt meglepetés. A bowling nagyon jó közös program volt. Köszönjük szépen, megyünk máskor is.
Csaba - 2021. május 31. hétfő
A személyzet rendkívül udvarias segítőkész figyelmes!
Dr. Zámbó Szilvia - 2020. november 01. vasárnap
A tv a szobában nagyon kicsi volt, és halk. Éjszaka csak meleg víz jött a csapból. De mindezek apróságok, összességében nagyon jól éreztük magunkat. Másodszor voltunk itt, de valószínűleg még visszamegyünk. A személyzet kifogástalanul udvarias, kedves volt.
Fiatal pár - 2020. október 12. hétfő
Remek hotel, a szoba és az ágy kényelmes, az ételek finomak, bőséges volt a reggeli és a vacsora is. De sajnos sok gondot okoztak az éppen tömegével berepülő poloskák, így az ablakokat alig tudtuk kinyitni.
Józsefné - 2020. július 28. kedd
Kedves, figyelmes személyzet. Az ételek választékosak, ízletesek, de nem mindig találtunk a laktózmentes diétának megfelelőt, például a köretek esetén. A szobák tisztasága példás.
Poórné Balázs Katalin - 2020. július 27. hétfő
Ami tetszett: az étteremben a felszolgálás gyors, pontos, udvarias. Az ételek finomak, reggelinél lehetne péksütemény (kakaós csiga, lekváros-túrós táska) Ami nem: Nem gyerekbarát szálloda, a szoba kicsi ahhoz, hogy 2 pótágyat betegyenek gyerekeknek, gyerekcsatorna hiánya a tv-ben, nincs gyerek medence, hiányzik egy homokozó, beltéri játszó "szoba", az étteremben túl nagyok és nehezek a székek. A kicsi Wellness részleg folyamatos takarításának hiánya, csúszás mentesítése (reggel sáros cipővel bementek, este még nem volt eltakarítva) A "játszótéren" a szemét a 4 nap alatt nem volt összeszedve.
Kisgyerekes család - 2020. február 19. szerda
Kedves, barátságos szálláshely. nagyon jó a konyha, segítőkész a személyzet. Jó a környezet, szép kirándulásokat lehet tenni a környéken. Egyedül a wellness részleget találtuk kicsinek, a nagyobb medence hőmérséklete úszásra alkalmas lenne,de nagyon pici, fürdőzésre pedig a hőmérséklete miatt nem alkalmas. a jacuzzi medence is igen pici.
Csoport - 2020. január 02. csütörtök
Sajnos a betett pótágy annyira nyikorgott, hogy kénytelenek voltunk a matracot letenni a földre,(így földön aludt 1 ember) mert minden mozdulatnál rémesen hangosan nyikorgott a fadeszka. Ez az este, éjszaka csöndjében nagyon idegesítő. A szilveszteri program nem volt fergeteges, kb 10 perc volt a táncosok, és a Kökény Attila előadása.A wellness kicsi, és egy ilyen téli napokban bent tartozkodik az ember, ezért túl zsúfoltnak bizonyult. Személyzet mérhetetlenül kedves és előzékeny . A "franciaágy " gyakorlatilag 2 összetolt keretes ágy. Egy 4* hotelben már illene komolyabb ágyat berakni. A bútor kopott, főleg a fürdőszobában.Mivel csoportosan voltunk , több szobában volt betekintésünk, mindenhol sötét, kis lámpák voltak, de egy normális megvilágítás csak az előszoba jellegében volt.Nagyon pici tv-vel vannak a szobák ellátva.
Ágnes - 2020. január 01. szerda
Tetszett, hogy a finom vacsorák hangulatát emelte a szinvonalas élőzene szolgáltatás
Viktória - 2019. november 25. hétfő
Hétvégi kiruccanásként választottuk a közeli Zsámbékot párommal, mely mindkettőnk elképzeléseinek maradéktalanul eleget tett. Kedves, nem tolakodó személyzet, kellemes wellness-élmények, ízletes fogások mind vacsorára, mind reggelire. Már ajánlottuk is a helyet párom hugának és barátjának, az elbeszélésünk alapján valószínűleg ki is próbálják majd. Köszönünk mindent!
Tamás - 2019. november 11. hétfő
Kíváló minőségű szálláshely, remek szolgáltatásokkal. Véleményem szerint nagyon drágán!
Kürti Lászlóné - 2019. november 01. péntek
Könnyen megközelíthető hely. Sportolásra, pihenésre egyaránt alkalmas. A recepción barátságos, mosolygós fogadtatás. Az étteremben kiváló az étel választék, a felszolgálók mosolygósan járnak a szállóvendégek kedvében. Mindenhol rend és tisztaság. Mindenkinek ajánlani tudom.
Szaszák Zsolt - 2019. augusztus 16. péntek
Minden jó volt ,a személyzet segitőkész és kedves.
