A vendégvélemények alapján a szálloda stabilan hozza a jó ár-érték arány ígéretét: a pazar ellátás, a bőséges és ízletes kínálat, valamint a kényelmes szobák együtt adják azt az élményt, amelyet az elégedett vendégek visszatérően kiemelnek. Sokan dicsérik az akciós csomagok rugalmasságát és valódi tartalmát, amelyek nem csak a kipróbálást könnyítik meg, hanem a visszatérésre is csábítanak. Több beszámoló szerint a ház elegáns, mégis megfizethető alternatíva a kategóriában, így sokak szemében remek választás rövidebb vagy hosszabb kikapcsolódásra is.
Érezhetően erős a visszatérő vendégek aránya: számos törzsvendég évről évre visszamegy, sőt családi ünnepeket, többgenerációs pihenéseket is ide szervez. A résztvevők szerint a szolgáltatások minden korosztálynak kényelmesek, a hangulat családbarát, ezért a helyszín családoknak ideális. A vendégélmény stabil elemei a figyelmes személyzet, a tisztaság és a konyha biztonságot adnak, így a Silver sokak szemében biztos pont, ahová jó visszatérni.
A szállodát a vendégek gyakran ajánljuk másoknak felütéssel említik, ami az erős szájhagyományos ajánlást és az elégedett vendégek növekvő táborát jelzi. Többen kiemelik, hogy az akciós csomagok révén ismerték meg a házat, a jó ár-érték arány és a pazar ellátás miatt pedig törzsvendégként térnek vissza. Összességében a visszajelzések szerint a Silver remek választás azoknak, akik kiszámítható minőséget, családbarát közeget és tartalmas csomagokat keresnek nem véletlen, hogy a visszatérő vendégek száma évről évre nő.
>> >> >> >>
Ár-érték és visszatérő vendégélmény
Silver Hotel, Hajdúszoboszló
Ár-érték és visszatérő vendégélmény
Az összefoglalót a Szállásvadász segítője, az AI Vadász írta.
Silver Hotel, Hajdúszoboszló >>
Olvass ezekről is:
Konyha és éttermi élménySzemélyzet kedvessége és profizmusaWellness és gyógyvíz élményTisztaság, nyugalom és feltöltődésKényelmes, jól felszerelt szobákCsaládbarát és szórakoztató programokElhelyezkedés és környezet
Ár-érték és visszatérő vendégélmény - kiválogattuk nektek a kapcsolódó véleményeket
Ágnes - 2025. október 27. hétfő
Nagyon meg voltunk elégedve a szolgáltatással a fogadtatás az étkezés ,felszolgálás a szoba tisztaságával kényelmével erkéllyel.A recepción dolgozók segítőkésségével az éttermi részben dolgozókkal és nem utolsó sorban a szakácsok konyhai dolgozók ízletes minőségi ételek elkészítésével tálalásával. A zenészeket nem akarom bántani de fejlődni kellene a Silver Hotelhez vagy másokat alkalmazni!!!! Legközelebb is Önöket választjuk! Köszönjük a maximális szolgáltatást!
Károly - 2025. október 16. csütörtök
Az ellátás kitűnő, a személyzet udvarias,segítőkész.
Tibor - 2025. szeptember 15. hétfő
Visszatérő vendégei vagyunk a szállásnak. Mindig társasággal jövünk- hol barátokkal, hol családtagokkal-.máskor is jövünk a jövőben. Kitűnő fogadtatás kedves személyzet, bőséges és választékos étkek , tisztaság, welnes rész tiszta, a víz hőmérséklet nagyszerű, Mindenkinek csak ajánlani tudom. Külön köszönet a szálloda minden dolgozójának , hogy gondoskodnak a vendégek nyugalmáról.Mi jövőre is jövünk
Ildikó - 2025. augusztus 11. hétfő
A szoba szép volt és kényelmes, medencére néző erkéllyel. Az ágy kényelmes, a fürdő tiszta, modern. A wellness részleg 2 meleg vizes medence és egy külső strandmedencéből áll. Elég lenne, de a kinti medence elég hideg, elvileg 26-28 fok, de kevesebbnek tűnt, ez jobb lenne ha melegebb lenne. Így csak úszásra jó. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat, a személyzet kedves, a pincérek udvariasak, az ételek nagyon finomak, minőségi, színvonalas, bőséges, választékos. Hajdúszoboszló pezseg, van élet, Mindenkinek ajánlom!
Mátyás - 2025. július 26. szombat
A 4 csillag valóban 4 csillag. Szuper kaják, figyelmes és udvarias személyzet, jó elhelyezkedés. A szoba tiszta és kényelmes. Ami kritika: a kültéri medence vize kissé hideg, így sajnos nem vettük igénybe, a klíma a pótágyra fújta a hideget (a gyerek helyett én feküdtem rajta), a szállodai italárakat magasnak tartom.
Gyöngyi Kovácsné Soltész - 2025. július 20. vasárnap
Nagyon tetszett a Bio apartman, kiskutyával érkeztünk, ez is nagyon jó, hogy állatbarát hely, ezért szerintem sokkal többen fogják választani a szállodát. A félpanziós ellátásról: bőséges volt a választék és minden nagyon finom volt, sok helyen jártunk már, de ilyen bőséges ellátásban még nem volt részünk. A kinti medence minősége is nagyon jó volt és bent a termál medencék és a jakuzzi is kiváló volt. Mindennel megvoltunk elégedve, ajánlottuk barátainknak és ismerőseinknek is és még visszatérünk az biztos. A személyzet is nagyon kedves volt.
Tőrös Attila Zoltán - 2025. július 19. szombat
Finom ételek, kedves személyzet.
Magdolna - 2025. május 17. szombat
Nagyon elégedettek vagyunk mindennel, a személyzet kedves, segítőkész az ételek izletesek választékosak kiválóak a szobák tisztták. Legközelebb is ide jövünk.
Edit - 2025. április 22. kedd
Nagyon kellemes napokat töltöttünk itt a férjemmel. Kedves, figyelmes volt a személyzet, finom, változatos ételek, az egész hotelben tisztaság volt. Az ágy roppant kényelmes volt, a textíliák patyolat fehérek, az étteremben is az abroszok hófehérek, folt- és gyűrődésmentesek. A medencék hőfoka megfelelő volt. Mindenkinek jutott napozóágy. A szálloda két épületben található egy úton kell átmenni. A régebbi épületrészben van az étterem, s a gyógymedencék a beltérben találhatók, az újabb épületben pedig kint. Jó idő lévén mi csak a kintit használtuk. Még jó, hogy ezt előre nem tudtuk, mert lehet, hogy nem ebben a szállodában foglaltunk volna helyet, de nem bántuk meg, ez nem okozott szemernyi gondot sem, mivel minden kiváló volt, osztályon felüli. Máskor is visszatértünk, s nagyon ajánljuk másoknak is. KÖSZÖNJÜK!
Szilvia - 2025. április 20. vasárnap
Tökéletes választás családoknak! A személyzet kedves, segítőkész! Az ételek finomak, változatosak!
László - 2025. február 03. hétfő
Minden nagyon jó, a hely szépsége, kultúráltsága, a dolgozók figyelmessége, segítőkészsége, az ételek változatossága és finomsága.
Angéla - 2025. február 03. hétfő
Hangulatos környezet (harangjáték séta közben), tisztaság és szépen kivilágított épületek még január végén is, ez jellemzi a környéket és a szállodát is. Tiszta, igényes szoba, a medencék környezete és a víz is, kiváló szauna, kedves kiszolgálás az étteremben, recepción és még a medencéhez rendelt, koktélt szállító fiatalember is nagyon barátságos volt. Az ételek ízletesek, bő kínálattal, reggelihez pálinka és pezsgő is járt! Amit kiemelnék: a hangulatos élőzene végig a vacsoránál, amely pénteken és szombaton is vidám perceket okozott, sokan táncra is perdültek. Csendes, nyugodt helyszín, kifejezetten feltöltődni vágyóknak.
Idősebb pár - 2025. január 09. csütörtök
Összességében jó, viszont gyenge volt a fűtés, a jó ételkínálatot és kiszolgálást rombolta az étkezési alma kínálat, ami az "állateledel" kategóriát sem érte el.
Judit - 2024. november 18. hétfő
Most először oltunk itt a férjemmel, az ellátás kiváló volt, a wellnesz nem túl nagy de végül a másik épületben kellemesen ellazultunk, kár hogy nincs fedett átjárás, de minden nagyon tettszett
Idősebb pár - 2024. október 10. csütörtök
Az étkeztetés kitűnő volt, dicséret a konyhának a különlegességekért. A masszőrrel is elégedettek voltunk. A többi csalódás. A szobában nem működött a klíma fűtés (14 fok volt a legmagasabb érkezésünkkor), nem működött a törölköző szárító. Állítólag központilag nem működtek ezek a szolgáltatások, de utolsó délelőtt az egyik vendég azt mondta, hogy ők tudtak fűteni. A vizes törölközőinket igaz, egyszer lecserélték. A mindenhol reklámozott úszómedence vasárnap még elfogadható volt (egyszer voltam már itt novemberben, akkor élvezhetőbb volt az úszás), hétfőn tisztították (nem volt sehol jelezve, csak rám szóltak, mikor mentem volna úszni), kedden 21 fokos volt. A kiírás szerinti 26-28 fok helyett. A hétköznapi vendégeknek nem ugyanaz a szolgáltatás jár?
Tibor - 2024. október 10. csütörtök
Barátokkal töltöttünk pár napot a szállodában. Barátságos fogadtatásban részesültünk , kedves és segítőkész a személyzet . Kisebb probléma merült fel a szoba hőmérsékletével kapcsolatban , de hamar sikerült a recepción megfelelő megoldást találni(külső hőmérséklet 12° fok volt így fűtés nélkül kihatással volt a szoba hőmérsékletre amit a szolgáltató ( nem a szálloda) azzal indokolt hogy még nincs itt az ideje a fűtés elindításának . Szoba cserével lett megoldva -amiben volt klíma-. Amúgy minden nagyszerű volt, kedves és udvarias személyzet , szép tiszta környezet , nagyon finom és választékos ételek. Köszönet a szállodának hogy itt tölthettünk el pár éjszakát , máskor is visszatérünk
Szabó Károly - 2024. október 06. vasárnap
Törzsvendégként vettük igénybe a Silver szolgáltatását. Párommal együtt meg vagyunk elégedve a szálloda szolgáltatásával . Az ágy viszont kellemetlen volt, amit a recsegő, vizhatlan ágybetét okozott. Az étkezés, az ételek finomak, izletesek, gusztososak, a választék kiváló. A felszolgálók udvariasak és figyelmesek, szolgálatkészek.
Lászlóné - 2024. október 04. péntek
Bőséges, nagyon finom ételek,italok voltak a terülj, terülj asztalkámon.Csendes nyugott környezet, kényelmes ágy, tisztaság, kedves személyzet. Szuper volt.
Kovács Zoltán - 2024. augusztus 14. szerda
Mindennel megvoltunk elégedve, de kiemelten az ételek a vacsoránál nagyon változatosak, finomak és házias ízűek voltak. Gratulálunk a szakácsoknak.
Péter - 2024. április 07. vasárnap
Nagyon jól éreztük magunkat. Kiváló volt a szállás, welnes, kedves udvarias, segítőkész volt a személyzet.
Gavló Jánosné - 2024. január 29. hétfő
Minden: a kiszolgálás, a személyzet nagyon kedves, az ételek kiválóak
Tibor - 2024. január 24. szerda
Nagyszerű minden téren -tudja tartani a nívós szinvonalát, Kedves és segítőkész a személyzet, kiváló a tisztaság. Az étkezés, a welnes , a medencék tisztasága akár a beltéri akár a kültéri , ebben a téli időben is megfelelő volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Idősebb pár - 2024. január 17. szerda
megfeleően jó elhelyezkedés,könnyű megközelíthetőség tömegközlekedéssel is. Jó és változatos konyha, pazar sütemények.
Jánosné - 2024. január 03. szerda
Udvarias személyzet, ételek nagyon finomak és változatosak voltak.
Lajos - 2024. január 03. szerda
Csodálatos szilveszteri partit kreált a szálloda.Böséges ellátás jó zene fantasztikus hangulat.Biztos vagyok benne 2024 szilvesztert az egész családom a szállodában tölti majd. Pihenésre és kedélyes szórakozásra vágyóknak kiváló lehetőség.Zenés vacsorák és tánc lehetősége mér csak hab a tortán.Gratulálok a tulajdonosnak.
Dr. Gedai - 2024. január 02. kedd
Dicséret illeti a Szálloda dolgozóit udvarias, segítőkész, gyors intézkedéseiért, előzékeny viselkedéséért, az éttermi választékért. Maga a Szálloda főépülete kissé "leharcoltnak" tűnt, és nem csak a bútorok állapotát illetően! Ami nagyon nem tetszett az a folyamatos, a parkoló felől - zárt ablakon keresztül a második emeletre is beszűrődő - zaj volt. A zaj hajnalban kezdődött és tartott nap közben is, zavarva a pihenést
Baráti társaságok - 2023. november 27. hétfő
Az új épületben volt eredetileg a szállás foglalva, de az csak a helyszínen derült ki, hogy az étkezéshez a régi épületbe kell átmenni. Tekintettel arra, hogy wellneshétvégére érkeztünk, és nappal már csak 1-3 fok volt, nem akartunk vizesen kint járkálni. Kértünk szobamódosítást, amit rugalmasan, de felár ellenében megoldottak. A régi épület wellness részlege már egy kissé régi. Rozsdásodások, kopott csempék. Az épület nyilászárói sem a legjobban szigeteltek. A télikertben, ahol az infraszauna és pihenő is van hideg volt. Ugyanakkor a szoba kényelmes, a személyzet kedves, az ételek pedig messzemenőkig ízletesek és bőségesek voltak.
Bernát - 2023. október 24. kedd
Isteni welnes, nagyon finom ételek, hangulatos élőzene, biztos hogy megyünk még másoknak is csak ajánlani tudom
Sándor - 2023. október 24. kedd
Az étterem a kiszolgálás kiváló, az ételek, kimondottan választékos csodálatos íz anyagok jellemezték, gratulálok a séfeknek. A szobai berendezések, nem praktikus elhelyezése. /Pld. TV a sarokba/
Szilvássy Zoltán - 2023. július 28. péntek
Az ételek finomak voltak és könnyűek, nagy volt a választék, kényelmes volt a szoba, udvarias és kedves volt a személyzet. Kipihentük magunkat! Volt gyümölcs választék! Voltunk mára Silver hotelben és vissza is fogunk térni!
Nikoletta - 2023. július 25. kedd
Minden nagyon szuper volt, a személyzet nagyon kedves és segítőkész az ételek finomak és bőségesen. Csak ajánlani tudom!
Robert - 2023. július 24. hétfő
Kiváló az étel, a szoba megfelelő, a wellness nagyon jó. Egy negatív észrevétel, a parkolás a mélygarázsban nem megfelelően van kezelve, hiába fizettünk oda a parkolást, nem volt hely.
Judit Roppantó - 2023. július 23. vasárnap
Minden nagyon jó volt: a szállás, az étkezés, a wellness, a szolgáltatások, az udvarias személyzet, a tisztaság. Csak a szoba kilátás nem tetszett, mert hiába az utcára nézett, a parkolót láttuk csak meg a szemben lévő Coop boltot. Legközelebb a medencére nézőt fogjuk kérni, mert ez így lehangoló volt. De ettől függetlenül jól éreztük magunkat, sokat pihentünk végre! :) Ja és a konyhát külön kiemelném, mert pazar (s egyébként máshol túl drága lett volna) és különleges ételeket is lehetett fogyasztani, ugyanakkor hagyományos és laktató fogások is voltak. :)
Dr. Zámbó Szilvia - 2023. május 30. kedd
Ami nem tetszett, az hogy a babaülést az étteremben nem tisztították le, és a napozóágyak is piszkosak voltak. A szoba nagyon kényelmes volt, az ellátás bőséges és finom, a fürdő gyerekbarát. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, ajáljuk mindenkinek. Szívesen visszatérünk.
Szabolcs - 2023. május 08. hétfő
A szobák minősége és tisztasága nagyon tetszett. A svédasztalos reggeli és vacsora választéka és minősége minden igényt kielégítő volt számunkra. Az étkezés lebonyolításánál viszont nem tetszett, hogy egyre több asztal lett lefoglalva, ami akár végig is foglalt volt. A wellness részleg nem túl nagy de megfelelő ha nincsenek sokan. Kültéri strandja viszont nagynak tűnt.
Nagy Istvánné - 2023. április 12. szerda
A személyzet maximálisan vendég barát, az ételek változatosak és finomak a kiszolgálás tökéletes. A szálloda tisztasága rendben volt, a masszázs kiváló.
Balázs - 2023. április 11. kedd
A szállás tökéltes, az ételek isteni finomak, csak a parkolást kellene jobban megoldani, mert kevesebb parkolóhely van mint amennyi szoba (autó) van. Ezen nagyon jó lenne javítani. Köszönöm.
Maróthy - 2023. január 07. szombat
Nagyon jol ereztuk magunkat. A szemelyzet minden tagja rendkivul szivelyes, a konyha joizűen főz. A wellnes kellemes. Az uj epulet nyugodt, kenyelmes. A szabadidos teremben nehany jatek csak elnyelte a penzt. A reggeli kavescseszek tisztasagara figyelni kell. Tobb is piszkos volt. Osszessegeben szuper, lehet menninyugodt lelekkel.
Sára - 2022. december 31. szombat
Ami érdekes, egy út választja el egymástól a két szállodát. Tehát étkezéseknél , vagy a wellness változtatásnál át kell sétálni. Az éttermi részben fantasztikus a választék , érdemes asztalt foglaltatni. Minden este zene , kedves felszolgálók fogadják a vendégeket.
Szűcs Sándor - 2022. december 27. kedd
Nagyon finomak voltak az étkek, udvarias kiszolgálás rend tisztaság mindenhol, kûlsõ belsõ medence jó méretû volt kellemes volt a víz és a gyógyhatása is felûdítõ. A medence széli italkiszolgálás fantasztikus. Kellemesen eltõltõttûk az idõt. Gratulálok a személyzetnek.
Laczkó Józsefné - 2022. szeptember 16. péntek
A tisztaság mindenhol precíz. A személyzet tudja a dolgát, nem zavar, nem tolakszik, mindenre figyel és gondoskodik a vendégek jó körülményeiről. Sok lehetőséget kínál a szálloda minden korosztálynak, tágas, jól felszerelt helyiségekkel. Apróbb javítani valók akadnak, folyamatos a karbantartás. Amiben fejlődni kell: a fürdő öltözők+ zuhanyzók.
Papp Csilla - 2022. április 24. vasárnap
Másodjára jártam a Silver Hotelben, így már ismertem a körülményeket. Ezért is döntöttem úgy, hogy a karácsonyt ott töltjük. A szobák jól felszereltek, az ágy minden képzeletet felülmúlt, a CARDO matracok extra kényelmesek. A szoba és a wellness felszerelve kézmosó, tusfürdő folyadékkal, papírtörlőkkel. Mindenütt tisztaság, udvarias személyzet. A szauna tágas, kellemes, a teltház ellenére sem voltak túl sokan a saját gyógyvizes medencében. A svédasztalos reggeli és vacsora osztályon felüli, bőséges választék, finom ízek, azonnal pótolták ami fogyóban volt. Szívesen fogyasztottuk a szürkemarhából készült ételeket. A pezsgő a reggelihez igazán meglepetés volt. Csodás karácsonyunk volt, ajánlani tudom mindenkinek. Köszönjük az élményt!
Edina - 2022. április 20. szerda
Kedves segítőkész személyzet kíváló minőségű ételek
Kata Dobos - 2022. március 06. vasárnap
A személyzet udvariassága és az általános tisztaság kimagasló volt, az ételek változatosak és finomak voltak. Máskor is szívesen megyünk.
Idősebb pár - 2022. február 28. hétfő
Kedves személyzet, kiváló szolgáltatás és az árak is elfogadhatók! Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük!
Mónika - 2022. február 14. hétfő
A hotel tisztasága,a személyzet hozzáállása valamint a szolgáltatások kiválóak. A szoba makulátlanul tiszta,a textilek(törölköző,köpeny,ágynemű stb) tökéletesen tiszták. A személyzet kedves,segítőkész. Az étterem dolgozói rendkívül készségesek,a feltálalt ételek ízletesek. A wellness szolgáltatás,még a téli időszakban is megfelelő.
Szak Ferencné - 2022. január 17. hétfő
Már a fogadtatás,személyzet minden területen kiváló volt ,szállodára igaz minden a vendégért és ez így is van ! Nagyon elégedettek voltunk ! Köszönjük ! Jó éreztük magunkat !
Család nagyobb gyerekkel - 2021. december 29. szerda
Az étkezés kiváló, ízletes, bőséges választékkal. A szálloda személyzete nagyon udvarias és segítőkész, amit ezúton is köszönünk. Ami kevésbé tetszett, az hogy étkezésekhez, főleg a vacsorához nincs dress code ezért fordul elő, hogy karácsony este egyes vendégek pizsamában és melegítőben, papucsban jönnek vacsorázni. Összeségében nagyon jól éreztük magunkat, immáron ötödik alkalommal választottuk karácsonyi pihenésként ezt a hotelt.
Lehőcz Éva - 2021. december 27. hétfő
Tévesen, a medencetér mellé foglaltam szobát,gyorsan,nem túl magas felár ellenében kicserélték. A szoba kényelmes, a fürdőszobában egy-két apró problémát találtunk, de nem volt nagyon zavaró. Ezeket jeleztük távozáskor a recepción, amit feljegyeztek. Jó a szaunatér, a télikert. Ami negatívum - és láttam, hogy egy idő óta az-, hogy az edzőteremben szinte minden gép üzemen kívül volt. Érdemes lenne megjavítani, mert szerintem többen is szívesen edzenének, ellensúlyzva a finom ételeket. Az étterem pazar, az ellátás bőséges. Ami fura, a foglalt asztalok. Javaslat lenne, hogy időkorlathoz kellene kotni:pl. Lefoglalok 8ra egy asztalt, ha fél 9ig nem erek oda, oldják a foglalást. Így folyamatosabb lehetne az áramlás. Igaz mi csak ketten voltunk a férjemmel, de megfigyeltem, hogy vacsoránál kevés a gyerekeknek való főtt étel. Összességében nagyon jó volt minden, biztos, hogy visszatérünk.
Éva - 2021. október 25. hétfő
Mindennel megvoltunk elégedve,a személyzet kedves és segítőkész.Annyi negatívum csak hogy fizetni kell a parkolásért.Az ételek kiválóak voltak,sok ételkülönlegesség is volt a választékban.Minden nagyon finom volt.A pincérek nagyon gyorsak,segítőkészek.Jó lenne ha tovább nyitva lenne a wellness,de mindenképp visszatérünk!
József Varga - 2021. október 15. péntek
A kiszolgálás,hozzáállás,étterem kiválló! Sajnos a fő és az új épület azutca kétoldalán van,azétterem a főépületben. Étkezések alkalmával átkell sétálni,esetleges kezelésekre is,ami nem baj.Viszont nincs fedett (az időjárás viszontagságától óvó)fedett átjáró. Ezt meglehetne oldani egy az útcaképet nem rontó látványos üvegátjáró híddal. Az új épületben elég szűk a zuhanyzófülke.
Ferenc - 2021. október 14. csütörtök
Még nem ismertük a szállodát és nem superior szobát választottunk. Ezért egy kicsit kényelmetlen volt a toalett ott az ajtó mellett, a többi rendben. Viszont ezt kiküszöböltük és a megvalósított új foglalásnál, 2022- októberére már a superiorban szállunk meg, most 4 éjszakára. (Azt észrevettük, hogy olyan 15%-kal drágább lett és nem csak a superior kategória miatt, de tudomásul vettük, szerintünk még így is megéri.) Egyébként a tisztaságon még lehetne javítani, de az sem nagyon problémás. Az ellátás, ár/érték arány, a személyzet, a szolgáltatások, a fürdési lehetőségek mind kiválóak voltak. Külön kiemelném az éttermet, a konyhát is, a kiszolgálást is. Az hibátlan. A feleségem az ott tartózkodásunk három ebédelési lehetőség közül kettőt ki is használt annyira ízlett neki, ahogy a szálkamentes pontyot elkészítették. Egyszer még a külön kérését is teljesítették, príma minőségben.
Csillik Sándor - 2021. szeptember 23. csütörtök
Baráti házaspárral töltöttünk el 4 napot,ami igazán jól sikerült.Udvarias személyzet,kitűnő ételek,tisztaság,segítőkészség.Csak ajánlani tudom a hotelt,és biztosan visszatérő vendégek leszünk.
Idősebb pár - 2021. szeptember 04. szombat
Többször voltunk már a Silverben, és soha nem csalódtunk. Nagyon jó a kültéri gyógymedence, remek a konyha, kényelmes ágyak és udvarias személyzet. Nekünk kicsit messze van, ezért nem tudunk még többször menni.
Dr. Árvai Lászlóné - 2021. augusztus 31. kedd
A szálloda elsőosztályú, profi a személyzet, rugalmasan kezelik a kéréseket, és meg is tesznek mindent, hogy a vendég maximálisan jól érezze magát! Már évek óta ide járunk, és továbbra is ezt tervezzük, mert biztosítva van minden, ami egy igazi kikapcsolódáshoz kell
Bakos Béla - 2021. augusztus 09. hétfő
Remek szállás,kíváló udvarias személyzet,remek konyha. A fürdőszoba kissé szük.
József - 2021. május 30. vasárnap
Az éttermi szolgáltatás átlagon felüli volt választék és ízek tekintetében. Kellemes meglepetés volt a péntek esti élő-zene. Udvarias, figyelmes személyzet.
Gyöngyi - 2020. szeptember 27. vasárnap
Ami nagyon hiányzott, hogy este amikor szívesen megnéztünk volna egy sorozatot, vagy filmet egy fürdős, sétálos szép nap után, akkor sajnos a M1,M2, DunaTv , Rtl,TV2 csatornán kívűl semmi más nem volt elérhető magyar csatorna,,, pl a Film+, vagy AXN, vagy COOL, vagy Mozi+, bármi ami ilyenkor nagyon jól esett volna , szerintem nem lenne ez olyan nagyon nagy dolog a mai világban, amikor rengeteg csatorna elérhető, választható, ,nekem ez nagyon csalódás volt. Ami még nagyon fura volt, hogy amikor mentünk étkezni, szinte sosem volt az asztalon étkészlet, ( villa, kés, kiskanál , szalvéta,) ezeket vagy mindig külön kérni kellett, vagy egy asztalon lerakott tálcából kellett kivenni.,,, A fürdő tisztasága,,, hmm,,, a fürdőmester egésznap ült a széken, filmet nézett, vagy a telefonjával volt elfoglalva, a szél befújta a faleveleket ezek eléggé zavaró volt, tiszta falevél volt a szűrő ahol a víz lefolyt,, szerintem lehetett volna hogy néha-néha kisöpri ,, A reggeli és a vacsora mindig bőséges volt, friss, és nagyon finoman főznek, ez nagyon tetszett, a szoba csendes részen volt, tiszta, kényelmes, mindenben megfelelt , tetszett.
Idősebb pár - 2020. szeptember 23. szerda
A félpanziós ellátás bőséges, gazdag ízvilágú, a szakács remekelt. A személyzet kedves, figyelmes. A fő épületben való wellness kifogástalan, az új épületben lévő medence vize piszkos, zsíros, mivel a víz cserélődése nem valósulhatott meg, mivel ehhez kevés víz volt medencében.
Éva Mária - 2020. augusztus 21. péntek
Külföldi tengerparti szállodákkal is versenyképes színvonalas ellátásban volt részünk minden tekintetben,ajánlani fogjuk ismerősöknek is.Nem találtunk kifogásolni valót.
Beke Csaba - 2020. augusztus 04. kedd
Kezdem a pozitívumokkal (abból több van). Megérkezésünkkor-utána is- a személyzet tökéletesen udvarias és segítőkész volt. A szoba tökéletes volt(légkondi,állítható ágy,Tv elegendő csatornával,minibár, törölközők,köntösök bekészítve stb.)A Wellnes-részleg is igényes, minden igényt kielégítő.Az étkezésre(reggeli-vacsora) csak az mondhatom hogy tökéletes, méltó egy négy csillagos szállodához(külön kiemelve a pincérek udvariasságát).Egy kis negatívum a fürdő.(Vízköves fugák, az ajtókeret el van korhadva a járólap felett, a wc-re csak srégen lehetett leülni a törölközőszárító miatt) A parkoló néha kevés(jó,ha nem férsz be nem kell fizetned).Összességében egy nagyon jó szálloda.
Krisztina - 2020. július 21. kedd
A személyzet, a szoba, a félpanziós ellátás, a welness nagyon jó volt. Negatívum, a második emeleten kaptunk szobát, az elsőn volt a konyha így kicsit zajos volt, a konyhából felhallatszottak az előkészületek. Így legközelebb második emeleti szobába nem mennénk.
Moldovánné Vigh Anikó - 2020. június 26. péntek
Szép, tiszta, tágas szoba, kényelmes ágy, kitűnő, bőséges, különleges ételek. A személyzet segítőkész, udvarias, kedves. Mindennel meg voltunk elégedve. Ha, lesz rá lehetőségünk, újra megyünk.
Bodor Miklósné - 2020. június 24. szerda
Nagyon megvoltunk elégedve mindennel ! Szeretném külön kiemelni azt a szakácsot aki 21 én készítette a kacsaragu levest nagyon finom volt !! A személyzet nagyon kedvesek segítőkészek voltak ,pincérek aranyosak,szobák tiszták és tágasak egyszóval tökéletes 2 éjszakát tölthetünk el köszönjük mindenkinek ezt a csodás 2 napot !!! TOVÁBBI SOK SIKERT ÉS VENDÉGET KÍVÁNUNK !!!!
Soltész Mária - 2020. június 13. szombat
Több alkalommal jártunk Önöknél, mindig remekül éreztük magunkat, nagyon finomakat ettünk, a wellness álomszerű volt. A korlátozások miatt, és az időjárás miatt is, most inkább negatív a tapasztalatom. Úgy érzem, nem készültek fel kellőképpen. A fürdőköpenyem zsebe teljesen leszakadva, az övtartó,- mindkettő leszakadva !! Egyik nap -ez nagyon felbosszantott -, kitettem a "Ne zavarjanak!" táblát. Erre elég durva kopogtatás, mire a párom ajtót nyitott volna, egy férfi már benn is termett, hangosan , modortalanul a tv-ről érdeklődött. Volt nála kártya, amivel nyitotta az ajtót. Mintha mi sem történt volna, távozott. A szálloda részéről kísérő személyzet nem volt. Ezt egy 4 csillagos szálloda nem teheti meg. Egy másik nagyon megrendítő észrevételem. Egy idős, közel 75-80 év körüli néni volt egyedül a szálloda vendége. A pincérek nagyon kedvesek, segítőkészek voltak vele, ám a welness részen szeretett volna átmenni , az ajtót nem -bírta kinyitni Segítségét kért volna két "úriembertől ",akik éppen telefonjukkal voltak elfoglalva, -ők FELÜGYELTEK (!) mivel csak ültek a zárt wellness részlegen. Egyébként köszönni sem tudták egyik nap sem . Ezek fontos részletek nem a járvány miatt történtek! A recepció kifogástalan volt, a pincérek is. Nagyszerű hely, legközelebb is megyünk! A SZEMÉLYZET ELÉG SOK KÍVÁNNIVALÓT HAGY MAGA UTÁN!!! Építő, segítő szándékkal fogalmaztam meg észrevételeimet. Jó munkát, eredményességet kívánok Önöknek! Biztos vagyok benne , hamarosan újra vendégként leszek a Silver Hotelben. Üdvözlettel: Soltész Mária
Lippai Ágnes - 2020. február 23. vasárnap
Ez a szűk 2 nap fantasztikus volt. Mind a szállás mind a szolgáltatás kiemelve a félpanziós ellátást. Szép emlékekkel jöttünk el, továbbadva a környezetünkben élőknek, hogy ezt vétek kihagyni. Amint módunkban áll visszatértünk!
Jánosné - 2020. február 17. hétfő
mindent kielégítő szolgáltatást megkaptunk amire csak igényünk volt. az ellátás pazar volt,a személyzet udvarias, segitő kész ,kedves volt.
Bartus József - 2020. január 21. kedd
ÉRKEZÉSKOR KELLEMESFOGADTATÁS, SZOBAELFOGLALÁS.JÓESŐÉRZÉS ASZOBA KÉNYELMETISZTASÁGAKIVÁLÓ. AZÉTKEZÉSKIVÁLÓ A REGGELI VACSORA FELEJTHETETLEN, A FELSZOLGÁLÓK SÉFEKFIGYELMESSÉGEKIVÁLLÓ
Rack Ferencné - 2020. január 20. hétfő
A Silver Hotel nyugodt, csendes környezetben helyezkedik el, így minden körülmény adott a kiegyensúlyozott pihenéshez. Fontos volt számunkra a parkolási lehetőség, mely a mélygarázsban megoldott volt. A kiváló szabadtéri fürdőzés mellett a szauna, a gőzkabin, valamint a bowling pálya nyújtott kiváló lehetőséget a felfrissülésre és a kikapcsolódásra. Az étterem reggeli és vacsora kínálata, a nagyszerű kiszolgálás, az ízléses, kényelmes berendezés, a kiváló zene minden igényt kielégített. Köszönjük!
János - 2020. január 05. vasárnap
A személyzet hozzáállása kiváló, udvarias készséges gyors reagálás. A konyhájuk szuper mennyiségre és minőségre egyaránt. A főszakácsot el ne engedjék.
Ferenc - 2020. január 03. péntek
Kiváló ár/érték arányú szolgáltatást kaptam a néhány nap alatt. Kellemes környezet, kedves és segítőkész személyzet, tisztaság és aktív időtöltésre alkalmas lehetőség. Finom ételek és az azt követő hosszú séták a város szívében tették igazán pihentetővé az ittartózkodásomat. Köszönöm.
Krisztina - 2019. november 03. vasárnap
Személyzet kedvessége, finom ételek-bőséges választék,tisztaság
Egyéni utazó - 2019. október 23. szerda
Remek hely, ár-érték arányban a legjobb szolgáltatást nyújtja.Udvarias segítőkész személyzet.Az ételek választékosak voltak.Odafigyeltek az ételallergiára így volt glutténmentes-laktozmentes étel is valamint finom volt a cukormentes sütemény
Baráti társaságok - 2019. szeptember 23. hétfő
a személyzet segítőkész, bármilyen kérést rögtön intézték, az étkezéseknél nagy választék, mindenki találhat kedvére valót, egyszóval remek hely.
Idősebb pár - 2019. szeptember 19. csütörtök
Nagyon jól éreztük magunkat, mind a személyzet, mind a szállás kifogástalan volt. Egyetlen egy hiány érzetem volt csak, mégpedig a vacsora asztalon nem volt felkínálva az ivóvíz.
Család nagyobb gyerekkel - 2019. szeptember 06. péntek
Könnyen megközelíthető, tiszta szoba, udvarias személyzet, finom- változatos ételek. A lift kicsit kicsi, és tévedős (más emeleten állt meg). A fürdőszoba apró. A pótágy nagyon kényelmetlen, illetve az ágyon a műanyag lepedő elcsúszkál! A saját welness (medencék) nyitva tartása rövid (19-ig).
Idősebb pár - 2019. augusztus 05. hétfő
Ami tetszett: A személyzet rendkívüli figyelmessége, a higiénia, a változatos, bőséges ételek, az étterem hangulata, az élőzenés vacsora. A parkolás egyszerű és tökéletes. A fürdő tisztasága és a víz minősége is nagyon jó volt. A medencében a koktélbár fenséges!!! Ami nem tetszett: Az elszívó berendezés nagyon hangos, ami folyamatos zajt ad, nagyon zavaró a pihenésben. Tudom, hogy szükséges, de zavaró!
Éva - 2019. augusztus 03. szombat
Az ágyon gumilepedő, amitől nem lehetett aludni. A wc ülőke fedlapja állandóan hátba vágott, a fürdőruhákat, törölközőt nem volt hová teregetni, a lègkondi nagyon gyengén működött, a mosdókagyló repedt, a zuhanytálca lepattogzott volt. A személyzet viszont kimagaslóan kedves, udvarias és a konyhája kitűnő. A gyógymedenvében viszont hiányoznak csempék a lépcsőn.
Gyöngyi - 2019. július 31. szerda
Nagyon tetszett minden! Maximálisan meg voltunk elégedve a szállással, az étkezéssel és a wellness részleggel is. Különösen tetszett, hogy a wellnessben nem volt tömeg, kényelmesen lehetett használni a medencéket és a szaunát is. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Kereszturi Péter - 2019. július 30. kedd
A szobák tiszták,személyzet tisztelettudó segítőkész,a kinti hideg vizes élmény medencék hőmérséklete csak úszásra alkalmas fürdésre nagyon hideg,a régi épület belső melegvízes medencéire ráférne a felújítás,a vacsoránál az italos pincérek száma nagyon kevés,a levesek kihelyezése nem átgondolt és ezért sor és tülekedés alakul ki.