Nikoletta - 2019. augusztus 10. szombat
A wellness resz kicsi, hideg volt a viz a medenceben, meg a jacuzzi- ban is. Vacsoranal, reggelinel nem volt sok valasztek a tobbi 4 csillagos szallodahoz kepest. Szemelyzet kedves, segitokesz.
Csomagok már 19 600 Ft / fő / éjtől! >>
László - 2019. július 14. vasárnap
A konyha tetszett a legjobban. Nagyon finom ételek voltak és nagyon figyelmes kiszolgálás. Köszönöm.
Fiatal pár - 2019. július 01. hétfő
A masszazs kivallo volt, viszont az etteremben ugyanazt kaptuk egymasutan vacsorara, vega opcio nem volt.
Edit - 2019. május 13. hétfő
A konyha kiváló volt, a wellness részleg szerény, vasárnap délelőtt gyakorlatilag használhatatlan mert babauszas oktatás volt
Egyéni utazó - 2019. április 24. szerda
A tetőtéri szobát választottam, hogy még csendesebb legyen tudjak pihenni. Azonban az ebéd utáni szieszta alatt szembesültem vele hogy a bowling pálya alattam van. A wellness részleg viszonylag kicsi, így nem igazán sikerült ott sem kikapcsolódni. Az ételek viszont nagyon finomak és változatosak.
Fiatal pár - 2019. április 22. hétfő
Nagyon tetszett nekünk minden. Klassz sportolási lehetőségek voltak, az ételek is nagyon finomak voltak, és a wellness részleg is szuper volt. Esetleg jobban örültünk volna egy kétszemélyes ágynak, mint két egyszemélyesnek összetolva.... de összességében nagyon jól éreztük magunkat!
Kisgyerekes család - 2019. április 22. hétfő
A kiszolgálás kiváló. A tisztaság már nem tökéletes. Az esti svédasztal kicsi, bár finoman főznek. A reggeli bőséges. Probláma volt, hogy nagypéntek délelőtt babaúszást szerveztek külsősöknek az amúgy sem túl nagy beltéri medencében, így a szállóvendégek csak hosszas mérgelődés után használhatták a medence felét.
Gábor - 2019. március 06. szerda
Két éjszakát töltöttünk feleségemmel a hotelben. A hotel tiszta, rendezett. A wellness részleggel meg voltunk elégedve. Az étel finom és bőséges. Szép látvány a hotelszobából a kilátás a dombon elhelyezkedő Zsámbékra. A szobában a hőmérséklet megfelelő.
Gabriella - 2019. február 25. hétfő
A szálloda berendezése, személyzete, konyhája kitűnő volt, kellemes meglepetés volt az ingyenes idegenvezetés lehetősége, nagyon élveztük. A wellnes részleg teltház esetén nagyon kicsi, főleg ha nem is mindegyik részleg működik (a mi esetünkben a gőzkabin). Ami kilógott a színvonalból, az az ajándékként bekészített "gyümölcstál", ami 2 szem szőlőt, 2 mandarint és nagyon savanyú körtét és almát tartalmazott. Kár ezzel elrontani az egyébként igényes kiszolgálást és körülményeket!
Éva - 2019. január 28. hétfő
Az ételek finomak voltak, a wellness tökèletes, bár jó lett volna még az elutazás reggelén lemenni, de csak nyolctól nyit. Éjszaka és általában a folyosóról hangos beszélgetés, veszekedés hallatszott ( takarítók?), egyébként a személyzet kedves volt. A falak papirvékonyak, még azt is hallottuk, ahogy a szomszéd szobában le- vagy felkapcsolták a villanyt.
Hambalkó Tamásné - 2018. december 29. szombat
2 éjszakás családi pihenésre utaztunk, a Szépia Hotelbe kamasz gyermekeinkkel. Mindennel nagyon meg voltunk elégedve. A szobák tiszták és kényelmesek, a személyzet nagyon kedves, az ételek finomak voltak. Sok sportolási lehetőség volt, ami számunkra különösen fontos. Fallabda, tenisz, bowling, fitnesz szoba, úszás. Remélem még visszatérthetünk erre a remek helyre. Köszönjük!
Kovács Viktória - 2018. december 27. csütörtök
A személyzet kedvessége és figyelmessége csodálatos volt! Kényelemre és tisztaságra nagyon ügyelt a személyzet! Az ételek ízletesek és változatosak voltak! A wellness szolgáltatások is rendben voltak! Szuper jó karácsonyunk volt az idén! És a wifi is jó és használható volt mindenhol!
Tündik Attila - 2018. november 19. hétfő
Egy csodálatos hétvégét töltöttünk Zsámbékon. Mindennel megvoltunk elégedve, Bőséges volt a reggeli és vacsora. Szép wellness részleg és tisztaság fogadott bennünket.Külön kiemelném a recepcióst aki a vendégek minden kívánságát teljesítette,bátran tudom ajánlani mindenkinek.