Géza - 2019. július 16. kedd
Minden szuper volt,étkezés nagyon szuper, változatos finom ételek. Tiszta szoba kedves személyzet. Nekünk nagyon tetszett.
Zsuzsanna - 2019. július 01. hétfő
Elképesztően jó konyha, hatalmas svédasztalos választék, gördülékeny étkeztetés, a közel teltház ellenére. Szuper kültéri medencék. A Bio-komfort szobák 2 gyerekkel is kimondottan tágasak. Hozzáértő recepciós kollégák, udvarias éttermi személyzet.
Sziráczki Károlyné - 2019. június 07. péntek
Érkezésünkkor hidegzuhanyként ért a recepciós hölgy rideg stílusa . Mindenhol mosollyal várják az embert! A kedvesség nem kerül semmibe. A szoba megfelelő volt, kissé aránytalan méretű bútorokkal, a fürdő szűkös, pedig filigrán hölgy vagyok.(305 szoba). A wc teteje önállósította magát, többször hatalmas zajjal lecsapódott még éjjel is! Az ételek rendkívül finomak, , különlegesek, voltak , gazdag válsztékkal A wellness kiváló . Vacsora alkalmával a személyzet hanyag , hangos volt. Előfordult , hogy vacsora után a leveses tányértól a desszertesig minden az asztalon volt . Pincér nem jött hozzánk, hogy kérünk-e italt..stb. pedig sokan voltak, de egymással voltak elfoglalva . Leeső kanalak, botlások. Ezek emberi hibák.Nem ez volt a jellemző, ezért is jegyzem meg, mert egyedüli eset volt! Mintha nem is ott vacsoráztunk volna, akkora minőségi különbség volt az a nap. Mindenféleképpen építő jelleggel értékelem a szállodát . Szeretném ha továbbra is a legjobb szálláshely lenne. Gratulálok a tulajdonosnak a magas színvonalért! Az emberi hiba nagy hiba. További sok sikert kívánok. Sziráczki Károlyné
Fiatal pár - 2019. április 17. szerda
Rendkivul jo az ellatas
Tóth Gyula - 2019. március 12. kedd
Talán a legnagyobb pozitív meglepetés az volt,hogy a szoba és a benti medence zárt folyosón és pillanatok alatt elérhető volt .A hideg évszakokban ez nagyon kedvező.Az étterem személyzete,és a svéd asztalos választék színvonala elérte a csillagos 5-ös osztályzatot.Nem olcsó hotel,de ár-érték arányban nagyon jó választás.Figyelmes személyzet-----Köszönjük!!!
Erika - 2019. március 12. kedd
Visszatérő vendégek vagyunk, nyilván azért mert jól érezzük itt magunkat. Sajnos most a szoba tisztaságával/ dohányszagű volt, a szőnyeg kissé foltos, a csap ellégé kopott/ nem voltunk elégedettek. A medencék is felújításra szorulnának/mozgó, illetve hiányzó csempék, a pezsgőfürdő is elavult/. A személyzet udvarias, készséges. A szakácsokat csak dícsérni tudjuk, a zene is kiváló, hangulatos.
Idősebb pár - 2019. március 11. hétfő
A szoba szép, kényelmes és tiszta volt. A személyzet nagyon kedves, az étel választék nagy volt. Az ételek ízletesen voltak elkészítve. A főépületben a fürdőt kicsinek találtam ennyi főre, és a szellőztetés hiánya miatt nagyon fullasztó volt a levegő, de a tisztaság itt is kiváló volt.
Spolár Antal - 2019. február 23. szombat
Wellness- hiányzik az úszási lehetőség Szoba- ágy kifeküdve+csörgő "pelenka lepedő" Fürdőszoba- pici és rideg Konyha-étterem - Hibátlan,kifogástalan és minőségi - mindent javít
Anikó - 2019. február 19. kedd
Jól èreztük magunkat de az árak elèg magasak,főleg a minibár árai. A gőz kabin elèg gyengèn működött a másik èpületben pedig egyàltalàn nem is üzemelt. A parkolás ára pedig irreàlisan nagyon magas. Más szàllàshelyen a parkolás ingyenes vagy csak minimàlis.
Bakos György - 2019. február 07. csütörtök
Szenzációs konyha,hatalmas választék,figyelmes személyzet, sajnos nem elég hideg a sör.gratula.
Fehér Balázs - 2019. február 04. hétfő
Köszönjük a remek hétvégét. Hosszú évek óta járunk ide vissza. Nagyon jól éreztük magunkat, külön kiemelnénk az étkezéseket. Változatosak, különlegesek voltak. ( Sok helyen voltunk már az országban, de übereli valamennyit ) A személyzet udvarias volt. Két apróságot had említsünk meg javító szándékkal. Az új épület szabadtéri medencéjében csütörtökön a vízhőfok közel sem volt a megszokott és kiírt. A másik, hogy - igaz, tél van- de kerítés lepukkant, a napozó udvar szemetes. Bizonyára tervezik a rendbetételt.
Horváthné Krompaszky Mária - 2019. január 03. csütörtök
A HOTEL SILVER új szárnyában voltam elszállásolva. Dekoratív karácsonyi dekorációk, ünnepi hangulat lengte be az egész szállodát. Figyelmes, előzékeny volt a kiszolgálás! A kényelmes, tiszta szobák, az igényes, választékos svédasztal biztosította a különféle szolgáltatások mellett a jó közérzetet. Fiatal, idős egyaránt megtalálhatta a pihenési, szórakozási lehetőséget. A wellness fürdőzés és számos más szolgáltatás nyújtott maradandó, kellemes, nagyon szép élményt! Olyan érzéssel jöttem el innen, hogy HOTEL SILVER visszavár!
Kókityné Irén - 2018. december 30. vasárnap
A Silver Hotel Tökéletes hely a Karácsonyi pihenésre, kikapcsolódásra.Mi nagyon jól éreztük magunkat.A személyzet kedves ,udvarias, segítőkész.A szobánk tiszta és ízlésesen berendezett volt.TV-ben számtalan csatorna látható.Az étteremben kiváló ételek,bőséges választék volt.A fürdőrész is tökéletes . Negatívum nincs.
Baráti társaságok - 2018. december 28. péntek
Finom ételek és kedves kiszolgálás. A dohányzásra kijelölt zárt helyiséget hiányolom.
Kovács Andrea - 2018. december 27. csütörtök
Mindennel elégedettek voltunk, kedves személyzet,tisztaság. Az ételek ízletesek, a reggeli választék nagyon bőséges. A wellnes részleg kialakítása nagyon tetszett.
Idősebb pár - 2018. december 21. péntek
A szállás megfelelő volt, elvárt, ár-érték arányos. Az étel kínálat remek, ételek íze, állaga jó, s némely étel kitűnő minőségű volt.Személyzet kedves, szolgálatkész. Szoba megfelelő, kényelmes ágy, heverő, tv, nagy alapterületű.Én csak a főépületben lévő gyógyfürdőt használtam, s kellemes volt. A kezelés megfelelő volt a személyzettel együtt, kik kedvesek voltak. Átlagban megfelelő volt az eltöltött 4 éjszaka,másoknak is javaslom, nem csalódtam.
Éva - 2018. december 15. szombat
Nagyon remek volt a szálloda, mindenütt tisztaság, pedáns rend uralkodott. A személyzet figyelmes, segítőkész volt, a konyha szuper, a választék ízletes, bőséges, változatos volt!!!Dicséret ezért az összes alkalmazottnak! Talán ide egy kis megjegyzés: a kávéautómatában lévő "kávé" íze, minősége nagyon "németes" volt...vizes, rossz ízű. Ezt sajnáltuk. Még egy javaslat lenne : egy külső medencét téliesíteni kellene, hogy hidegben is kint lehessen úszni, mivel bent erre nincs lehetőség!
János - 2018. december 10. hétfő
kedves személyzet. nagyon ízletes étel, szuper szoba.
Erzsébet - 2018. november 03. szombat
Szeretünk ebbe a szállodába jönni.Minden megtalálható ami egy igazi pihentető üdüléshez kell. Kedves barátságos személyzet. Nagyon finom és sokfajta étel az étteremben.Nagyon odafigyelnek az egészséges és vitamindús ételekre. Lehetőségünk volt kezelést is igénybe venni .Ügyes masszőrök. Ha Hajdúszoboszlóra jövünk csak is ebbe a szállodába .
Kriszta - 2018. november 02. péntek
A szoba pazar, kényelmes, minden igényt kielégített. A kintről beszűrődő légkondi-konyhai zajt több éjszaka lehetett volna megszokni. Az ételek minősége, mennyisége, változatossága kiváló, minden igényt kielégítő. Szauna és termálvíz jó hatással bírt, hiányoltam a yacuzzi-t. A pluszban fizetendő szolgáltatások árai kissé húzósak. Személyzet szolgálatkész, kedves.
Mónika - 2018. november 01. csütörtök
Az ellátás, az ételek, mennyiségben és főleg minőségben várakozáson felüliek.Nagyon jó a konyha! Viszont a recepciós hölgy mosolyoghatna egy kicsit!
Gyula - 2018. október 12. péntek
Mivel évek óta visszajáró vendégek vagyunk ezzel a baráti társasággal,tudtuk,milyen ellátásra számítsunk és azt is kaptuk.Minden nagyszerű volt,nagyon jól éreztük magunkat!
Idősebb pár - 2018. október 02. kedd
Rendszeres visszatérő vendégek vagyunk(vagy voltunk) mert évek óta a szobák állapota nem sokat változott. Az ágyakon az a nylon lepedőféle valami borzalom. Nem engedi át a levegőt és szörnyű kényelmetlen,mert teljesen bele izzad az ember, hiába kapcsoltuk be a légkondit. A fürdőszoba ajtaja alól el van korhadva, a vízcsapon alig jön a víz. Viszont a wellness rész kiváló és az étterem választéka bőséges, finom.
Szabóné Katalin - 2018. szeptember 17. hétfő
Nagyon tetszett a személyzet, mosolygos és gyors együttműködése. Vacsoránál és reggelinél ,mindenki kedvesen és vidáman szolgált ki.Bőséges választék ,ízletes ételek ! Köszönöm szépen,boldoggá tették az ottartózkodásom 4 napját !
Fiatal pár - 2018. augusztus 25. szombat
Mindennel elégedettek voltunk. Az ételek kiválóak voltak, a wellness részleg minden igényünket kielégítette, a külön kért masszázsok is nagyon kellemesek és jótékonyak voltak, a személyzet kedves és segítőkész. Jó szívvel ajánlom a hotelt mindenkinek.
Bálint Zsuzsanna - 2018. július 26. csütörtök
Kenyelmes tiszta szobak, csodas kilatassal. A szemelyzet nagyon kedves es baratsagos. Az etelek finomak, bosegesek, mindenki megtalalja az izlesenek megfelelot. A wellnes reszleg annyira komplex, hogy ki sem kell mozdulni a hotelbol. Egyarant ajanlom csaladoknak es barati tarsasagoknak.Visszaterunk meg.
Szabó Józsefné - 2018. július 16. hétfő
Többször igénybe vettem a szálloda kényelmét,szolgáltatásait. Nagyon elégedett voltam.Most elvittem gyermekeimet és Unokáimat egy kis kikapcsolódásra.A felnőtt gyermekeim és a kicsi unokáim is nagyon jól érezték magukat.Természetesen a fürdésen volt a hangsúly,ami nagyon pozitív volt számomra,hogy nem kellett zsúffoltságot átélni,annak ellenére,hogy nyár közepe van.A szobák tiszták,és kényelmesek voltak,az ellátás kíváló volt.Remélem máskor is igénybe fogom venni szállodájukat.
Tamàs Sàndor - 2018. június 23. szombat
Szuper élmény a Silver Hotelben.Nagyon kellemes 4 napot töltöttünk itt. Nyugalom, csend, remek szobák,tisztaság, welness és úszási lehetőség a szabadban, nagyon kedves és udvarias személyzet tette nagyon élvezetessé a pihenést.Az ételek változatosak és finomak voltak. Az árak szolídak, osztrák viszonylatban fél áron van minden. Egyedelülálló a szálloda igazgatója Tóth Lajos úr által végzett parazita felmérés és kezelés.Ilyen szolgáltatás csak itt van a magyarországi szállodák közül. Szívesen megyünk ismét.
Szlama Gáborné - 2018. június 21. csütörtök
Felejthetetlen nyár eleji pihenéssel töltött napokat éltünk meg a Hotel Silverben. A nyitott medencék mediterrán hangulatúak, zenével, sok napozó székkel. A szobák mérete és kényelme megfelelő volt, viszont a bútorok már egy kicsit kopottak, foltosak, rájuk férne egy csere. A szemelyzet kedves, segítőkész az egész szállodában. Gyermekem esténként a játékszobában nagyon jól szórakozott. Az ételek minősége, mennyisége, választéka minden elképzelésünket felülmúlta, sok szállodában jártam már, de itt mindegyiknél jobb volt. Mi annyira jól éreztük magunkat, hogy meghosszabbitottuk az ott tartózkodásukat! Köszönjük Hotel Silver, biztos, hogy visszatérünk!
Nagy Gabriella - 2018. június 11. hétfő
Először jártunk párommal a Hotel Silver-ben, és a várakozásunkat magasan felülmúlta. Elhelyezkedése kiváló, az utcában rengeteg étterem, kávézó, fagyizó, a belváros közelsége hozzájárult az esti séták hangulatához. A hotel tökéletes hétvégi kikapcsolódás volt számunkra. Az étterem színvonalas, a vacsorákat kísérő élő zenék kellemesek voltak. A szoba kultúrált, a recepción kedvesek és segítőkészek, a medencéhez tartozó minibár is nagyon ötletes. Összességében pozitív csalódás volt, még biztosan visszatérünk hosszabb időre.
Kisgyerekes család - 2018. június 05. kedd
Az értékelésből látszik, hogy mindennel maximálisan elégedettek voltunk, a család minden tagja. Az első olyan hotel, ahová szívesen mennénk vissza. A szolgáltatásoknál azért adtam csak 4 csillagot, mert jó lett volna a gyerekekkel többet játszani a játék részen, de minden csak pénzzel működött. Ez egy kicsit fájó pont volt.
Fiatal pár - 2018. május 28. hétfő
Fantasztikus hétvégét töltöttünk itt el, elégedettek voltunk mindennel. Életünk első masszázs élményét itt szereztük, ez volt a lehető legjobb döntés hiszen a legjobb kezek vettek kezelésbe minket. Biztosan visszajáró vendégek leszünk!
Idősebb pár - 2018. május 22. kedd
Pünkösdi hosszú hétvégét töltöttük a Hotel Silverben.Először jártunk itt.A szálloda tiszta volt, úgy a szobák, mint a közösségi helyiségek.Személyzet kedves és segítőkész. Az ellátás kitünő, bőséges választék, finom ízek.Talán csak a fedett medencék kicsik, bár most kényelmesen elfértünk, nem volt zsúfoltság.Ár-érték arány kiváló.Nem csalódtunk, mindenkinek jó szívvel ajánljuk.
Fehér Balázs - 2018. május 22. kedd
Sokadszor sem csalódtam a Silverben. Teljes kikapcsolódás, kitűnő körülmények és a legjobb ételek,amit eddig ebben a kategóriában ettünk. Évente visszajárunk és még szeretnénk sokszor jönni. Köszönet a személyzetnek, és valamennyi közreműködőnek. Fehér Balázs Eger
Geri Valéria - 2018. április 03. kedd
Köszönjük a törődést, a kedvességet, az odafigyelést, a színvonalat, az igényességet. Remek pihenés, kitűnő ételek, a zenekar frenetikus. Gratulálok!
Ďurišová Iveta - 2018. április 03. kedd
Kivalo szolgaltatassal es figyelmes szemelyzet. Nagyon megvoltunk elegedve až ellatassal. Viszont nagyon hijanyzott egy fedett uszomedence olyan vendegek reszere aakik aktivan szeretnek tolteni szabadidejuket rosz idoben is. A fitness terem gyengen felszerelt, megrongalt berendezessel.
Fiatal pár - 2018. március 26. hétfő
Második alkalommal jártunk a Hotel Silverben.A hotel szolgáltatásai kimagaslóak, az étterem színvonala egyedülálló.Biztosan visszatérünk még!
Papp Istvánné - 2018. március 16. péntek
Mivel már többször jártunk a Hotel Silverben, így csak pozitív élményeink vannak. Szeretjük a szállodát, annak kültéri,télen is üzemelő medencéjét, az udvarias kiszolgálást, a finom ételeket. Szerintem egy igazi pihenéshez másra nincs is szükség. Legközelebb is ide jövünk a párommal és a barátainkkal.
Pánya Norbert - 2018. február 20. kedd
A szállás nagyon szép,elegáns tiszta az ágy nagyon kényelmes a sószoba csendes nyugodt és meghitt, a gyógymedence kellemes és nem túl zsúfolt így bármelyik időpontban kellemes időtöltést biztosít. Az étkezések időpontja nagyjából elfogadható az ételek finomak és változatosak. Nekem igazán csak az árakkal voltak gondok mert megértem hogy 4 csillagos szálloda és hogy ilyen helyekre sok a külföldi vendék de sajnos a belföldi vendégek közül is inkább csak a tehetősebb embereknek van erre pénzük. Nagyon jó kis csendes helyen van és összességében minden nagyon szép és jó kellemes időtöltés volt csak sajnos az árak azok számunkra irreálisan magasnak tűnnek!
Idősebb pár - 2018. február 12. hétfő
10 éve jártunk először a Silver Hotelben azóta több alkalommal töltöttünk ott hétvégéket. Számunkra a szálloda megfelelő , kimondottan szeretjük a külső medencéket , minden évszakban élvezhetőek. A szállodában jól kitudjuk pihenni a fárasztó munkás hétköznapokat.
Barta Ferenc - 2018. január 23. kedd
Visszajáró vendégek vagyunk, a színvonal évek óta kiváló.
Kovácsné Szilvási Anikó - 2018. január 15. hétfő
már többször voltunk itt a hotel silverben és nagyon tetszett a fogadás, a személyzet és a fürdővíz! kiválóan főznek, a férjemnek ez a kedvenc helye! jó lenne ha éjszaka is lehetne fürdeni, kint és bent is.