Szabóné Katalin - 2018. augusztus 21. kedd
A szálloda és az étterem személyzete nagyszerűen végzi munkáját, igazi vendéglátók, készségesek.A medencéknél nem volt zsúfoltság, kényelmet biztosított a napágy, napernyő használata. Ami kellemetlen volt, hogy időnként állattartási szagokat hozott arra a szél. Összességében nagyon jól éreztük magunkat 4 éves unokánkkal. Köszönjük!
Földvári Attila - 2018. augusztus 01. szerda
Az éttermi szolgáltatás és az ott dolgozó Személyzet kiváló! Sajnos a recepción dolgozókról jót nem tudok írni (3 fő)! Wellness részben a jakuzzi 10 percet üzemel és 20 percet áll, a recepción külön kérésre elindítják, bár az ott dolgozó szúros nézése után inkább erről egy idő után lemondtunk. Érdekes a törölköző kupon használata is, mely elvesztése 1000,- Ft-al növeli a végszámlát! A szobában lévő foltos, használt szőnyeg is elég kiábrándító! Mi hiányoltuk a szobához tartozó fürdőszoba helyiségből az elszívó berendezést, viszont a klíma zörgése nélkül meg tudtunk volna lenni! A hajszárító csak díszítő funkciót töltött be, mivel nem működött! Még sok furcsaságot írhatnék, de nem akarom nagyon "leírni a szállást". Összeségében mi kerestük a 4. csillagot, de nem találtuk! Nagyon sajnálom, hogy ezt kellett leírnom, de bízok benne, hogy a Tulajdonosnak később fontosak lesznek a visszatérő vendégek is! (Biztos vagyok benne, hogy csak velünk fordult elő, de távozáskor 10.000 Ft-al nagyobb összeg volt a számlán, melyre magyarázat nem volt és csak a második kérés után módosítottak!)
Család nagyobb gyerekkel - 2018. május 02. szerda
Először jártunk Zsámbékon, és jól tettük, hogy úticélul választottuk! Szép, rendezett környezetben pihenhettünk. A szálloda séfje mindhárom nap kitett magáért, finomabbnál finomabb ételekkel kényeztette a vendégeket, ezért külön is köszönet nekik! A frissítő masszázs is nagyon jó volt, egy pici wellness-re is maradt idő. Érdemes a várost bebarangolni, akár gyalog, akár biciklivel, és kihasználni a szálloda kínálta belépőket mind a Lámpamúzeumba, mind pedig a Romtemplomba!
Csomagok már 19 600 Ft / fő / éjtől! >>
Kisgyerekes család - 2018. április 03. kedd
Évek óta sokat utazunk: felnőttek és gyerekek; így van összehasonlítási alap. A legfőbb jó a szállodában: a személyzet roppant kedves; értve ezalatt a felszolgálókat, takarítókat, recepciósokat is. A menüválasztásos vacsora kevés választanivalót kínált; DE AZ ELKÉSZÍTETT ÉTELEK NAGYON ÍZLETESEK! Hátrányként értékelem: összesen 1 medence van és 1 kisméretű jakuzzi. Nincs gyerekmedence.
Kisgyerekes család - 2018. március 18. vasárnap
A szálloda nagyon szép, az étteremben az ételek kiválóak, különlegesek.A pincérek mindent megtesznek , hogy a vendègek elégedetten távozzanak.A recepciós hölgyeknek lenne még mit tanulniuk.( Tisztelet a kivételnek.)-vagy legalábbis nem kezdőt betenni egy forgalmas ünnepi hétvégére. A fenti bár nem működött, ami kissé bosszantó volt, hogy egy kellemes beszèlgeteskor vagy a bowling alatt- után nem tudtunk meginni egy pohár italt. Érkezéskor nem említettek egy szót sem a wellcome drinkről, és persze a gyerekeknek szóló filmvetítésről sem tudott a recepciós hölgy. A játszó részt is magunk fedeztük fel a második emeleten. Viszont Aki az aktív pihenést szereti annak tökéletes hely. A tenisz a fallabda a konditerem es a bowling minden igényt kielégít.
Kezai Zoltan - 2018. január 03. szerda
ez egy kitünö szálloda kedves személyzettel jo felszereléssel kényelmes szobákkal kitünő konyhával de a megközeleithetösége förtelmes és a falu is az Zsámbék!!
Idősebb pár - 2018. január 03. szerda
A szálloda legjobb szolgáltatása az étterem. Csodálatos ételkölteményt ettünk, különösen a levesek voltak fenségesek. A wellnes részleg hagy kívánnivalót. A pezsgőfürdő vizének hőmérséklete kellett volna az úszó medencének, és a pezsgőfürdőének jóval melegebb kellett volna lennie .Sajnos mikor ott voltunk a gyerekek borzasztóan viselkedtek, így rövid időt tudtunk ott tölteni ( ugrálás, fröcskölés, ordítozás) A szilveszteri program jó volt, és a zene is tökéletes volt. A szobával is megvoltunk elégedve, habár a 3 nap alatt legalább a szemetet kivihették volna.