Kujbus Erika - 2018. január 15. hétfő
A Hotel Silverben / Hajdúszoboszló/ szinte családias hangulatot találtam. Nem csak a személyzet,a vendégek is csak mosolyogtak,mert meg voltak mindennel elégedve! Mi is maximálisan elégedettek voltunk a szobával,a tisztasággal,az ételekkel,a wellnessel,a szolgáltatásokkal, és nem utolsó sorban a személyzet kedvességével! Itt senki nem volt feszült vagy valamiért ideges, itt valóban a pihenésre, kikapcsolódásra lehet koncentrálni. A pótszilveszter pedig nagyon jól sikerült,nem mellesleg az előadók egyik kedvenceink: Unique! Köszönünk mindent Silver Hotel!
Győrffy Lajosné - 2018. január 11. csütörtök
Gyógykezelésekkel nagyon megvoltunk elégedve.Étkezés: megfelelő választék,ízletes ételek, kedves személyzet. Hiányoltuk hogy nincs ujságos,butik stb. Tisztaságra kicsit jobban oda kellene figyelni,koszos csíkos ablak,poros polcok.A bidé utólagos kialakítása a wc-hez csatlakoztatva borzalmas és nem praktikus. Mindentől függetlenül jól éreztük magunkat,valószínű hogy visszatérő vendégek leszünk.
Kisgyerekes család - 2018. január 10. szerda
Maximàlisan meg voltunk elégedve mindennel. A szálloda àltal nyújtott szolgàltatások megfelelőek, a szemèlyzet nagyon kedves ès figyelmes, a reggeli és a vacsora nagyon színvonalas, vàltozatos és finom.
Ludescher Annamaria - 2018. január 07. vasárnap
Nagyon kellemes napokat toltottunk, finom etelek, szep szobak, kedves szemelyzet, jo szolgaltatasok( nagyon tetszett a ping-pong asztal es a bowling) nem beszelve a wellnes reszlegrol. Csak egy negativum volt, az atjaras az eggyik epuletbol a masikba ebedelni.
Idősebb pár - 2018. január 05. péntek
Kitűnő ízletes és bőséges választékú ételek. A személyzet közvetlen előzékeny segítőkész. A wellness kellemes és sokoldalú. A parkolásra több alternatíva van, ez nagyon tetszett.
Kisgyerekes család - 2017. december 18. hétfő
A hotel jó helyen van, könnyen megközelíthető. Gépkocsival érkezve először nem tudtuk hogyan kell lejutni a mélygarázsba. Mivel ott nincs személyzet, érdemes lenne rövid tájékoztatást kitenni a teendőkről. A szoba kényelmes nagyságú, sok pakoló lehetőséggel. Szép tiszta volt minden. Az étel nagy választékban volt elérhető, a reggeli is változatos, a család minden tagja talált megfelelőt. Egyetlen negatívum, hogy a hotel két különálló épülete között csak szabadtéri átjárás van, ami télen a gyerekekkel kihívás. Ezt figyelmen kívül hagyva jól éreztük magunkat.
Váradi János - 2017. december 09. szombat
Visszatérő vendégek vagyunk,megállapításunk hogy jó irányba fejlődnek, Azonnal érzékeltük a kedves légkört,a nyugalmat,a londínertől a recepciósokon keresztül a takarító nőkig, A konyhájuk külön kategória!!!!Gratulálunk a választékos sokszínűséghez. Bátor de mégsem tolakodó a fűszerezettség ,sok sok zöldséggel ízesítenek, ami tudatos mégsem tolakodó. Az egész ételpult arra csábít hogy kóstolgatás legyen az étkezésből ne zabálás. Ehhez párosul egy feltűnően korszerű ágy és ágynemű csendes szobával és mindig mosolygós háziasszonnyal.Szóval otthon éreztük magunkat.KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK!!! VISSZATÉRÜNK .Váradiék Egerből.
Mészár Sándor - 2017. december 04. hétfő
Első alkalommal jártunk Hajdúszoboszlón, kíváncsiak voltunk a városra és a gyógyvizére. A Silver hotelben nagyon jól éreztük magunkat. Kényelmes, tiszta szobában voltunk elszállásolva. Félpanziós ellátással voltunk. Bő választék, finom ennivaló jellemezte az étterem kínálatát. Külön megköszönjük az italokat felszolgáló pincérhölgy bor-ajánlatait és kedvességét.Ugyanez a kedvesség jellemezte a személyzet többi tagját is. Bármikor szívesen visszamegyünk, ha lehetőségünk lesz rá.
Horváth István - 2017. november 28. kedd
Kellemes, nyugodt helyen van a szálloda.Segítőkész a személyzet, kényelmesek, tiszták a helységek, a wellness részleg kissé hiányos. Az étterem 7x****,nagyszerű csapat, remek ételekkel!
Németh István - 2017. november 27. hétfő
Azt hiszem ez a szálloda tökéletes választás volt. Sok helyen megfordultam már kis hazánk szállodái közül, de azt hiszem a Silver ver mindent. A szobánk minden igényt kielégített úgy a kényelem, úgy a tisztaság vonatkozásában. A fürdőszoba nagyon szépen felszerelt kulturált tiszta. Az ellátás minden képzeletünket felülmúlt. Nagyon nagy volt a választék úgy a reggeli mint a vacsora svédasztal tekintetében. A minőség kifogástalan volt, ízletes friss ételek, szemet gyönyörködtető tálalásban! A személyzet felkészült, udvarias, segítőkész, valóban a vendégért vannak!!! Az ár érték arány szerintem teljesen rendben van, még akkor is ha a vendégek minél olcsóbban szeretnék!
Idősebb pár - 2017. november 02. csütörtök
A személyzet vendégekhez való hozzáállása, segítőkészségük kiváló, különösen kiemelve a recepción dolgozó hölgyek munkáját. A hotelszoba igényes, minden kényelmet kiszolgáló berendezése, a tisztasága. Összefoglalva a szálloda kiváló lehetőséget nyújt a kényelmes pihentető kikapcsolódáshoz.
Idősebb pár - 2017. október 28. szombat
A tavaszi látogatásunkat követően másodszorra voltunk a Hotel Silverben. Nagyon megnyerte a tetszésünket a kiszolgálás és a szobák minősége. Az étkezés is kiváló volt. Talán a tavaszi menü kicsit változatosabb volt. Összességében nagyon meg voltunk elégedve, bátran ajánlom másnak is az idejövetelt. Valószínűleg még mi is többször meglátogatjuk a szállodát.
Idősebb pár - 2017. október 25. szerda
Nagyon szép, tiszta környezet, készséges személyzet, finom ételek, italok, kellően széles választék. Egyetlen mozzanat nem tetszett: még be sem fejeztük a tényéron lévő étel fogyasztását, a személyzet már jött, hogy mit vihet el az asztalról?
Idősebb pár - 2017. október 21. szombat
Visszatérő vendégek vagyunk és mindig szívesen jövünk! Kényelmes szoba, remek ételek, kellemes környezet. Ami kevésbé tetszik, a hideg vizes medence nagyon hideg. Én szeretem a hideg vizet, rendszeresen úszni járok, de ez nekem is élvezhetetlen. A másik dolog pedig, a parkolás nagyon drága. Sokallom éjszakánként a 2000-2500 forintot, ezért másképp oldottuk meg a parkolást.
Réder Péter Gábor - 2017. október 17. kedd
Pazar fogadtatás , kiszolgálás , szoba kényelem, felszereltség, szakács költemények. Ajánlom mindenkinek , aki otthon szeretné érezni magát akkor is ha nincs otthon! Köszönjük.
Kótai Jenő - 2017. október 09. hétfő
A szoba tisztasága, az éttermi dolgozók figyelmessége, az ételek választéka mind-mind az sugallja, hogy vissza kell ide térni mielőbb.
Záhorsky Renáta - 2017. szeptember 19. kedd
A szálloda honyhája kitűnő, csak gratulálni tudok a a szakácsnak, a menü választékos és bőséges. A szolgáltatások a kis és nagy gyermekes családokat is kielégítik, jó a játszószoba, kellemes a sókamra, a szaunák éa s medencék. Egy észrevételem lenne a játékteremmel kapcsolatban. Túl közel van a biliárd asztal a mellette levő asztalhoz,így, ha mindkét asztalon egy időben szeretnének játszani az egyik zavarja a másikat.
Hadarics Gabor - 2017. augusztus 29. kedd
Az augusztusi utolso nyari hetvegenket toltottuk a silver hotelben!!Sok mas velemennyel ellentetben csak pozitiv velemenyunk van!Megerkezeskor a recepcion kedvesen fogadtak es tajekoztattak!!!A II.epuletben voltunk elszallasolva.A szoba igenyes es gyonyoru volt.Kellemes levego a szobaba (pedig kint 36c.volt)nagyon szep furdo es nagyon tiszta!A vacsorank es az ebedunk az I.epuletben volt!!Az etelek igazi magyaros etelek voltak nagy valasztekban volt gyerekmenu sok inyencseg elozene es nagyonszep etterem!!!!nagyon nyagy elmenyben volt reszunk!!!Koszonunk mindent silver hotel!!!!jovore talalkozunk!!!!
Csoport - 2017. augusztus 20. vasárnap
Az étel finom, a szemelyzet kedves, kiemelnem a jol kepzett masszöröket (Aniko). A ket uszomedence vize tulsagosan hideg, szivesen usztam volna reggeli elott vagy a nap barmely szakaszaban egy keveset, de mas uszomedencekhez viszonyitva tulsagosan hideg volt. Ez elegge nagy csalodast okozott. Csak a termalvizes medencet hasznalhattuk ami uszasra nem alkalmas. Szivesen visszamennek amennyiben az uszomedence vizenek homersekleten valtoztatnanak.
Idősebb pár - 2017. augusztus 07. hétfő
A szálloda szolgáltatásival,személyzetével, különösen az éttermi, konyhai személyzet munkájával maximálisan elégedettek vagyunk.Köszönjük munkájukat! Kifogással élnénk a szabadtéri úszómedencék környezetének, a napozóágyak alatti területek piszkosságával, gondozatlanságával.A szállodában töltött egy hét alatt jelzett területeken nem volt takarítás,söprés, a vizes felmosásról nem is beszélve. A medencék és vizitbár és a terasz vendéglő szolgáltatásai és személyzet munkája példás. Ha a problémaként leírt takarítás rendszeressé válik, a részünkről a szálloda megítélése és értékelése kimagaslóan jó és örülünk, hogy pihenésünk helyéül ezt az egységet választottuk.
Fiatal pár - 2017. augusztus 02. szerda
2 éjszakát töltöttünk el a párommal a szállodában,mindennel tökéletesen meg voltunk elégedve. Bármi kérdésünk volt, kedvesen és tartalmasan válaszoltak. Az ételek nagyon ízletesek voltak, külön kiemelném, hogy mindenki talál tetszésének megfelelő ételt. A wellness szolgáltatások kiválóak, nagyon tetszett az úszómedence melletti napozóágyak. A kinti medence hőfoka meleg napokon tökéletes, hűvösebb napokon kicsit hideg.
Kato Kinga - 2017. augusztus 02. szerda
Nagyon remek hely, mi már 3-jára megyünk ,csendes hely ,nagyon kedvesek az alkalmazottak,az ételeik nagyon finomak,bátran ajánlom kis gyerekes családoknak is!
Idősebb pár - 2017. július 23. vasárnap
Minden a legtökéletesebb volt. A szobák tisztasága, az ételek, a személyzet segítőkész volt és udvarias. Egyetlen dolog nem tetszett- de arról a szálló nem tehet- a medencénél lévő galambok.
Kisgyerekes család - 2017. július 23. vasárnap
Elégedettek voltunk a szállodával, egy dolgot kivéve. A termálvizes medencében a gyereknek nem ajánlott sok időt eltölteni, viszont a kinti élménymedence hőfoka nekünk hidegnek bizonyult. Ha a szálloda kialakítana egy melegebb vizes medencét (esetleg csúszdával) akkor nálunk a Hotel Silver ennél is jobb értékelést kaphatott volna. A szálloda szép, az étkezés kiváló, a személyzet segítőkész és udvarias volt. Összességében jól éreztük magunkat.
Szalai Mónika - 2017. július 23. vasárnap
Nagyon szuper hely, mi 3 gyerekkel voltunk, meg voltunk elégedve mindennel. A kinti hideg vizes medence hidegebb a kiírtnál, de ettől eltekintve minden jó volt! Bármikor szívesen visszamennénk!
Vargova Aneta - 2017. július 21. péntek
Kellemes kikapcsolòdàs, bababaràt hotel, maximàlis elègedettsèg, nagyon jó volt.
Sivákné Tóth Edina - 2017. június 28. szerda
Igazán kellemes volt minden, nagy elvárásaink voltak, de ezeknek mind megfelelt a hotel! Szívesen megyünk máskor is! Csak ajánlani tudom! :)
Dr.Papp Gyula - 2017. június 27. kedd
Feleségemmel töltöttünk el 4 csodálatos napota Silverben. Már több alkalommal jártunk ott, volt hogy idős szüleinket is vittük, volt amikor baráti találkozót szerveztünk. Minden alkalomról csak szuperlatívuszokban lehet szólni. Az érkezés pillanatától kezdve éreztük az odafigyelést az udvarias törődést. A szobák állapota, tisztasága, felszereltsége tökéletesen biztosítja a pihenést. A Welness részleg , a szaunák , medencék állapota nagyszerű, az ott dolgozók teljes mértèkben intelligens, oda figyelő emberek,én csak jót tudok mondani nagyon ajánlom mindenkinek. Talán az ellátás, a kitűnő konyha, a magyaros étkek sora , sőt a pincérek s a személyzet profizmusa, no meg a hétvégi éttermi élőzene (is) tette még inkább felejthetetlenné a legutóbbi hetünket! Nagyon szépen köszönjük a Hotel összes dolgozójának a kedves vendéglátàst, azt, hogy csak pozitív élményekkel távozhattunk. Továbbra is eredményekben, sikerekben s Vendégekben gazdag munkát kívánunk. Dr. Papp Gyula és Neje
Nagy László - 2017. június 26. hétfő
Korábban már voltunk a szállodában, de most is kellemes élményekkel, kipihenten tértünk haza. Jól éreztük magunkat,sikerült kikapcsolódnunk. Szép szálloda, jó az elrendezése, jó ellátással egy nagyon szép kisvárosban. Érkezéskor a recepción sajnos nem mindig kielégítő választ kaptunk kérdéseinkre, de ezenkívül a személyzet valamennyi tagja udvarias, segítökész és barátságos volt. Az étkezés bőséges, a választék nagy és kiváló. A szoba kényelmes,tiszta,jól felszerelt. A közel jövőben tervezzük, hogy még visszatérünk. Tisztelettel Nagy László Szlovákia.
Nagy Zoltán - 2017. június 23. péntek
Nagyon tetszett az egész családnak (5 fő) ez a gyönyörű szálloda. Tényleg minden igényt kielégít a hotel, mely remek helyen van. Az ételek nagyon finomak, a személyzet barátságos. A szálloda wellnesse tökéletes minden korosztály számára. Negatívumot szinte nem is tudok mondani, hacsak nem azt, hogy a wellness rész, hétköznapokon is lehetne tovább nyitva. Köszönjük a három éjszakát, amit ott tölthettünk! Nagy Zoltán és családja
Kisgyerekes család - 2017. június 21. szerda
A szálloda elhelyezkedése kiváló.A környék hangulatos,tele étteremmel, így az ebéd miatt sem kellett sokat gyalogolni 3 gyerekkel. A szobák tisztasága kiváló, berendezés igényes és hangulatos. Amivel nem voltam teljes mértékben megelégedve,az az, hogy előre jeleztem, hogy tejmentesen étkezem. A reggelinél nem voltak jelezve az allergének,csak az egyértelmű dolgoknál(tojásrántotta,tejbegríz).De pl.a felvágottaknál semmi(azok sokszor tele vannak tejporral,tejsavóval,...) Pékarut sem tudtam így enni,még szerencse, h.vittem általam előre sütött zsemléket, a kávémhoz(ami csapnivaló) rizstejet. Egy nem allergiás embernek kiváló a szálloda az összes szolgáltatásával együtt,de allergiásnak nem ajánlanám.Egy cöliákiásnak pláne nem. Ha a fenti dolgokra jobban odafigyelnének,máskor is szívesen választanánk a szállodát pihenésünk célpontjául.
Kovács Attila - 2017. június 12. hétfő
Vissza térő vendégek vagyunk , annak ellenére hogy voltak kisebb hibák teljes szível tudom ajánlani a hotelt. Azért azt el mondanám a francia ágyban a két külön matrac kényelmetlen és a szobából a kilátás a napelemeket néztük de ennek ellenére jól éreztünk magunkat és csak ajánlani tudom mindenkinek!
Zsalakó Máté - 2017. június 12. hétfő
Mindenkinek szeretettel ajánlom a Hotel Silver szállodát, mi 4 napot töltöttünk itt és nagyon jól éreztük magunkat! A szálloda szolgáltatásaival nagyon meg voltunk elégedve!
Juhász Tibor - 2017. június 11. vasárnap
Már szinte az ország összes szállodájában voltunk a párommal,de szerintünk ez volt a legjobb,mind a személyzet mind a kiszolgálás, az ételek kifogástalanok voltak,szeretnénk máskor is megismételni ezt a szuper hétvégét! Köszönjük!!!
Fiatal pár - 2017. június 02. péntek
Jó éreztük magunkat, finomak voltak az ételek,jók voltak a medencék,remek ellátás.
Baracsi Lajos - 2017. május 29. hétfő
A szálloda tisztasága, a személyzet udvariassága, vendégcentrikussága, az ételválasztéka és minősége várakozáson felüli volt.Mindennel meg voltunk elégedve.
Bakos Melinda - 2017. május 29. hétfő
Kellemes egy éjszakát töltöttünk a Hotel Silverben . A személyzet segítőkész. Az étkezés kiváló , bőséges választékkal , bio étel-és italválasztékokkal.Köszönjük :)
Keresztény Éva - 2017. május 22. hétfő
Nagyon jól éreztük magunkat a párommal, minden rendben volt, az ételek változatosak és finomak voltak.A welness részleg is kiváló. Máskor is megyünk, köszönjük.
Lepsényi László - 2017. május 14. vasárnap
Nagyon kellemes hétközi kikapcsolódás volt.Szép időt fogtunk ki.Nagyon kellemes volt a víz hőmérséklete.Ragyogóan sütött a nap és még egy kicsit le is barnultunk.Az étel választék nagyon bőséges ,és nagyon finom volt.A szoba is megfelelt csak az erkélyt hiányoltuk.Kellemes szálloda szivesen járunk vissza.
Idősebb pár - 2017. május 08. hétfő
Kellemes környezetben, udvarias és kedves kiszolgálásban volt részünk. Az étel kínálat pazar és igazán finom volt. A welness részleg és a bowling pálya igazi kikapcsolódást nyújtott. hiányolom az "Önre/Önökre leginkább illő kategóriából" a középkorú pár kategóriát
Idősebb pár - 2017. április 26. szerda
Kár hogy zárva volt az új szárny wellnessrészlege. Egyébként nagyon jó szolgáltatások, finom ételek és tisztaság van a szállodában. A parkolás kicsit drága, de fogjuk fel borravalónak.
Klementné Bíró Anikó - 2017. április 26. szerda
Féltem attól, hét közben talán unalmas lesz a szállodában, de pozitívan "csalódtam", hiszen ugyanolyan pezsgés, udvarias, szolgálatkész, tájékozott munkatársak vártak, mintha csak hétvégi, vagy főszezoni időszak lenne. Ajánlani tudom a szállodát minden korosztálynak, és minden típusú vendégnek. Kisgyerekesek játszószobát, sószobát kínálnak pluszba, és a gyógyulni vágyók számos kezelést kaphatnak. Az olyan pihenésre vágyó vendég, mint én is, csendes, nyugodt légkört, kényelmes szobákat, és wellness lehetőségeket talál a szállodában. A masszázs pedig kiváló volt mindehhez!
Baráti társaságok - 2017. április 24. hétfő
Az ételek minősége és mennyisége igazán kimagasló , szobák elhelyezése megfelelő , személyzet hozzáállása a vendégekhez megfelelő .
Szeivold Erika - 2017. április 18. kedd
Csodálatos 4 napot töltöttünk a Hotel Silverben. A szoba nagyon kényelmes és tiszta volt, a személyzet kedves, segítőkész. A zenekar és a Nyári lányok külön műsora feledhetetlen szórakozást nyújtott. A kiszolgálás remek, az ételválaszték pedig minden elképzelést felül múlt. Biztos hogy legközelebb is a Hotel Silvert választjuk, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Baráti társaságok - 2017. április 15. szombat
Kedves személyzet, finom ételek, mindenkinek tudom ajánlani.
Idősebb pár - 2017. március 29. szerda
A szálloda nagyon tetszett, a személyzet kedves, szolgálatkész, az ellátás kifogástalan, finom, bőséges reggeli, vacsora.Talán jó lenne egy kerékpár kölcsönzési lehetőség.
Fodor Istvánné - 2017. március 23. csütörtök
Mindennel elégedettek vagyunk, a légkör, az ellátás a pihenésre és a feltöltődésre egyaránt kiváló, úgy éreztük figyelnek ránk azért, hogy jól érezzük magunkat.
Sclerosis Multiplex Egyesület Sm Egyesület - 2017. március 17. péntek
A Hotel Silverben eltöltött 2 éjszakás pihenésünk a barátokkal csodálatos volt. A szálloda valamennyi szolgáltatása kitűnő. Bátran merem ajánlani mindenkinek. A finom és választékos ételek, a szoba mérete tisztasága, a wellness részleg teljes lelki és testi kikapcsolódást, feltöltődést jelentett valamennyiünknek. "4 fős hölgy társaság"
Idősebb pár - 2017. március 11. szombat
A férjem 60 születésnapját ünnepeltük, du. kopogás az ajtón jégbe hűtött pezsgővel köszöntötték a páromat, este a vacsoránál külön kérésre igaz, de a kedvenc csokitortájával is újra köszöntés. Itt is pezsgőt kaptunk, és ezeket nem számolták fel a távozáskor.Az étteremben a kiszolgálás kitűnő, a pincérek kedvesek barátságosak,az ételek finomak.Külön ügyelnek a sokféle nyers zöldségekre gyümölcsökre.Teákból sem csak a filteres változat volt.A sütik is frissek finomak voltak.A fűtés szabályozható.Talán a pihenő részen a nyugágyaknál volt hidegebb.
Család nagyobb gyerekkel - 2017. március 06. hétfő
hajdúszoboszlón a hotel silver volt a harmadik szálloda,amit kipróbáltunk.már a beköltözéskor elnyerte tetszésünket,az új építésű részleg,a pezsgőfürdő,az óriási választékkal rendelkező étterem,a kedves személyzet mind-mind kiváló.a belépőkártyával gyűlt meg kissé a bajunk,de ez a mi hibánk is volt.mindent köszönünk és további jó munkát kívánunk!
Idősebb pár - 2017. február 27. hétfő
A szállodát ismerjük, évente legalább egyszer visszatérünk. Imádjuk az új részen elhelyezkedő szabadtéri termálvizes medencét. Az ember ül a bugyogó gyógyvízben, a feje a szabadban, most a nap is kellemesen sütött, szívtuk magunkba a D-vitamint. A konyha kíváló,(dicséret a shéfnek) a személyzet udvarias. Jó érzés ugyanazokat az arcokat látni, mint tavaly. Ami most egy kicsit zavarta a felhőtlen kikapcsolódást, az hogy rengeteg gyerek volt akik a szüleikkel együtt durván hangosak voltak, így szinte mindenkit kiűztek a belső rész nyugágyairól. Ugyanez volt fordítva is, ha kimentek akkor a pihenni vágyók mentek be és így ment a körforgás. Mindettől függetlenül felejthetetlen élmény volt. Ismét vissza fogunk térni.
Molnár Lászlóné - 2017. február 14. kedd
Kellemes hétvégét töltöttünk a szállodában, szívesen ajánljuk másoknak is. Amivel nem voltunk maradéktalanul elégedettek: a szobában gyenge volt a világítás (esténként nem tudtunk olvasni), a fürdőköpenyek szárítása nem megoldott, vizes, használt törölközőket nem lehetett cserélni.
Matina Ferenc - 2017. február 13. hétfő
Remek szálloda. Folyamatosan magas szintű tisztaság, kényelem, kiváló ellátás, minden igényt kiszolgáló konyha jellemzi. A telt házas időszak ellenére gyakorlatilag semmilyen "zsúfolt" érzés nem merült fel bennünk, úgy a wellness részlegen, úgy az éttermi szolgáltatásoknál.
Dohányová Klára - 2017. január 23. hétfő
A szoba kifogástalan, a személyzet nagyon készséges, a gasztronómia tökéletes... Nagyon finom házias ízek, bőséges választék és az élő zene ideális feltételeket biztosít a pihenéshez...persze a wellness - résszel egyben...
Fiatal pár - 2017. január 07. szombat
Kellemes szilvesztert töltöttünk el a Silver Hotelben. A szobánk, a wellness részleg és az éttermi szolgáltatások a zenés programokkal együtt várakozáson felüliek voltak. Szimpatikus volt, hogy a különböző korú és családtipusú vendégeket külön-külön kezelték mind a szállás, mind az étteremben egyaránt. Nagyon jól éreztük magunkat!
Borók Márton - 2017. január 03. kedd
Megérkezésünkkor kicsit rosszul esett, hogy "száműzve lettünk" a másik szárnyba. Ez némi kellemetlenséggel jár, mert étkezésre mindig fel kellett öltöznünk, hogy a hidegben ne fázzunk meg, míg átmegyünk a főépületbe. Kicsit mellőzöttnek éreztük magunkat a férjemmel emiatt, annál is inkább, hogy ezt előre nem tudtuk. De ezen a kis kellemetlenségen kívül nem igen tudok rosszat mondani. Sőt, ennek a szárnynak is ugyanúgy volt wellness részlege, sőt jobb, mint a főépületben. Igaz, hallottunk olyan vicces kifejezést is, hogy szilveszterre tele lett a szálloda a "hatvanasok" klubjával. Igaz, vegyes volt a korosztály és valóban számos 40-50-60 év körüli vendég volt, de amikor a "Bikini" együttesre szerveznek egy szilvesztert, akkor nem várható a "Halott pénz" korosztálya. Szumma-szummárum: a kiszolgáló személyzet mindvégig kedves, figyelmes volt, holott bizony 3 éjszaka is volt, aki egyfolytában talpon volt, mégis mosolygott. Az ételek finomak, változatosak voltak, a félig önkiszolgálás mentesített a tumultustól. A hotel zenekara olyan repertoárral rendelkezett, hogy bármelyik korosztály jót "tombolhatott" a zenéjükön. A "Bikini" hozta a megszokott formáját. Talán kicsit még több ismert számot játszhatott volna, mert a régieket együtt fújtuk velük és ennél a már-már örömzenélésnél, éneklésnél nincs semmi felemelőbb, magával ragadóbb. Na de az újabbakat is népszerűsíteni kell - megértjük. Jó volt a szilveszter összességében, nem volt túlkonferált, túl jópofizott, a konferanszié kellően takarékon tartotta magát, a tombolahúzás sem tartott órákig, szép ajándékok voltak. Már bánjuk, hogy nem vettünk 39 db-ot, mert akkor még egy 3 éjszakás lehetőséget nyertünk volna. Szabadon ihattunk bármit, a felszolgálók készségesen ajánlgatták is, hisz bármit ettünk, ittunk, benne volt az árban. A koronát azonban mégis a hatalmas játékterem jelentette, ahol akár egész nap el lehetett volna tölteni az időt /ha nem lett volna remek wellness részleg is /. Volt 2 bowling-pálya, ping-pong asztal, csocsó, autó vezető szimulátor, léghoki és még jónéhány bohókás játék. Természetesen ott is állt rendelkezésünkre a felszolgáló személyzet, bármit kihoztak, amit rendeltünk, de ugyanezt mondhatom el a wellness-részlegnél is. Sok helyen nagyon mereven ragaszkodnak ahhoz, hogy a medence mellett nem iszogatunk. Itt viszont mindenütt csak azt tapasztaltuk, hogy a cél: a vendég minden körülmények között érezze jól magát. Még az is javunkra fordult, hogy a "helyszűke " miatt össze lettünk ültetve egy másik párral. Ők azonban korban is, gondolkodásban is nagyon összepasszoltak velünk, olyannyira, hogy elsején már együtt szórakoztunk a játékteremben és búcsúzáskor természetesen telefonszámot cseréltünk. Nekünk már van 4 unokánk, és évente egyszer-kétszer az egész család /12 fő/ felkerekedik. Ilyenkor mi szoktuk őket meghívni. Úgy gondoljuk, ha lesz egy akciósabb időszak, ide bizton elhívhatjuk őket, hisz ez az a szálloda, ahol a 6 évestől a 17 évesen keresztül a 60 évesig remekül szórakozhatunk együtt is. Mindezt nem illendőségből írtam le, hanem tényleg így gondoljuk, jó érzéssel, valóban feltöltődve jöttünk haza. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk! Köszönjük SILVER!
Váróczi Bartha Endre - 2016. december 29. csütörtök
A szálloda kiváló volt, majdnem mindennel együtt, sajnos a vendégek 70%-a nincs tisztában a minimum megjelenéssel, valamint viselkedéskultúrával, erősen proli szinten képviselték magukat. A szállodának elvárásnak kellene lennie, (amit bátran leírhat az internetes hirdetésben) hogy milyen az alap megjelenés. A kényelem terén nem voltam megelégedve az összetolt ágyakkal, kényelmetlen volt és nem tudtam hozzá bújni a kedvesemhez, így az érzelmi életem nem tudott kiteljesedni. Minden más téren - ahogy az értékelésben jeleztük - kiváló volt minden, külön említjük a zenekart, magas szintű szórakoztató előadásukért!
Szatmári Mihály - 2016. december 22. csütörtök
Kifejezetten a kezelések és a szálloda barátságos légköre miatt járunk vissza rendszeresen már 5 éve.
Nagy Judit - 2016. december 13. kedd
Összességében kiváló 3 napot töltöttünk a szállodában. Kiemelendő az étkezés színvonala, külön tetszett a sok egészséges reggeli (cukor nélküli lekvárok, bio levek, gyümölcs centrifuga...). A fürdőszoba mérete, állapota azonban nem felel meg a 4 csillagnak.
Kuzma György - 2016. december 10. szombat
Nagyon jól éreztük magunkat. Kellemes volt a szálloda, jó volt az ellátás, tetszett a wellness is.
Lovasné Bíró Erzsébet - 2016. december 07. szerda
Az étkezés szerintünk mind minőségben,mind mennyiségben,választékban minden igényt kielégít.Az új szárnyban laktunk,ott a belső medencetérben nincs falióra,ez hiányosság.A recepció sem olyan teljes körű mint a főépületben. Sajnáljuk,hogy a Sylver majorben nem tudtunk szétnézni,talán legközelebb. Ezzel együtt nagyon szép hétvégét töltöttünk ott.
Idősebb pár - 2016. december 02. péntek
Minden szempontból remek ellátásban részesül az itt tartózkodó.
Tóth Zoltán - 2016. december 01. csütörtök
Nagyon jól éreztük magunkat,az ellátás kiváló volt.Tetszett,hogy helyben nagyon jókat fürödtünk,hogy nem kellett elhagyni a szállodát!Ez nagyon kényelmes megoldás,pláne hideg időben.Másoknak is előszeretettel ajánljuk!
Dr. Horváth Attila - 2016. november 28. hétfő
A Hotel ügyintézése profi, a személyzet végtelenül kedves és segítőkész, a szoba és a fürdőszoba igazán színvonalas, az ételek finomak, különösen a reggeli remek, ahol a szálloda saját gazdaságából származó bio zöldség és gyümölcslevek, gyümölcsök és húskészítmények között lehet válogatni. A wellness kezelések is kiválóak. Amin javítani kellene: A wellness részleg befogadóképessége egyszerűen elégtelen a vendégek számához képest így, a téli időszakban. Különösen hétvégén, amikor telítődik a szálloda. A kültéri medence a főépületben fel van töltve, de hideg vízzel, így nem csoda, hogy senki nem használja. A belső terekben egyszerűen nincs elég hely és elég lehetőség, a főépületben két pici gyógymedence, ahol csak ázni lehet, és az - egyébként remek - szaunák állnak rendelkezésre, így mindenki az új épület nagyobb beltéri és melegvizes kültéri medencéjébe tömörül, így viszont ott határozottan hering effektus lép fel. Napközben már lepakolni sem lehet a medence környékén, mert a pihenőágyakat, székeket, még a fogasokat is reggel elfoglalják, és a vendégek nagy részének már egyszerűen nem jut hely. Megoldást jelentene, ha a főépület kültéri medencéjét is meleg vízzel töltenék fel a téli szezonra, esetleg teljesen téliesítenék egy ideiglenes sátor alkalmazásával, ami uszodákban, strandokon remekül működik. Sokkal jobban eloszlana a tömeg, és mindenki sokkal jobban érezné magát. A tömeggel együtt jár, hogy nagyon gyorsan fogynak a szaunalepedők, a vendégek folyamatosan rendelik az italokat, az üres üvegpoharakat aztán otthagyják a körben a medencék körül, ami igen balesetveszélyes, a személyzetnek gyakrabban kellene ellenőriznie a wellness részleget, pótolni a lepedőket, illetve elvinni az üres poharakat, mert volt, hogy órákig nem történt ez meg. A vacsoráknál lehetne bővíteni a húsmentes választékot, és még több ember kellene a a pultok mögé, mert komoly sorok tudnak kialakulni az ételosztásnál. Ajánlanám a helyet, de igazán jó szívvel csak hétköznapokon, hétvégén csak a fenti, főleg a wellnesst érintő javítások után.
Idősebb pár - 2016. november 25. péntek
Szép környezeben, nagyon szolgálatkész udvarias (egy pincért kivéve )személyzet. Ízletes és bő választékos étkezési lehetőség . Színvonalas wellness részleg és szolgáltatás .Hozzáértő szakszerű gyógyellátás.
Baráti társaságok - 2016. november 20. vasárnap
Nagyon megvoltunk elégedve,minden kifogástalan volt,szállás, étkezés,vendégfogadás. A kezelések nagyon jók voltak,kedvesek és segitőkészek voltak az ott dolgozók.csillagos ötöst érdemelnek
Csizmadia György - 2016. november 15. kedd
Az őszi szünetben 2 éjszakát töltöttünk kamasz lányommal, férjemmel a Hotel Silver szállodában, ami nagyon kellemes, pihentető volt. Sokat szaunáztunk, a hotel kinti termálvizes medencében voltunk inkább, mert jó volt a friss levegőn tartózkodni. A galambok jelenléte kissé zavaró volt, mert a hideg vizes medencéből ittak, és fürödtek. Az ételek kiválóak, bőségesek, a személyzet kifejezetten udvarias volt. Jó szívvel ajánlom mindenkinek ! Csizmadia Györgyné
Dóczy Boglárka - 2016. november 08. kedd
A Hotel Silver Hajdúszoboszló legjobb szállodája. Remek ellátás, kényelmes szoba, tiszta wellness részleg. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a fantasztikus élményt! Reméljük, még vissza tudunk térni!
Család nagyobb gyerekkel - 2016. november 04. péntek
Nagyon jól éreztük magunkat.A gyerekek kimondottan imádják a wellness részleget.A kiszolgálással és az ellatással meg voltunk elégedve.Talán első este nem igazân volt elég választékos a vacsora.
Idősebb pár - 2016. október 25. kedd
Minden kényelem adott volt az ételek kifogástalanok az Viszont hogy a welnes csak 7 óráig tart nyitva nem tetszett
Kisgyerekes család - 2016. október 12. szerda
kedves személyzet, a kaja finom, sajnos soszoba, gyerekjatszohaz zarva... Annak ellenére kellemes napokat toltottunk itt, a fiam is jol erezte magát! Kulon jo a melygarazs! Patinans szep szalloda, a welness lehetne picit jobb illetve a kilatas a szobabol... Mindent összevetve megérte az árát, köszönjük a lehetőséget!
Baráti társaságok - 2016. október 10. hétfő
Őszi, esős napokon zavartalan pihenés, különleges fürdőélmény várt bennünket. A hotel kényelmes, tiszta. szép és teljes nyugalmat adó volt. A félpanziós ellátás minden igényt kielégítő (talán csak attól lehetett tartani, hogy az emlékek mellett néhány plusz kiló is hazajön velünk). Biztosak vagyunk, hogy ismét töltünk néhány napot a Hotel Silver falai között!