Bali Zoltán - 2018. január 03. szerda
Két éjszakát töltöttünk itt párommal szilveszterkor. A szobák szépek, tiszták, jó hangszigetelésűek. Reggelinél és vacsoránál is széles az ételválaszték, többféle meleg étel is volt, minden ízletes, friss.A szilveszteri svédasztal is nagyon jó volt! Jók a sportolási -szórakozási lehetőségek(fallabda, booling, csocsóasztal). A wellness sajnos nem éri el a többi színvonalát. A szauna hőmérséklete kérésünk után sem haladta meg a 70 C fokot, vizet mi töltöttünk a vödörbe, illóolajat kérésre sem tudtak adni. A merülőmedencébe vezető létra inkább olcsó felfújható medencéhez való, a "pihenőágyak" valójában kényelmetlen fa napozóágyak... Összeségében ajánlom a szállodát, főleg, ha nem a wellness miatt szeretne valaki menni.
Család nagyobb gyerekkel - 2017. december 28. csütörtök
Teltház esetén a wellness részleg kicsi. A bowling bár nem működik, nincs kiszolgáló személyzet. A szoba annyira kicsi volt, hogy alig lehetett megmozdulni. Nem lenne szabad ekkora szobát 4 főnek kiadni. Egyébként a szálloda tiszta volt, az ételek finomak, ízletesek voltak.
Fiatal pár - 2017. november 20. hétfő
Az ételek kiválóak. A tetőtéri szobák kicsik, nem érik el a kívánt méretet. A tv csatornák választéka szűkös. A wellness részleg kicsi. A szálloda inkább 3 csillagos, mint 4.
Nagy Ernőné - 2017. október 24. kedd
Egy hosszú hétvégére utaztunk barátnőmmel Zsámbékra.Kellemes szobában,kiváló étkezéssel láttak el minket.Külön kiemelem személyzet kedvességét, rugalmasságát.Nekik köszönhetem,hogy följutottam a romtemplomhoz, így felejthetetlen élményben volt részem!Az elhelyezés, az ellátás az elvárásaimnak megfelelő volt. Másnak is ajánlom a Szépia Hotelt,szívesen visszatérnék! Nagy Ernőné
Baráti társaságok - 2017. szeptember 11. hétfő
A szálloda elhelyezkedése a szoba tisztasága és felszereltsége teljesen megfelelő volt. A wellness közepes .A szauna beindítására két alkalommal is szólni kellett ,nem figyelnek rá automatikusan,hogy 6 óránként legyen újra indítva,így nem folyamatos a hőfok. Az étkezésen lehetne mit javítani. Első nap még volt barna kenyér utána már nem csak ami maradt. A 3. reggelre már a kenyér félig száraz volt,de volt friss nyemle,íg tudtunk mit választani. Az ételek ízletesek voltak minden alkalommal.
Idősebb pár - 2017. augusztus 19. szombat
Minden szuper volt.Csendes nyugodt környezet tiszta igényes szoba klímával, remek és bőséges ételek, csodálatos wellness részleg.A személyzet kedves és figyelmes a wifi mindenütt remek sebességgel működik.
Takács Béla - 2017. július 10. hétfő
Minden elképzelésemet felülmúlta A szálloda. Mivel Hungest Hotels-en nőttem fel, van összehasonlitási alap. A mozgáskorlátozottnak szánt 11-es szobában voltunk. Okos megoldás a saját parkoló majdnem a szobával szemben. Ugyanigy okos megoldas a kimenet a szálloda elé. Étkezés illetve a szolgáltatások rendben volt. A kinti medence - picit koszossan - fantasztikus volt. Ami viszont borzalmas volt. A létra a medencébe. Inogott. Azt várhattuk, hogy mikor szakad ki alattam. Továbbá a létra lepcsőfokai honvédségi kiképzésre alkalmasak, de nem nekünk mozgaskorlátozottaknak. HA lesz CSERE javasolnám a szélesebb lépcsőfokokat, amire egy ffi láb legalább fele elfér. Ha kell adok mintát.Továbba javasolnam egy kisebb centrifuga üzembe állitását a vizes fürdőruhákra, és igy a gyerekek nem vizesitik be a szobát. Amúgy visszatérünk. Takács Béla.
Juricza Regina - 2017. június 06. kedd
Nagyon jól éreztük magunkat ,személyzet kedves volt az ételek kifogástalanok és bőségesek, jövünk máskor is
Takácsné Papp Mónika - 2017. január 02. hétfő
Kicsit messze van a lakóhelyünktől (Nyíregyháza), és mivel elég csendes helyen van, ezért az a pár nap pont eseménydúsan telt, amelyen ott laktunk, mivel Szilveszterkor voltunk. Hamar megnéztük a hely nevezetességeit, ami nagyon szép! A hotel igazán figyel arra, hogy senki se unatkozzon, aki oda látogat, mivel számtalan sportolási, illetve programlehetőséget kínál. Nagyon tetszett nekünk, hogy csendes, jól tudtunk pihenni, és akkor játszottunk (bowling), amikor kedvünk tartotta. A személyzet igazán kedves és segítőkész volt, szuperül meg lett szervezve a Szilveszteri program is, amin igazán jól éreztük magunkat. Az asztaltársaság is jól lett összeválogatva, és a fellépők is nagyon jók voltak. Egyszóval nagyon jól éreztük magunkat, mindenki nagyon kedves volt és segítőkész. Látszik, hogy hozzáértő, igényes vezetés van a szállodában!