Idősebb pár - 2016. október 04. kedd
Férjemmel együtt nagyon elégedettek voltuk a szállodai szolgáltatással. Ami lenyűgözött bennünket az a reggeli,vacsora nagyon nagy választékos kiszolgálása és az ebben közreműködő személyzet végtelen udvariassága, kedvessége. Köszönöm, hogy itt lehettünk. Kivánok a szálloda vezetőinek és minden kedves alkalmazottainak sok sikert és jó egészséget, úgy a magán életben, mint a munkájuk további végzésében. Üdvözlettel
Idősebb pár - 2016. szeptember 12. hétfő
A szálloda elhelyezkedése, szolgáltatásai kiválóak, a medencék jók, az étteremben a személyzet udvarias, kedves, az ételek finomak, a választék nagy, mindenki megtalálhatja a neki legjobban megfelelő ételt. Negatívum részünkről az, hogy a szobán nincs nyitható ablak (igaz légkondi van, de az más) mi egész évben nyitott ablaknál alszunk és az nagyon zavart, hogy nem lehet kinyitni (legalábbis a földszinti szobában). Ami még nem tetszett az a magas parkolási díj (4 éjszaka 7000 Ft).
Fiatal pár - 2016. szeptember 10. szombat
Kiválo személyzet,finom ételek,kitünö szolgáltatások és tökéletes tisztaság.Maximálisan megvoltunk elégedve és másoknak is ajánlani fogjuk!
Idősebb pár - 2016. szeptember 01. csütörtök
Több éve visszatérő vendégei vagyunk a szállodának.Kellemes kikapcsolódásban volt részünk. Helyben minden kikapcsolódási lehetőség rendelkezésre áll, minden korosztály részére. Az ételek finomak és bőségesek, a személyzet kedves és barátságos, odafigyelnek a vendégekre. Negatívumként említeném,: a főépületben is lehetne egy meleg vizes kültéri medence és a parkolás lehetne olcsóbb! Mindezek ellenére csak ajánlani tudom mindenkinek!
Kisgyerekes család - 2016. augusztus 15. hétfő
Négy éjszakát toltottunk a Silverben és nagyon megvoltunk elégedve. A személyzet hibátlan és segitokész volt, mindenben megfeleltek nekunk. A szállás kellemes és tiszta volt, minden igényunknek megfelelt. Az étkezés pazar volt - ahogy eg négycsillagos hoteltol elvárhat a vendég, boséges és finom ételekkel. Szép emlékekkel tértunk haza.
Család nagyobb gyerekkel - 2016. július 24. vasárnap
Kellemes környezet,remek kikapcsolódás.Tiszta szobák,finom és bőséges éttermi ellátás. Gyerekeknek és a felnőtteknek is tökéletes úszómedencék, kikapcsolódásra, aktiv pihenésre alkalmas játékterem.Udvarias,segítőkész, kedves személyzet.
Lantos Lászlóné - 2016. július 13. szerda
Kedves Hotel Silver! 5 napos ott tartózkodásunk alatt negatívumot felhozni nem tudok. Az ellátás mind a szobánk, az étterem, a kezelések, maga a szálloda elhelyezkedés, összességében kifogástalan volt. Sehol nem volt még részünk ilyen bőséges reggeliben, vacsorában, pedig már jó pár helyen megfordultunk. Egy biztos, visszatérünk amint lehet. Üdvözlettel, Lantos Évi
Idősebb pár - 2016. június 26. vasárnap
A bio apartman szoba minden igényt kielégítő. Az étkezések változatossága és minősége, mennyisége kifogástalan, azonban vacsoránál nem volt ivóvíz (ásványvíz),csak térítés ellenében,annak ellenére, hogy kánikulai időszak volt. A személyzet segítőkész, de nem eléggé közvetlen a vendégekkel, véleményem szerint. A wellness szolgáltatás magas színvonalú. Az esti programok hiányosak, nincs élőzene, gyakorlatilag a foci eb. töltötte ki az esti szórakoztatást,a körülötte levő szállodáknál ezt megoldották és jó hangulat áradt. Összességében jól éreztük magunkat, ajánljuk ismerőseinknek is a helyet, ám a kifogásolt kőrülmények javításával tovább emelhetnék a szolgáltatások minöségét a jelenlegi 4+-ról akár az 5-ig is.
Kisgyerekes család - 2016. június 23. csütörtök
Jól választottunk,amikor a Silver mellett döntöttünk.Közel van,népszerű,de mégsem zsúfolt.Mindig kényelmesen napoztunk 2 asztallal és napernyővel.Teljesen ideális az úszómedence is,minden nap többször úsztunk a gyerekekkel.Külön örültünk a bowling pályának,hatalmas élmény volt ez is.Az étterem is tetszett,sokféle kínálattal.(A kávéhoz azért hiányoltuk a tejszínhabot,Szentendrén,Nyíregyházán azt is kaptunk.Nem értettük,hogy első este a vacsorához még mindenkinek járt limonádé,de a másodikon már nem...Ugyanaz a pincér állította,hogy nem volt előző este,aki látta,hogy mindenki fogyasztotta.)Ezt is csak zárójelben jegyzem meg,hogy a tanulók,akik a vacsit osztották első este nem tettek rám jó benyomást.Mindent összegezve,felejthetetlen 3 napot töltöttünk Önöknél!Nagyszerű volt,köszönjük!És egészen biztosan visszatérünk. :)
Család nagyobb gyerekkel - 2016. május 23. hétfő
Nagyon jól éreztük magunkat,jó volt itt lenni. Tisztaság, udvariasság kényelem fogadott minket, a pótágy a nagyobb gyermekünknek kellemes csalódás (elég nagy) volt.Étkezés zökkenőmentes, finom ételek. Máskor is jönnénk:)
Idősebb pár - 2016. május 09. hétfő
Csodás hétvégét töltöttünk el a párommal a Hotel Silverben, ahol már többször is jártunk. Nem okozott csalódást most sem. A hely megfelel minden kényelemnek, a környezet kulturált, a tisztaság megfelelt az elvárásoknak. Az ellátás pazar, a kiszolgáló személyzet figyelmes és kedves.
Idősebb pár - 2016. május 03. kedd
Nagyon meg vagyunk elégedve ,a személyzet kedves , segítőkész, a szoba tiszta, az ételek minden igényt kielégítő, aki hízni akar ide jöjjön, nagyon tetszett hogy ittlétünkkor volt az ortodox Húsvét és gondoltak a külföldi vendégekre akik most ünnepelték a Húsvétot, piros tojás , főtt sonka, bárány sült, ami ilyenkor a menü, az mind megtalálható volt. Csak ajánlani tudom!
Baráti társaságok - 2016. április 26. kedd
Szuper jól felszerelt ,tiszta szállás ! Kedves,segítőkész személyzet ! Az ételek minősége íze,mennyisége kiváló . Szívesen térnék vissza máskor is :)
Idősebb pár - 2016. április 25. hétfő
Nagyon jól éreztük magunkat,tiszta szoba ,kényelmes+állítható ágy ,bőséges reggeli+vacsora nagy választékkal, a medencékkel is minden rendben volt.Máskor is szívesen jövünk ide!
Idősebb pár - 2016. április 19. kedd
mindennel meg voltunk elégedve,csak a benti welnes rész volt kicsit gyenge,de a kinti medencék még nem mukodtek,nyáron szezonban bisztos nagyon kellemes lehet a kinti furdés és napozás.A konyha pedig egyenesen remek,finomakat ettunk.
Idősebb pár - 2016. április 07. csütörtök
nagyon szép a szálloda, mindennel meg vagyunk elégedve, ha modunkban áll, öszel vissza megyünk, mindent köszönünk. Tisztelettel
Idősebb pár - 2016. március 21. hétfő
Udvarias,kedves személyzet a szálloda minden területén. Kitűnő,minőségi ételek több választékból.Ragyogó tisztaság mindenhol,és még lehetne sorolni.Ajánlani tudom,ha pihenésre,kikapcsolódásra vágynak.Köszönet az ott dolgozóknak.
Baráti társaságok - 2016. február 29. hétfő
A Hotel Silverben töltött hétvégénk a legkedvesebb emlékeink közé tartoznak majd. A szálloda által nyújtott szolgáltatások, a személyzet figyelmessége és az ételek választéka, minősége egyaránt kifogástalan volt.
Kisgyerekes család - 2016. február 22. hétfő
A szállodában kellemesen elltöltöttunk egy hétvégét. Remekül éreztük magunkat. Mindenki számára megfelelő szolgáltatás. Kisgyermekeknek és barati társaságnak egyarant kitűnő választás. Legközelebb is a silver hotelt fogjuk választani.
Idősebb pár - 2016. február 18. csütörtök
Az elhelyezés jó volt, a személyzet udvarias segítőkész, nem véletlenül tértünk vissza, ugyanis nem először voltunk Önöknél.
Fiatal pár - 2016. február 14. vasárnap
Első közös wellness hétvégénk volt. Ami tetszett: csendes környezet Finom és bőséges ételek Jó wellness részleg Ami kevésbé tetszett: Éttermi személyzet vendégekhez való hozzáállása
Kisgyerekes család - 2016. február 06. szombat
Köszönjük a lehetősèget, nagyon jól èreztük magunkat,az ėtelek finomak, választèkuk bősèges volt. Igaz egy-kèt dolgot megjegyeznènk sajnos a játszòház hüvös a víz hőmèrsèklette meg nem megfelelő (hideg) volt,valamint a szauna,gőzfürdő hètköznap nem üzemelt az egyik èpületben. Ezzen kivül mindennel meg voltunk elègedve ès a gyerekek is nagyon jól èreztèk magukat.
Fiatal pár - 2016. január 17. vasárnap
Megvoltunk elégedve,a tisztasag,az éterem,kivaló, en halfélekböl szeretetben volna nagyob választekot,de amúgy minden finom volt,a szeméjzet úgyszintén,a welnes részleg hejben volt, fogom ajánlani,Baratoknak, szuleimnek,mivel minden kéznel Vann.köszönjük!
Lendvai Imréné - 2016. január 16. szombat
Könnyen megközelíthető, kedves, udvarias fogadtatás és tájékoztatás a recepción, ami már kellemessé tette a napunkat. A szoba minden igényt kielégítő, kiválóan tiszta, a legnagyobb kényelmet szolgálja a felszerelésével, elrendezésével. A szolgáltatások színvonala nagyszerű, igen figyelmes személyzettel, az ételek bősége és minősége szintén. Kényelmes felfrissülésben, pihenésben részesültünk, ami különös nagy élményt adott. Üdvözlettel: Lendvai Imréné
Fiatal pár - 2016. január 12. kedd
Tökéletes hely a kikapcsolódásra, a személyzet segítőkész, az ételek fantasztikusak és mindenki talál kedvére valót. A wellness részleg megfelelő a lazításra.
Idősebb pár - 2016. január 04. hétfő
Figyelmes fogadtatás, kényelmes és tiszta szoba, bőséges és változatos ételek, udvarias kiszolgálás, kellemes wellness élmények, jó műsorok esténként, elfogadható árak, egyszóval: visszatérünk!
Idősebb pár - 2016. január 04. hétfő
A személyzet kedves, szolgálatkész, a felszolgálás a medencére is kiterjed. Az étkezés ötcsillagos, a wellness is nagyon jó. Negatívumként csak egyet tudnék említeni, a wellness öltözője, amelyet az szoba elhagyása után vettünk igénybe, nagyon kicsi, levegőtlen, ha egy vendég csöpögő fürdőruhában vette éppen igénybe a mosdót, akkor áll a víz a padlón, rozsdásak a zárak ami esztétikailag nem megfelelő, az ajtót nem lehet becsukni.
Idősebb pár - 2015. december 22. kedd
Feleségemmel csodás hétvégét töltöttünk el a szállodában. Nagyon jó volt az ellátás, udvarias, segítőkész a személyzet. Igazán kipihentük magunkat.
Kisgyerekes család - 2015. október 27. kedd
Kiváló étterem, nagyon kedves személyzet és animátorok. Szuper volt!
Kisgyerekes család - 2015. október 27. kedd
A szálloda tiszta, szép, tágas terekkel, a szobák is tiszták, szépek, jól felszereltek. Nagyon finom ételek, bőséges választék felnőttnek-gyereknek, jól szervezett étkezés a tömeg ellenére is. A pancsolási lehetőség egyszerű, nem rossz, de ha lenne a gyerekeknek egy csúszda, v. vízi játék az a * lett volna az 5-ösre. Köszönjük!
Baráti társaságok - 2015. október 26. hétfő
Az ételek kiválóak A személyzet kedves és figyelmes A szoba tetszetős kinézetű , de az ágytakaró, a szőnyeg foltos A függönyön égés nyomok A párnák nem kényelmesek alvásra A nyílászárók fóliázva vannak , így olvasni a szobában nem lehet és az egész szoba szomorú szürkeségbe borul Vízforralót ,teát,kávét hiányoltuk még a szobából
Fiatal pár - 2015. október 26. hétfő
A szálloda, a személyzet remek volt. Mi általában kupon oldalról szoktunk pihenést választani (több-kevesebb elégedettséggel). Azonban itt minden szuper volt, a szobák tiszták, a személyzet kedves, a büfé vacsora és a reggeli pedig olyan bőséges választékkal rendelkezett, hogy ilyet még csak egyetlen helyen tapasztaltunk. Összességében nagyon kellemes időt töltöttünk el itt és bár nem ez volt a legolcsóbb szállásunk ár-érték arányban kiváló volt!
Udvardiné Bozóky Anett - 2015. október 26. hétfő
Maximálisan elégedettek voltunk mindennel, a 6 éves kislányommal együtt nagyon jól éreztük magunkat. Jó szívvel ajánlom a szállodát másoknak és mi is visszatérő vendégek leszünk! Üdvözlettel:Udvardiné Bozóky Anett
Egyéni utazó - 2015. október 20. kedd
Minden igényt kielégítő az ellátás, igényes szobák.
Baráti társaságok - 2015. október 08. csütörtök
A Silver Majort nagyon kedveltem, jó a személyzet, kedvesek, előzékenyek, az étkezés kiváló, összességében kiváló minősítést adnék a Hotelnek.
Idősebb pár - 2015. szeptember 17. csütörtök
Remek a gyógymedencéje, kifogástalan a konyha (felejthetetlen a kacsa sült, töltött káposzta) sajnos a matracok már kívánni valót hagy maga után (507 szoba)
Idősebb pár - 2015. szeptember 08. kedd
Visszajáró vendégei vagyunk a szállodának, ami összességében most is hozta a színvonalat. A gyógymedence vizének tisztasága és hőmérséklete azonban nem hozta az elvárt minőséget.
Idősebb pár - 2015. szeptember 06. vasárnap
2015.09.03-09.05-ig voltunk a szállodában a feleségemmel. Nagyon meg voltunk elégedve mindennel, a személyzet nagyon udvarias volt, mindenre korrekt felvilágosítást kaptunk. Az ételek választékosak voltak és nagyon ízletesek is.
Család nagyobb gyerekkel - 2015. augusztus 21. péntek
Kiemelkedő választék és minőség az étkezéseknél Kicsit szűkös fürdőszoba
Szögyéni Zita - 2015. augusztus 15. szombat
A szobák minősége és tisztasága kiváló, a klíma tetszőlegesen használható. A személyzet kedves, gyerekbarát. A kinti élménymedencék kiválóak, mind vízminőség, mind nagyság alapján. Az ellátás is minden téren kiváló. Nyolc éves fiammal nagyon kiválóan nyaraltunk.
Zomborszki Roland - 2015. augusztus 08. szombat
3 napot töltöttünk a Silverben, és nagyon jól éreztük magunkat! A személyzet kedves, a szobák tiszták, az ételek finomak voltak! A szoba szuper volt, kényelmesen elfértünk! Még az egy éves kislányunknak is volt bekészítve köntös, az ő méretében!!! (több 4 csillagos szállodában jártunk már és mindig felnőtt köntöst adtak a gyermekemnek)! Az árral is meg vagyunk elégedve, vacsoránál az italok annyiba kerülnek, mint más 4 csillagos szállodákban! Nem zavart minket senki, csendes volt a szoba is! Összegezve minden tökéletes volt, mindennel meg vagyunk elégedve! Legközelebb hosszabb időre jövünk!!!
Kádas Józsefné - 2015. július 02. csütörtök
Már nem először élveztük a szálloda vendégszeretetét. Az ételek kitűnőek,választékosak, az éttermi dolgozók nagyon kedvesek. A szobák tiszták. Főleg nyári időszakban ajánljuk, mivel a wellnes része nem túl nagy, de a külső medence mindent pótol. Ami negatívum volt számunkra : a medencénél lévő bárban sajnos a drága limonádé helyett szinte tiszta ásványvizet kapott a fiunk potom 1000 ft-ért. Ettől függetlenül jövőre is visszatérünk.
Idősebb pár - 2015. június 22. hétfő
Többször jártunk már itt,de mindig lejebb megy az elégedettségünk. Hétközben,csütörtökön,mig nem jönnek a hosszú hétvéges vendégek szegényes a reggeli,vacsora. Egyformán fízetünk minden napért! Miért nem lehet tojásrántottát egy edénybe rakni,mint máshol van? Alig sűtettek tojást,pedig lenne rá ígény,de ne csodálják meg,ha valaki többet kérne. Talán éppen ezért nem teszik. Hideg volt a kinti gyógyvíz,azt mondták nem ad a fürdő több melegvízet. Ez nem megoldás. Így az ár- értékarány igencsak elcsúszik. Idős emberek vízet isznak,innának....csak egy pohárkával vacsora közben. Nem lehet,csak a méregdrága ásványízet inni. Aki olyat akar inni,úgysem fog sima csapvízet! Mire való ez? Már a szállodák többségében megszüntették ezt a sarcot. Jó lenne mindezeket figyelembe venni....mert többen vélekedtek úgy,hogy egy-két!!!ezerrel többért a másik szálloda ingyen parkolót,többfajta kaját és vízet is ad!!!! Elgondolkodtató!
Dr. Sütő Eszter - 2015. május 26. kedd
Két éjszakát 3 napot töltöttünk a Hotel Silverben 2015.05.15-étől. Kényelmes szoba, tisztaság, tapintatos személyzet, minden igényt kielégítő finom, változatos ételek. Kicsit hiányzott a beltéri fürdőzésnél a gyermek medence. A 2000,-Ft/ éjszaka parkolást elég soknak találtuk. Egyébként minden rendben volt.
Baráti társaságok - 2015. május 14. csütörtök
Nem először jártunk itt barátainkkal, és mindennel megvoltunk elégedve! Egy dolgot nem tudunk megszokni, hogy vacsoránál a svéd asztalról nem mi szedhetünk és kicsit lassú az után töltés vagy nincs is már a vacsora felénél!!! A parkolás pedig túl Drága a többi szolgaltatashoz képest!!!! Jó viszont, hogy kijelentkezés után a welnesst estig is lehet még használni!!!