Idősebb pár - 2016. november 20. vasárnap
Kellemes napokat töltöttünk Zsámbékon. A szálloda személyzete rendkivül figyelmes, segítőkész volt. A város nevezetességeiről készült térkép nagy segítséget jelentett. Az ételek ízletesek, finomak voltak.
Kisgyerekes család - 2016. november 03. csütörtök
Egy kellemes hosszúhétvégét töltöttünk a családdal a Szépia hotelben. Az ellátás bőséges volt, a személyzet nagyon kedves. Az egyedüli negatívum, hogy nagycsaládként egy kis standard szobát kaptunk, ahol reggelre teljesen elfogyott a levegő. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom!
Csomagok már 19 600 Ft / fő / éjtől! >>
Fiatal pár - 2016. július 31. vasárnap
A szálloda valóban méltó a 4 csillag "viselésére".Udvarias, kedves,mindent megoldó személyzet, csendes takarítás, briliáns konyha és még sorolhatnám.Van egy kedvenc helyünk kis hazánkban, ahol szintén kifogástalan kiszolgálással állnak rendelkezésünkre. Most már kettő ilyen hely van az általunk eddig meglátogatott szállodák közül az országban.Köszönjük, Szépia Hotel!
Fiatal pár - 2016. május 17. kedd
Pünkösdi hosszúhétvégét töltöttünk ketten a párommal! Nagyon jól éreztük magunkat! Kedves a fogadtatás, a személyzet profi, segítőkészek, és maguktól is ajánlanak programokat, hogy még kellemesebben teljen az ott töltött idő! A szobák jól felszereltek, kényelmesek és nem utolsó sorban tiszták. A takarító személyzet előtt le a kalappal, nagyon kedvesen és kitűnően végzik a munkájukat! Az ételek nagyon finomak voltak, (nem a megszokott unalmas büféreggeli és vacsora)! A bárban pont jók az árak, nem olcsó de nem is túl drága!
Idősebb pár - 2016. március 27. vasárnap
Kitűnő,figyelmes személyzet(szálló és étterem).Jó lett volna reggel 7 előtt úszni.Ízletes ételek.Kellemes hangulatú,kényelmes közösségi terek!Szauna:10.
Család nagyobb gyerekkel - 2016. február 01. hétfő
A szálloda részleg nagyon jó. Tiszta és kényelmes. A wellness részlegben én egy fokkal nagyobb higiéniát igényeltem volna: Pl. előfordult, hogy a medence körül állt a víz, még az is, hogy valaki utcai cipővel bejött a vizes medencetérbe, így sáros is volt a víz. Vasárnap délelőtt a babaúszás program miatt már lényegében nem lehet igénybe venni a medencét. A szauna ajtaja is elég maszatos volt. Az étterem rész kiváló. Az ételek frissek és ízletesek voltak, a választék is gazdag. Ami bosszantó volt, hogy 0,75 l. ásványvizet az étkezéshez 800 Ft-ért lehetett vásárolni, amit én aránytalanul magas árnak találok. Különösen úgy, hogy nincs más mód az étkezéshez folyadék fogyasztása , tehát lényegében muszáj megvenni (ebéd és vacsora esetén). Egy liter ásványvíz átlagos ára, max 150 FT, de ez már nagyon extra. Ehhez képest a 800 Ft véleményem szerint már a jó erkölcsbe ütköző árrés. A masszázs szolgáltatás kiváló, hozzáértő és nagyon kellemes.