Egyéni utazó - 2015. május 08. péntek
Két éjszakát töltöttünk a Silver Hotelben. A szoba tiszta és kényelmes, az ellátás pazar, a kiszolgálás kitűnő, a személyzet rendkívül segítőkész volt. Jól felszerelt fitness terem, kellemes klímájú sókamra, gyógykezelések, többféle masszázs és a gyógyvizes és úszómedencék garantált kikapcsolódást nyújtanak. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Novák Gyuláné Katalin - 2015. április 10. péntek
Kellemes 3 éjszakát töltöttünk az Önök Szállodájában. Nagyon finom ételek, kedves kiszolgáló személyzet, szép és tiszta szoba tette otthonossá pihenésünket. A Wellness rész is megfelelt az igényeinknek. Szívesen visszamennénk.
Novák Ibolya - 2015. április 07. kedd
Összeségében jól éreztem magam az unokámmal, de volt néhány dolog ami NEM tetszett - a pincérek nem voltak valami udvariasak - a recepciósok szint úgy még ha köszöntünk vissza sem köszöntek - a régi tv szemcsés képernyővel - érkezésünkkor egy fiatal ember meginvitált egy kérdőív kitöltésére amiért 3000ft-os ajándék utalványt ígért amit nem kaptunk meg! :( - a minibár kínálata nem volt olyan mint más 4*-os-ban és jóval drágább is volt! Ami tetszett a játszóházban Kriszta nagyon kedves volt a kis unokám is nagyon megkedvelte. Az ételek egyik nap nagyon jók, másik nap elég gyengék, hétfő reggelire sikerült egy olyan pogácsát vennünk ami olyan kemény volt mint a kő! Nem tudom fogunk-e idejönni még!
Pogány Sándor - 2015. március 12. csütörtök
A személyzet figyelmessége (porta,étterem, takarítók) nagyon tetszett most is. Ami most sem tetszett:a szobák elégtelen általános megvilágítása, az új épület belső medencéjének nappali vízcseréje (ez teljes napi kiesést jelent.) Miért megyünk újra? Azért. mert mindig jól éreztük magunkat abban minőségi anyagokból gondosan megépített környezetben, ahol szívesen látják a vendégeket.
Ducsák András - 2015. február 20. péntek
Szép környezet, udvarias segítőkész személyzet. A szoba szépen előkészítve, világos, tiszta, kényelmes fekvőhely. A fürdőszoba nagy csalódás, beázott mennyezet, az elszívás nem működött. Az ismertetőben a gyógyvizes medencék mellett úszómedence is szerepel, valóban a medence meg is volt, de azt elfelejtették közölni hogy a víz hőfoka 4-5 fokos!!
Kovácsné Tősér Zsuzsanna - 2015. január 31. szombat
Nagyon elégedettek voltunk általában mindennel! 3 apróbb, bosszantó észrevétel: - a pihenőszoba hőmérséklete nagyon alacsony volt, fáztunk - a szobában is kevés volt a fűtés (bár sarokszoba volt) - a vellnes részlegen lévő személyzet (2 nap) többet foglalkozott (hangos, már-már zavaró) telefonálással, rejtvényfejtéssel, mint a víz hőmérsékletének beállításával, illetve a csúszásmentesítő feltörléssel Az étterem kínálatával, az ott lévő pincérekkel, illetve a recepció és a gyógyászati részleg alkalmazottaival nagyon elégedettek voltunk! Kovácsné Zsuzsa
Tarjányi István - 2015. január 30. péntek
Minden remek volt, a recepciósok kedvesek, segítőkészek, az ételek finomak.
Család nagyobb gyerekkel - 2015. január 05. hétfő
Az ételek minősége kiváló, mindennel elégedettek voltunk.
Benedek Márton - 2015. január 03. szombat
Kedves Vendéglátó! Köszönjük a kiváló szolgáltatásaikat.Szuper volt minden:személyzet,szoba,étkezés, fürdés,masszázs és persze a buli is fergeteges volt.Köszönöm a Családom nevében is.
Cselik György - 2014. december 29. hétfő
Legutóbb kifogásoltam a medencéknél többen elcsúsztak.Most örömmel láttam,hogy fürdőszoba szőnyegekkel csúszásmentesítettek.Az ellátás kitűnő volt,a személyzet udvarias és figyelmes. Többször jártunk itt és fogunk még jönni (esetleg unokákkal,ahogy szoktunk) amennyiben kedvezményes csomagot találunk.Cs.Györgyné
Idősebb pár - 2014. december 08. hétfő
Évenkénti visszajárók vagyunk. Megszokott kényelem, gyógyvíz, príma konyha, udvarias személyzet, zárt parkoló, gondtalan időtöltés.
Szabó Éva - 2014. december 01. hétfő
Az étkezés kivaló ép úgy a személyzet is nagyon kedves.A tisztaságot a velnesz részlegben kifogásolnám, mivel a öltözőben kellemetlen -penész illat áradt a szobában a szönyeg elége foltos volt.
Idősebb pár - 2014. november 25. kedd
Vendégszerető személyzet,tisztaság. A fürdőszoba kicsi,kényelmetlen.
Ecsedi Ferencné - 2014. november 22. szombat
Első alkalommal tartózkodtam a szállodában.Ezeken a napokon nagyon elégedett voltam. A szolgáltatás, a tisztaság az ár kiváló.A személyzet kedvesek és udvariasak voltak. Bármilyen kérdéssel fordultam hozzájuk mindig udvariasan válaszok a kérdéseimre. Újra szívesen fordulnék ebbe a szállodába. Maximálisan elégedett voltam
Kósa Erzsike - 2014. október 20. hétfő
Minden fürdőzés tetszett és minden finom volt étkezés és udvarias recepciósok és minden jó szállás volt csoporttal együtt! Köszönettel Siketek Sport Clubja aerobik csapat nevében Kósáné
Krámli Dorottya - 2014. október 20. hétfő
Mindennel elégedettek voltunk idős édesanyámmal. Az ételek ízesek, a szobák tiszták, az ágyak kényelmesek voltak. A személyzet törődő, és udvaria volt. Most voltunk másodszor, de biztos, hogy újra ellátogatunk a szállodába. K.D.
Madarász Józsefné - 2014. október 12. vasárnap
Másodszor mentünk férjemmel ebbe a szállodába, melyet most sem bántunk meg. Kellemes és figyelmes kiszolgálásban volt részünk. Elsőrangú volt az étel, a wellness részlegen dolgozók a kezelések során kedvesek és barátságosak voltak, a recepciósok is mindenre odafigyeltek. Ha tudunk, jövőre is elmegyünk. Üdvözlettel: egy elégedett nyugdíjas
Nagyné Bagaméri Anita - 2014. augusztus 01. péntek
Választékos reggeli,személyzet kedves, odafigyelő. Egy javaslat: ruhaszárító a teraszokra. Gondot okozott a köntös és a vizes kendők szárítása.
Család nagyobb gyerekkel - 2014. július 28. hétfő
sZOBÁBAN A KLÍMA SZITE NEM MŰKÖDÖTT, HATÁSFOK 0 TV TÁVIRÁNYÍTÓ NEM MŰKÖDÖTT VÍZNYOMÁS MINIMÁLIS VOLT ÉTTEREMBEN REGGELENTE HIÁNY VOLT AZ ITALOKBÓL ÉTELEK ETTŐL FÜGGETLENÜL FINOMAK VOLTAK GYEREKENEK AZ ANIMÁCIÓS FOGLALKOZÁSOK TETSZETTEK
Muri Tibor - 2014. július 21. hétfő
Egész héten nem működtek a zuhanyfejek,este hétig lehetett csak használni a fürdőket. Ez kevésbé tetszett. A kiszolgálás,az ételek minősége kifogástalan volt.A szobán enyhén látszott a szálloda kora. A személyzet segítőkész volt. A számla a számomra nem volt egyértelmű.Összességében átlagos nyaralás volt.
Kisgyerekes család - 2014. július 10. csütörtök
A Hotel Silvert csak dicsérni tudom, ha legközelebb ismét Hajdúszoboszlóra látogatunk, egészen biztos, hogy újra itt fogunk megszállni. A kiszolgáló személyzet nagyon kedves, segítőkész, a szobák nagyon szépek, mindenhol tisztaság van, az étkezés is egészen kiváló, a hagyományostól az egészen különleges ételekig minden megtalálható volt. A wellness része pedig olyan mintha egy mediterrán szállodában lenne az ember. Fantasztikusan szép, pálmafákkal, vízi koktélbárral, nagyon-nagyon finom koktélokkal! :) Tényleg úgy éreztük itt magunkat, mintha nem is Magyarországon lennénk!! Köszönjük a Hotelnek ezt a magas színvonalú kiszolgálást, egészen biztosan eljövünk még ide!!
Plavecz Judit - 2014. július 05. szombat
Összességében minden kellemes volt. Ha árban még kedvezőbb lenne, szivesen maradtunk volna.A hotel nagy kincse a kedves es illedelmes személyzet.A wellnesben gőzfürdő imádó vagyok, ott folysmatos gőztelítettség jobb lett volna, mert várakozni kellett rá. Kültéri medence és tér kialakítása kiváló! Vize szintén. Kicsiknek a vizigömb sztem.hülyeség, + zavaró az úszóknak. Gyerekeknek a sekély vizben vmi kincskereső ill. Tornás játékot tudnék jobban elképzelni, ami jol leköti őket. Talán a kint medencénél szólhatna a zene hangosabban a koktélozásnak is nagyobb hangulatot adna. Nekem sajnos a fürdő kicsit kényelmetlen volt, de biztos van nagyobb terű is.
Réczicza Tamás - 2014. június 27. péntek
Minden kitűnő volt,csak a reggeli és a vacsora hagyott némi kívánnivalót maga után!Ár érték arányban szolid választék,és a pincérek nem álltak a helyzet magaslatán!!!
Idősebb pár - 2014. június 21. szombat
Tetszett: a szalloda elhelyezkedese az udulo ovezet setalo utcajaban, finom es valtozatos etelek, reggeli koszonto pezsgo az etterembe erkezeskor(igaz, hogy nem minden felnottnek kinaljak es volt hogy kerni kellett) Nem tetszett: a szalloda nem kepes megoldani a medencek vizhomersekletenek szabalyozasat, a hirdetesekben lattatott elmenymedencek csak igen keveseknek nyujtanak oromot, elvezhetetlenul hidegek, a kiirt 26 fokkal szemben az ot nap alatt 21 es 23 fok kozott voltak. A gyogymedencek homerseklete naponkent valtozott 32 es 38 fok kozott. Nincs szemelyzet aki ellenorizne a medencek kornyezeteben az egeszsegugyi es magatartasi szabalyok betartasat. A furdoszobakban cask folyekony szappan van, de sampon egyaltalan nincs. Negycsillagos szallodaban nem a vendegnek kene sampont magaval vinnie.
Bodnár Anna - 2014. június 15. vasárnap
Másodízben vettük igénybe a szállodai pihenést, meg voltunk elégedve az ellátással, a tisztasággal és az ételek is finomak voltak. Mivel szlovák állampolgárok vagyunk, kár, hogy nem tudtuk igénybe venni az akciós kezeléseket. Ajánlani fogom az ismerőseinknek is, hogy ebben a hotelben pihenjenek,mert nekünk is tetszett.
Dr. Viszoki Gáborné - 2014. június 09. hétfő
Visszatérő vendégei voltunk a hotelnek, 3 felnőtt és egy 5 éves kisgyerek. Mindnyájan jól éreztük magunkat, mivel minden korosztálynak megfelelő szolgáltatást nyújtott. Kiemelném a gyógykezelések színvonalát, szervezettségét, a személyzet odafigyelését, kedvességét. Negatívum a kissé kényelmetlen fürdőszoba, a víz hidegsége miatt élvezhetetlen úszómedence, és a tavalyi átlagon felüli ellátással szemben idén kevésbé ízletes főételek. Ennek ellenére mindnyájan "jó szájízzel" távoztunk. Köszönjük!
Idősebb pár - 2014. június 08. vasárnap
Kiváló személyzet, remek éttermi szolgáltatás, kitűnő konyha. A szobák kényelmesek. A WC elhelyezése nem szerencsés, alig lehet tőle bejutni a fürdőszobába. Nincs lehetőség a vizes holmi szárítására, az erkélyen nincs szárító elhelyezve. A gyógykezelések kifogástalanok, nagyon kedvező, hogy akciójukban a nyugdíjasok is találhatnak árban elfogadható szolgáltatást.
Simon István - 2014. május 26. hétfő
Egy remek hétvégét töltöttünk el 5 éves kis unokánkkal a szállodában, aki kiválóan érezte magát.A személyzet, kedves és udvarias.A szoba kényelmes és tágas.Az ellátás igazán nagyszerű volt, kiváló ételek egész sorából lehetett választani, szinte minden izlést kielégítően.Nagyon jól éreztük magunkat, pozitív élményekkel tele távoztunk, és szinte biztos, hogy a közeljövőben még visszatérünk és talán még egy kicsit hosszabb időre is.
Baráti társaságok - 2014. május 26. hétfő
2 éjszakát (3 napot) töltöttünk a Hotelben. Mindennel maximálisan meg voltunk elégedve. A szállodában minden adott a teljes körű pihenéshez. A szolgáltatások színvonala, a dolgozók kedvessége példátlan.
Szabóné Táborosi Hajnalka - 2014. május 17. szombat
Maximálisan meg voltunk elégedve mindennel. Az ellátás kiemelkedő, választékos. A hotelban tisztaság van, a wellness részleg is szuper, a medencék tiszták. Nem először látogatunk ide, pont az előzőek miatt. Köszönjük. :)
Horváth Dezsőné - 2014. május 10. szombat
Sok helyen jártunk wellnesszezni, de a Hotel Silverről csak szuperlatívuszokban beszélhetünk.Az étkezés különösen tetszett: remek ennivaló, udvarias pincérek, jó szervezés. Egyetlen negatívum: nem volt fürdőmester, aki a gyerekekre felügyelt volna a gyógyvizes medencénél. Esetleg ha az nem megy, ki kellene írni, hogy gyerekeknek csak korlátozottan ajánlott a gyógyvíz.
Idősebb pár - 2014. április 29. kedd
Tetszett: az elhelyezés, a szoba, a szoba-fürdő tisztasága, a választékos, ízletes ételkínálat, a szobaasszony odafigyelése, kedvessége; a wellness szolgáltatások ár-érték aránya. Nem tetszett: a meghívott sztárvendég /Auth Csilla/ minimális előadása,többet vártunk. A wellness részleg nap közbeni tisztán tartása, a külső medence tisztasága. Köszönjük!
Idősebb pár - 2014. április 28. hétfő
A szoba kiváló volt,az ágy a matrac kényelmes az étkezés remek, a pincérek, szakácsok jól teljesítettek. A Welnes részlegen napközben takarítást nem láttam, személyzetet is alig. Probléma esetén (nem volt bekapcsolva az infra) a recepción kellett szólni. A vizet időnként fel lehetett volna törölni, a szaunára rá lehetett volna nézni, pl.valaki felszórta sóval, ilyennel még nem találkoztam. Összességében jól éreztük magunkat, de egy kis odafigyeléssel még szinvonalasabb lehetne a szálloda.
Kovács Sándor - 2014. április 08. kedd
A férjemmel kb. 10 éve ide járunk pihenni.Megvagyunk elégedve mindennel,finom és választékos a kaja, tökéletes a kiszolgálás,a szoba kényelmes .a fürdő isteni.Külön kiemelném azt a fiatalembert aki látta,hogy még az esőben is kint ülünk a gyógymedencében és volt olyan kedves és időelött bekapcsolta a vendégeknek a pezsgőfűrdőt .Reggel a hotel éttermében mindig finom pezsgővel kínálnak.plussz jó pont.
Lőrincné Vámosi Judit - 2014. április 07. hétfő
A pihenés egyik alapfeltétele a csend, a nyugalom. Az ápr. első hétvégéjén a kellemes környezet, a remek ételek, a kedves, szolgálatkész kiszolgálás mellett ez is megadatott a Silverben. Bevallom a kevés vendég ténye vonzott ezen a hétvégén Szoboszlóra. Amikor az ember kikapcsolódni, pihenni vágyik, bizony nehezére esik a harsány társalgást, a pocskoló, rikoltozó gyerekeket, a szaunában egymást érő embereket, a nincs szabad nyugágyat, az sorbanállást a büfévacsoránál, és még hosszasan sorolhatnám mi mindent esik nehezünkre tolerálni. Ezen a hétvégén erre nem volt szükség. Minden feltétel adott volt a pihenéshez. Egyetlen negatívumként az étterem mennyezetén lágyan himbálódzó pókhálót említeném, melyet a nem kapcsolunk lámpát, Isten bizony észre se lehet venni. Dehát...
Idősebb pár - 2014. április 01. kedd
jól éreztük magunkat mindennel meg voltunk elégedve
Idősebb pár - 2014. március 30. vasárnap
Nagyon jól éreztük magunkat, kedves volt a személyzet, remek az ellátás, minden igényt kielégítő szolgáltatás közt lehetett válogatni.
Krakkó Ferencné - 2014. március 30. vasárnap
A szoba kényelmes volt. Az ételek finomak és változatosak. A fürdési lehetőségek is jók. Összességében jól éreztük magunkat. Már többször voltunk itt, s az akciós csomagok a "kispénzüeknek" is megfizethetőek.
Gaál Mária - 2014. március 24. hétfő
Hajdúszoboszlón a Hotel Silver minden évben felüdülést és teljes kikapcsolódást jelent számunkra akár tavasszal vagy összel érkezünk. A hotel személyzetének kedvessége, gondoskodása, a hétköznapok nyugalma, valamint az igénybe vehető gyógykezelések szinvonala megerősít bennünket abban, hogy ide évről-évre érdemes visszajönni.
Dr Bokor Gyula - 2014. március 24. hétfő
Kényelem,biztonság,finom elegancia. Minden megtalálható egy helyen ami szem szájnak ingere.Csodálatos környezet,szívmelengető élmények,udvarias és segítőkész személyzet,ínycsiklandó ételek,kiváló programok tárháza.Fantasztikus élmény volt!Köszönjük szépen!
Rejtő Zoltán - 2014. március 23. vasárnap
Nagyon jó volt, hibátlan szolgáltatás, udvarias, kedves személyzet, a kezelések nagyon jók voltak
Idősebb pár - 2014. március 18. kedd
Többször is,a minőség megtartása mellett sikerült itt kikapcsolódni!Mindenkinek csak ajánlani tudom!Remek a konyhája,hibátlan a vendégek kiszolgálása!Kifogástalan a wellnes részlege,tisztasága,szolgáltatásai sokrétegűek.A személyzet nagyon udvarias,szolgálatkész.Visszatérő vendégként nagyon elégedett vagyok!