Idősebb pár - 2016. január 10. vasárnap
Érdemes elolvasni a korábbi értékeléseket is, a helyzet változatlan!(Én nem olvastam el előre..) A 4 csillag túlzás – 3 csillagos az összbenyomás. Optimális esetben itt lehet pihenni, mi azt szerettük volna. Ez egy rendezvényszálloda, konferenciatermekkel, céges összetartós bulikra is. Ha valaki ilyet kifog, akkor éjszaka megy az ajtócsapkodás, zajongás. Mi kifogtuk az egyik éjszaka, és épp a bulizós társalgó mellett volt a szobánk (miért is nem a legtávolabbit adták?!), hajnali 3-kor megkértem őket, hogy térjenek nyugovóra. És, ha fúrni akarnak délután, hosszasan, arról is jó lenne az éppen csekély számú vendéggel egyeztetni, pl. a reggeli idején. Elárulom, ha ott áll a vendég autója a parkolóban, akkor valószínűleg a szállodában van…. A takarítás valószínűleg csak külön kérésre történik, anélkül a szemetet sem ürítik ki. A szauna, gőzkabin rendben, egy infrakabin is van eldugva, azt a legvégén vettem észre. A medencében max. 2 ember tud egyszerre úszni, pancsolni persze több is. A jakuzzi pici, 4 embernél több nem tud leülni, elég ritkán indul a bugyogás, és amikor megérkeztünk piszkos volt (nem lehetett látni a fenekét, olyan szürke volt a víz), ezt jeleztem is az első napon, de csak az igazgatóval történő beszélgetés után, a 4. napon tisztították ki. Nagyon helyes, hogy az óvodásoknak is lehetőséget biztosítanak az úszástanulásra, de erről jó volna a vendégeket előre tájékoztatni, hogy aki nem velük együtt akar a wellnessben lenni, úgy tudja a napját tervezni. A wellnesst egyébként külsősök is igénybe vehetik, ez növeli a terhelését. A sok kifogás után az igazgató korrekt módon csökkentette az árat, így végül nem volt olyan érzésem, hogy aránytalanul többet fizettünk. A étterme jó, finomak az ételek és a kiszolgálás is udvarias. Az viszont igaz (ld. alább), hogy egy 7.5 decis ásványvíz 805 Ft, ezt az ember már nem „elég drágának”, hanem lenyúlásnak érzi.
Család nagyobb gyerekkel - 2015. december 30. szerda
Maga a szálloda és a szolgáltatások kiválóak, a személyzet kifejezetten figyelmes. Ugyanakkor meglepő, hogy a napi takarítás elmaradt a hotelszobában, vagy csak a távozás végére időzítették.
Kisgyerekes család - 2015. december 30. szerda
Nagyon jól éreztük magunkat,mindenre figyeltek. Szép karácsonyfa minden szinten, ünnepi menü, egyszóval remek volt. Talán a meleg vizes medence lehetne nagyobb, vagy egy pancsoló a gyerekeknek.
Család nagyobb gyerekkel - 2015. augusztus 31. hétfő
Mindennel meg voltunk elégedve, tetszett a személyzet hozzáállása, segítőkész volt,de nem túl rámenős, finom ételeket szolgáltak fel,viszont a pezsgőfürdő mérete lehetne egy kicsit nagyobb.
Lisz András - 2015. június 17. szerda
Nincs gyermek medence, nincs víz a medencék előtti lábmosókban burkolatuk hiányos penészes. A wellness nagyon kicsi, mindenhol áll a víz. A szobai bútorok nagyon leamortizáltak. Kültéri medencénél fa viskó terasza tele lommal. Három csillagosnak talán elmegy. Előnyök:pazar fekvés, udvarias személyzet, kitűnő konyha.
Böjthe Anna - 2015. május 27. szerda
remek konyha, nagyon finom ételek. köszönjük! Wellness szolgáltatás /medencék/ : élmény-és melegvizes medencét még el tudnék képzelni. Jól éreztük magunkat! köszönjük: anna
Család nagyobb gyerekkel - 2015. április 12. vasárnap
A szálloda tiszta, az ellátás és az adagok megfelelőek. Szivesen segítettek bármi kérdésünk, vagy kérésünk volt. Nem voltak sokan a szállodában az ott töltött időben, így igazi családi medencézést élvezhettünk. A jakuzziba nagyon nehéz a belépés, egy idős embernek szinte lehetetlen, oda kellett volna egy kis lépcső.
Család nagyobb gyerekkel - 2015. április 05. vasárnap
A személyzet nagyon kedves és figyelmes. Az ételek nagyon ízletesek és bőséges a választék. Csendes, szép környezet. Nekünk kicsit túl fűtött volt a szoba és nem nagyon volt hidegvíz, csak meleg. Egyébként mindennel maximálisan elégedettek voltunk. Most voltunk másodjára és valószínű nem utoljára.
- 2014. december 28. vasárnap
A személyzet és a konyha kiválósága ellensúlyozza a wellness kritikán aluliságát.
Család nagyobb gyerekkel - 2014. október 27. hétfő
CSaládommal érkeztem,a szepia bió art hotelbe.Kezdem a jó dolgokkal,a tisztaság kiváló,az ételek szintén.A vellnes részleg nagyon kicsi,mindenért külön fizetni kell,például kerékpárhasználat,fallabda,tenisz.így nagyon drága egy családnak.
Fiatal pár - 2014. szeptember 17. szerda
Az ételek nagyon finomak voltak, a szoba kényelmes, kellemes, a welness kicsit elhanyagolt, ütött kopott.
Csomagok már 19 600 Ft / fő / éjtől! >>
Budainé Varga Erika - 2014. szeptember 17. szerda
Étel és a kiszolgálás kifogástalan. Személyzet kedves, udvarias és segitőkész. Hiányoltuk a TV-én a mese csatornát.
Fiatal pár - 2014. augusztus 23. szombat
Sajnos a szolgáltatás messze elmaradt az árértéktől. A hotel és a szoba nagyon szép, ízléses a kialakítása, bár utóbbinál koszos volt a fal és a szőnyeg, de az ágynemű és a fürdő tiszta volt... A dolgozók kedvesek, segítőkészek. Ám a medence hőmérséklete nem volt kielégítő, többszöri jelzésre sem fűtötték fel. A gyerekek is sorra szálltak ki a beltéri medencéből, mert ők is hidegnek találták, ennek egy előnye volt, hogy nem volt tömeg. Nehezményeztük azt is, hogy egy négy csillagos hotelben külön kell fizetni a ping-pong-ért, amiért cserébe egy alagsori raktárat kapunk, használaton kívüli székekkel, rossz minibárhűtővel, félig összeszerelt kondigéppel, matracokkal, pótágyakkal és asztalokkal. A szoba, mint említettem nagyon szép, a fürdőszoba is, bár kissé hideg, de efelett még szemet hunytunk volna. Az viszont nem nyerte el a tetszésünket, hogy a wifi vagy nagyon gyenge minőségű volt, vagy le is tiltotta a telefonom sokszori próbálkozás után is. Első nap a vacsora finom volt, másnap valószínű másik chef-et kaptunk, mert messze elmaradt az előző estétől. A személyzet kifogástalan, de ezért az árarányért ezt kevésnek találom. Külön kiemelném az étterem árait. Az, hogy egy félpanziós ellátásnál nem tudok egy kancsó vizet kérni, mondván, hogy az csak az ebédhez jár (ami fizetős), majd miután kérek egy üveg vizet, kapok egy 0,75l-es ásványvizet 800, azaz nyolcszáz forinttért... 750 a víz, 50 forint a szervízdíj. Nyilván ezek után a korsó sört már nem is említem. Összegezve: egy kellemes hétvégét szerettem volna a párommal tölteni, ehelyett több volt a bosszúság, mint a kikapcsolódás.
Család nagyobb gyerekkel - 2014. augusztus 03. vasárnap
Nagyon jól éreztük magunkat a Hotelben, a személyzet udvarias, segítőkész. Az ételek választéka, minősége kifogástalan. A medencék tiszták, a vizük kellemes. Az úszáson kívül többféle kikapcsolódási lehetőség (tenisz, fallabda, kondigépek) van. Egyetlen dolgot tudnék negatívumként megemlíteni, hogy a hotel megközelítését jelezni kellene az érkezők részére.
Akócs Zoltán - 2014. július 22. kedd
Egy négy csillagos szállodához képest omlik a vakolat sok helyen.A jacuzziba kb 50cm szint különbség van a szélétől az ülő részig ahova be kel lépni. A szobában a kondicionáló nem nagyon érezhető pedig a legalacsonyabb hőfokra volt állítva 16 fokra és volt hogy még ennek ellenére is izzadtam.Pozitív: a kiszolgálás remek volt az ételek nagyon finomak voltak és a személyzet is nagyon segítőkész és kedvesek voltak.De sajnos a negatív élmények miatt nem megyek többet oda.
Németh Sándorné - 2014. május 05. hétfő
A személyzet nagyon udvarias, az ételek minősége és választéka jó volt, de ez ma már egy 3 csillagos szállodánál is minimális követelmény. A szálloda helye meghökkentő: egy benzinkút és a "préri"a környezete. A wellness kritikán aluli: hideg vizű medence,/ csak bátraknak/, néhány percig működő langyos jakuzzi. Még jó, hogy nem gyerekkel voltunk! A kisgyerekkel érkezők méltatlankodása teljesen jogos volt.A tetőtéri szobákban lakó vendégek a szobákra is panaszkodtak. A honlapra feltett, a szálloda külső környezetét ábrázoló fényképnek köze nincs a valósághoz.Nyáron a kültéri medence körül nincs árnyékot adó fa. Ki adta a 4 csillagot?
Pusztai Lászlóné - 2014. április 22. kedd
Összességében 2 napot töltöttünk el a zsámbéki négycsillagos hotelben. Mindennel megvoltunk elégedve, az idő is kegyes volt hozzánk. A hotel szolgáltatási kiválóak voltak. A szállásért egy nagyobb összeget fizetünk ki, de tekintettel a húsvétra egy kicsit többet vártam volna, (pl. kis húsvéti mulatság, vagy egy kupica koccintás az érkezéskor) persze sok szolgáltatás is benne volt az árban, de ez a kis pluszt még hiányzott a tökéletességhez. Nagyon jó munkát kívánunk és sok sikert minden kedves dolgozójuknak. Köszönettel: Pusztai László és Lászlóné
Varga István - 2014. március 09. vasárnap
Finom ételek,kényelmes ágy,kedves személyzet. Wellness részleg kicsi,kevés. Környék nyomasztóan sivár. Középkorú pár vagyunk.
Forbát György - 2014. január 02. csütörtök
Nagyon kellemes szálloda. A személyzet rendkívül udvarias. Az ételek finomak és nagyon gusztusosan tálaltak. A szilveszteri program nagyon jól sikerült, nagyon jó hangulat volt. A zenekar kiváló. Még egyszer köszönöm a személyzetnek az udvariasságot és a kellemes légkőrt. Üdvözlettel Forbát György + 4 fő
Idősebb pár - 2014. január 02. csütörtök
- Ott tartózkodásunk ideje alatt az első emeleten a Bár alig üzemelt. - Próbáltunk több alkalommal frissítő koktéllal szebbé tenni napunkat, pultos hiányára és sok vendégre hivatkozva erről le kellett mondanunk. - Szilveszter est kezdetén ajándékba kaptunk ugyan egy koktélt, de közölték, hogy nem tudnak szolgálni ezzel a frissítővel az est további részén. - Az asztalunknál ülők részéről is lett volna igény, de ők is elutasító választ kaptak. Ettől függetlenül az étel féleségek, színvonalasan voltak tálalva és nagyon ízletesek. Takarító személyzet részéről figyelmesség és kedvesség volt tapasztalható. Köszönjük a lehetőséget a vélemény kinyilvánításhoz. Tisztelettel. Azt gondolom ez sajnálatos dolog.
Fiatal pár - 2013. november 11. hétfő
A legjobb benyomásunk az étkezéssel kapcsolatos volt: bőséges, finom, változatos. A tetőtéri szoba nem méltó egy ****-os szállodához, hisz ezek a szobák kicsik, kényelmetlenek. A plafonon nem volt lámpa, ami nagyon hiányzott. A fürdőben a kézmosókagyló szörnyű, állandóan kicsapott a víz belőle. A szekrényben 2 db(!) vállfa volt. A wellnes részlegben a fittnes terem tetszett, a nagymedence vize hűvös volt, a jakuzziból több is lehetett volna. A recepción készségesek voltak, bár az ajándék gyümölcstálat külön kellett kérni. Megérkezéskor kevés információt kaptunk a szoba és egyéb helységek használatáról, az étkezések időpontjáról.
feherne kovacs erzsebet - 2013. szeptember 01. vasárnap
az etterem szolgaltatasa, szemelyzete maximalis volt. a wellness nem volt kielegito,hidegek a medencek, kicsi a pezsgofurdo,gyermek szempontjabol keves szolgaltatas van.
Kisgyerekes család - 2013. augusztus 06. kedd
Minden rendben volt. Az ételek finomak voltak, a gyerekek is találtak kedvükre valót. A gőzkabin nem működött mindig.
Idősebb pár - 2013. július 18. csütörtök
Általánosságban minden tetszett. Sokan voltak kisgyerekkel és a kisgyerekek részére nem volt biztosítva külön medence. Így a szülök és a kisgyerekek a meleg vizes jakuzzit használták egész nap , ezzel elvéve a lehetőséget a többi szállóvendégtől . Az ételek nagyon finomak voltak, a személyzet nagyon készséges és udvarias, a szobák tisztasága is megfelelő volt.
Fiatal pár - 2013. július 10. szerda
A személyzet nagyon kedves,segítőkész.Az ételek valóban kiválóak.A wellness részlegen kellemes a kikapcsolódás.Egyetlen csalódásom volt,mikor beléptem a standard+ szobába a szőnyeg látványa.Elégé rontja az összképet egy amúgy tökéletes szobának a szőnyeg állapota.Köszönjük a recepciós hölgy segítőkészségét és az étteremben is nagyon kedvesek voltak a "felszolgáló" hölgyek.
Idősebb pár - 2013. február 18. hétfő
Nagyon tetszett: pincérek kedvessége, az ételek finomak voltak. A személyzet is nagyon udvarias és kedves volt velünk. Nem tetszett: A gőzkabin nem üzemelt.( A honlapon erről nem volt tájékoztatás) Sajnos a pezsgőfürdő vize nem volt tiszta.Az infrakabin egy hideg szobában volt, és nem volt kellemes ide kilépni a szaunázás után.
Fiatal pár - 2013. február 18. hétfő
A gőzszauna nem üzemelt, csak a normál szauna. Nem tetszett, h. a wellness részlegben, mikor kijöttünk a szaunából nem volt kitéve egy kancsó víz és poharak vagy ivókút nem volt kialakítva esetleg. A szaunázás nagyon kiszárítja az embert.. Máshol ez megoldott kérdés. Tetszett a étkezés, finom volt minden. Jó volt a kiszolgálás, kedves volt a személyzet.
Olvass további véleményeket a szálláshelyről!
Szépia Bio & Art Hotel Zsámbék vélemények >>
bezár PROFILOM
FoglalásaimAjánlatkéréseimÉrtékeléseimKedvenceimBeállításokBejelentkezésKijelentkezés

Információ: (06 1) 457 8450

FacebookYoutubeInstagram