Fiatal pár - 2014. március 17. hétfő
A szobák (szuperior) szépek, tiszták, kényelmesek. Az ételek kiválóak, a személyzet kedves, azonban a welness más ilyen színvonalú szállodákhoz képest gyenge, igénytelen, kopott és izléstelen . Összességében az ember nem ezt a színvonalat várná egy 4 csillag superior szállodától. A kültéri termál medence pl egy lerobbant épületre néz, építkezési törmelékkel, stb. A kültéri úszómedencével kapcsoltban azt mondták, hogy 26 fokos, úszásra alkalmas, azonban 12 fokos volt. A konditerem gyakorlatilag használhatatlan , alig működött pár gép. A gyógyászati rész rendben volt, ár érték arányban viszont rendben volt a dolog, kár hogy a welness részt ilyen szinten elhanyagolják.
Idősebb pár - 2014. március 17. hétfő
Kedves, szolgálatkész személyzet, jól szervezett, gyors recepció, kiváló ételek, készséges pincérek voltak, mindennel meg voltunk elégedve.
Idősebb pár - 2014. március 15. szombat
A szállás, személyzet, éttermi ellátás remek volt. A két helyen lévő wellnes a tavasz kezdetén kívánnivalót hagyott maga után, a külső medence 36-38 celsius helyett csak 34 celsius fokú volt. Köszönet a személyzet munkájáért.
Fiatal pár - 2014. március 13. csütörtök
Reggeli és a vacsora kiváló,wellness részleg tökéletes!
Joó Sándor - 2014. március 09. vasárnap
Nagyon jól éreztük magunkat. A wellness részleg kitűnő volt a személyzet is figyelmes volt. Az étteremben az ételek nagyon finomak voltak. Mindenkinek ajánlani fogjuk,és biztosan visszatérünk még!
Tázer Pálné - 2014. március 08. szombat
A személyzet kedvessége és a szolgáltatás kíváló volt.
Kisgyerekes család - 2014. március 05. szerda
Nagyon jól érzetük magunkat a kisfiammal ebben a szállóban! Ez az egyetlen szálloda, ahol minden reggel friss, ropogós kiflit szolgálnak fel. Az étterem, az éttermi kiszolgálás, a felkínált ételek igazán kitűnőek voltak.
Fehér Balázs - 2014. március 03. hétfő
Többször voltunk már a Silverben és nem csalódtunk benne. Megszokott kényelem, béke, tágas szoba, udvarias kiszolgálás és nagyon finom ételek vártak ránk. Igazi pihenés volt ez a két nap.
Idősebb pár - 2014. március 03. hétfő
A wellness részleg kitűnő az ár érték arány ebben az akcióban jó,a tisztaság példás. Ami nem tetszett az az ételek ízesítése /pld.a sült oldalast erősen elsózták, a levesek ízetlenek voltak/Az italok árai magasak/pld 1 pohár sör 750ft/ A picér lábbeliként cipőt kért az étkezésekkor.
Idősebb pár - 2014. február 27. csütörtök
Tetszett: személyzet hozzáállása, ételek választéka és minősége. Nem tetszett: kicsi a fürdőszoba, a zuhanyrózsát nem lehetett úgy beállítani, hogy ne csak csordogáljon belőle a víz. Az élménymedencéknél, hydromasszázsnál több elem nem vagy csak gyengén működött. Az egyik medence vize egy déleélőtt alig elviselhetően forró volt.
Imre István - 2014. február 24. hétfő
Kényelmes volt szoba,és jó hangszigetelt.Fürdők tiszták szépek.Fitnes terem kicsi, és rosszak az edzőgépek.Ételelek tökéletesek és nagyon finomak,csilagos ötös a szakácsoknak!Amit kicsit drágálotunk a minibárban lévő termékek árát, és az étteremben felszolgált italok ára,talán egy kicsit olcsóbb lenne,nagyobb lenne az italfogyasztás .Tetszett az élő zene,a pincérek kedvessége,az étterem tisztasága.Hiányoltam még,hogy a szolárium gépben nem szól a zene,a nagy medencében nem lehetett úszni mert hideg volt a víz. Összeségében meg voltunk elégedve ,a Silver Hotel szolgáltatásával,és remélem a jövőben újra az önnök szálójában tölthetünk el egy szuper hétvégét!
Idősebb pár - 2014. február 23. vasárnap
Ismételten egy nagyon kellemes hétvégét töltöttünk el a Hotel Silverben. Több ilyen színvonalú szállodában megfordultunk már, de ez a minőségi vendéglátás amit itt nyújtanak egyedülálló! Külön kiemelném az éttermi szolgáltatást, és a wellness részleg tisztaságát! Nagyon finom ételek, barátságos, figyelmes személyzet. Az esti élőzenés szórakoztatás nagyon hangulatossá, oldottá teszi az estéket. Nem tudok mást mondani, kiváló! Szeretnénk a törzsvendégek listájára felkerülni!
Szatmári Mihály - 2014. február 23. vasárnap
Tetszett a szálloda,a gyógyászati részleg,a wellnesz és a szálloda kiszolgáló személyzet figyelmessége és segítőkészsége.Az ételek választéka és ízletessége, folyamatos feltöltöttsége.Külön megköszönnénk az ajándékba kapott kezeléseket,ha lesz máskor is ilyen kedvező áron lehetőség hasonló időpontban a wellneszre, szívesen elmennénk. Tisztelettel:Szatmári Mihály
Idősebb pár - 2014. február 22. szombat
kellemesen eltöltött napok kiváló egészségügyi szolgáltatásokkal és jó konyhával
Idősebb pár - 2014. február 22. szombat
Nagyon készséges személyzet, kitűnő konyha, kiváló ár-érték arány.
Idősebb pár - 2014. február 21. péntek
Mindennel nagyon meg vagyunk elégedve, ezért is vagyunk rendszeresen visszatérő vendégei a szállodának. A kényelemben az egyetlen apró hiba, hogy a fürdőszoba egy kicsit lehetne nagyobb.
GŐz ZoltÁnnÉ - 2014. február 18. kedd
Nem először jártunk e gyönyörű hotelben és nem is utoljára. Kitűnő ellátásban volt részünk, a szobában rend és tisztaság, az étteremben ízletes és bőséges ételek, a wellnessben nagyszerű élmények. A személyzet nagyon kedves, tisztelettudó. Gratulálunk és mindent köszönünk. Gőz Zoltánné Miskolc
Idősebb pár - 2014. február 17. hétfő
Kedvező a gyógyvizével, a gyógyszolgáltatással, a fogadtatás és kiszolgálás udvarias és készséges. Kár, hogy a gyógyvizes medencék már eléggé elavultak, szűkek. Ideje lenne valamilyen módon modernizálni. Az eü. szolgáltatás személyzete készséges, segítőkész, a vendég igényeit figyelembe vette. Köszönetttel: egy vendég és házastársa
Bálint Imréné Ilonka - 2014. február 15. szombat
Minden csodálatos volt, egyetlen észrevétel, hogy a főépület fürdőjének padlózata csuszott. Volt ugyan kék futószőnyeg 2 helyen,de ez kevés. MIndenki togyogott, vigyázott, 2 esést láttam. Filléres dolog, hiába a rendszeres felmosás, egy emberből kicsorog a viz, már ugyanolyan. Az étkezés választéka, pincérek udvariassága fenomenális. MÉg egy apró jutott eszembe. A reggeli pezsgőkinálattal volt probléma. Ha mi nem tudjuk meg a vizben, hogy ez "jár" a reggelihez, akkor nem kérjük el. És ezt mi is továbbadtuk a "vizitársainkban". Náluk is jónéhány nap eltelt, hogy nem lett felajánlva ez a hatalmas luxus, hogy a nap egy pohár pezsgővel kezdődjön. Köszönet mindenért! A kategóriánál nem tudom javítani: én a 83 éves édesanyámmal mentem, neki születésnapi ajándéka volt ez tőlem. Ő mindig édesapámmal Hajduszoboszlón nyaralt, ide vágyott vissza, de állítom élete egyik legszebb élményei közé fog ez tartozni.
Idősebb pár - 2014. február 10. hétfő
Kedves vendéglátás, figyelmes személyzet
Fiatal pár - 2014. február 10. hétfő
Nagyon szép hétvégét töltöttünk a hotelben. A szobák tiszták, jól felszereltek, az étkezések bőségesek, változatosak voltak. Amit picit hiányoltunk, az a hidegebb vízű beltéri medence, ahol télen is lehet kicsit úszni. A termálvíz azonban nagyon kellemes volt!
Idősebb pár - 2014. február 04. kedd
Végtelenül kedves, barátságos személyzet.Az étterem kiváló, bőséges választék, házias ízek. Figyelmes , udvarias felszolgálók. Tisztaság, kényelmes szobák. / Mi az új épületben voltunk. / Itt nagyon kellemes wellnes részleg. Megfelelő hőmérsékletre fűtött szauna, szabadtéri gyógyvizes medence. Amin változtatni kellene: ne műanyag szőnyeg legyen a szaunában a földön, hanem fa. Valamint jó lenne, ha ivóvizet tudnának biztosítani itt.
Fischli Sándor - 2014. február 02. vasárnap
Remek kis hely kifogástalan ellátás udvarias barátságos személyzet tisztaság jellemzi a szállodát.Nagyin jó ötlet volt a pihenést összekötni a külömbözö gyogykezelésekkel,ahol kedvesek barátságosak voltak a dolgozók és megfelelő szintü voltak a kezelések.Hiányként emlitem a városvezetés felé hogy letisztitatlanok voltak a járdák,bokáig érő hoban kellett közlekedni s dzállods felé,ami nem kelt különösen jo benyomást a városba érkező vendégekben.Az ember elvárná hogy a befizetett városfejlesztési adóért a minimális szolgáltatást megkapja.
Fiatal pár - 2014. február 02. vasárnap
Nagyon szép szálloda, jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek. Könnyű megközelíteni. A szobák tiszták. A wellness részleg tágas, a fürdőruhán és a papucson kívül semmire nem volt gondunk, kaptunk köntöst, törölközőt, szaunalepedőt. A reggeli bőséges volt, de a vacsorával is meg voltunk elégedve. Nem utoljára jártunk itt az biztos.
Fiatal pár - 2014. január 31. péntek
A szálloda személyzete igen segitőkész,figyelmes valóban a vendégekért vannak!! Azt már megszoktam,hogy a parkolásért külön fizetni kell minden szállodában, de az itt kért összeget egy kicsit soknak találtam! Ennek ellenére elégedettek voltunk,jól éreztük magunkat, szivesen ajánlom másoknak is!
Kovács Lőrinc - 2014. január 29. szerda
tetszett a wellness,mert meleg volt minden medence, a szauna kiváló, a szállás kényelmes tiszta, a konyha változatos finom és bőséges, a személyzet kedves segítőkész, a pincérek nem rámenősek, biztosan visszatérünk. üdv:Kovács Lőrinc Tiszafüred
Fiatal pár - 2014. január 29. szerda
Minden szuper volt, bár a svédasztalos vacsora lehetne bőségesebb.
Fiatal pár - 2014. január 26. vasárnap
Másodszor jártunk a szállodában, összességében ismételten nagyon jól éreztük magunkat. Pozitívumok: Kiváló, segítőkész személyzet, bőséges és igényes vacsora kínálat, télhez képest sok medence, remek hőfokon (személy szerint nagyon szeretjük a meleg vizes medencéket. Negatívumok: A vacsorához ilyen árak mellett azért egy kancsó vizet tényleg szívesen venne az ember, hogy ne kelljen több ezer forintot üdítőkre költenie. Az egyik vacsoránál annyira kevés asztal volt megterítve, hogy minden 4 személyes asztalnál 2 pár foglalt helyet, hogy elférjen mindenki, plusz ment a helyvadászat...egy 4 csillagos szállodában szerintem nem nagy kérés, hogy egy vacsorát a párjával kettesben tudjon eltölteni az ember. Az új épületben a benti medence valami iszonyatosan koszos, az ülő részen olyan por volt, hogy újjal lehetett rajzolni bele (hetek óta nem lehetett takarítva), a lift működése nagyon hangos, a folyosó másik oldalán laktunk, de minden egyes liftmozgás zavaróan hallható volt a szobában, délután nagyon nehéz volt pihenni emiatt. Összességében jól éreztük magunkat, mert nem engedtük, hogy ezek az apróságok elvegyék a kedvünket, de legközelebb lehet megnézünk egy másik szállodát.
Csoport - 2014. január 25. szombat
A kiszolgálás, szolgáltatás és étkezés jó volt. Hétköznap voltunk talán emiatt nem volt élőzene a hotelben, amit a társaságunk hiányolt.
Nagy István - 2014. január 14. kedd
Minden tetszett, jól éreztük magunkat, de a személyzet kiemelkedően a megelégedésünkre szolgált!
Janik László - 2014. január 11. szombat
Mindenki nagyon jól érezte magát,a kiszolgálás tökéletes volt. A személyzet udvarias, figyelmes. Felejthetetlen hétvégében volt részünk. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Botos István - 2014. január 09. csütörtök
Tetszett: kényelem, tisztaság, szolgáltatások, ételválaszték, saját gyógyvizes medencék, szoba felszereltsége, némelyik felszolgáló kedvessége, profizmusa Nem tetszett: a bajszos főpincér többször elsumákolta a pezsgőt a reggelinél (lehet, hogy nem magyarul kellett volna köszönnöm) a belső medencék légterének szellőztetése nem megoldott, medencék vízhőfoka nem a megadott tartományban volt (több fokkal eltért) a konferencia épület külső medencéjénél a kijárati ajtó kilincse hónapok óta rossz. Hívjanak végre egy lakatost, ez nem lehet gond egy ilyen szállodának
Család nagyobb gyerekkel - 2014. január 06. hétfő
Nagyon meg vagyunk elégedve a szállodával. Kellemes, izlésesen berendezett szobák, tisztaság, mind a szobákban, és a folyosókon, étteremben. Az étkezés is nagyon változatos, finom és elégséges. A szálloda fürdőrészlege is nagyon kellemes, jó a víz. A bár szolgáltatásai is megfelelőek, bár a medence közelében is kialakítanék egy helyet, ahol akár a medencében ülhetnénk a pult mellett. MIndent egybevéve kiváló.
Tomori Jenőné - 2014. január 03. péntek
A hotel menedzsmentje maximálisan jó! Tényleg igazán vendégnek érezheti magát mindenki. Azon kívül, hogy minden rendben volt,/étkezés, személyzet, tisztaság/ sok apró figyelmességgel kedveskedtek, amitől igazán jó volt a hangulat. Szívesen ajánlom másoknak is. Köszönjük!
Csoport - 2014. január 03. péntek
Visszatérő vendégek voltunk, nagyon elégeddek voltunk az ellátással, szolgáltatásokkal, és a pihehenéshez biztosított körülményekkel, különösen a szauna utáni pihenés esett jól a kényelmes csendes pihenő térben. A szoba gyönyörű az ágy nagyon kényelmes, röviden a besoroláshoz méltó ellátásban részesültünk. Törzsvendégek leszünk, amelyhez a tombola nyereményünk is hozzájárul.
Angyalné Gergely Zsuzsanna - 2014. január 01. szerda
Családommal kb másfél éve voltunk már a hotel Silverbe, az akkor kapott kiemelkedő színvonal és a vendéglátás vonzott vissza ismét, sajnálattal tapasztaltam, hogy az ételek választéka és minősége mára alább hagyott és az étteremben dolgozó szakácsok akik kiszolgálók is egyben az udvariassággal köszönő viszonyban sincsenek .Az első tapasztalatom alapján sok ismerősnek ajánlottam Önöket ,de most ebben egy ki csorba esett. Lehet hogy túl őszinte voltam, de a zsűri is azért értékel néha negatívan, hogy a hibákon javítani lehessen. Köszönöm.
Laurinyecz Renáta - 2013. december 30. hétfő
Páromnak a szülinapját tartottuk itt,meglepetés volt.Minden nagyon tetszett a bekészítés (gyümölcs,pezsgő)a szoba,a szálloda,valamint a szolgáltatások egyaránt. Kitűnő volt a svédasztalos reggeli,illetve vacsora.A személyzet nagyon figyelmes volt. Ajánlom Mindenkinek,remélem mihamarabb visszatérünk:-)
Idősebb pár - 2013. december 22. vasárnap
Megérkezés utazás: csak taxi a jó megoldás, mert a busz ritkán jár. Befogadás kedves figyelmes. a szoba kényelmes, talán a fűtés befúvó rendszere főleg éjjel kissé zajos. A fürdő kielégítő, bár én a 39 - 40 fokos vizet is szerettem volna. Étkeztetés bőséges, kiszolgálás figyelmes.Sajnos a különböző szolgáltatásokat anyagi okokból nem tudtuk igénybe venni. (masszás, kezelések.
Kisgyerekes család - 2013. december 17. kedd
Nagyon igényes szálloda, tisztaság mindenütt, szívélyes kiszolgálás. Finom, bőséges ételválaszték. Ami nem tetszett: a másik épületben lévő wellness öltöző, amely elég kicsi, és a szellőzése sem megoldott. Ettől eltekintve nagyon jól éreztük magunkat, valószínűleg nyáron még visszatérünk :)
Csige Istvánné - 2013. december 16. hétfő
Kedves Silver!Most jártunk először a szállodájukba,de nem utoljára!Mindennel elégedettek voltunk.A tisztaság 5csillagot érdemel.Gyönyörű szálloda,kellemes környezet,barátságos,segítőkész dolgozókkal.Ha én adhatnám... egy csillaggal dupláznám :)Mindent köszönünk önöknek!Pisti és Jutka
Kisgyerekes család - 2013. december 02. hétfő
A személyzet kedvessége számunkra lenyűgöző volt,mivel egy 6 hónapos és egy 3 éves kisgyermekkel pihentünk. Szívesen ajánlom mindenkinek aki egy kellemes környezetben kíván kikapcsolódni. A közeljövőben ismételten szívesen felkeresem a szállodát, hogy itt töltődjön fel a kis családom.
- 2013. november 30. szombat
Mindennel masszimálisan meg voltunk elégedve, aki gyógyvízre, nyugalomra és jó ételekre vágyik , ott a helye.
Molnár Lajosné - 2013. november 26. kedd
Tetszett: Kedves, udvarias személyzet, szobák tisztasága, az ellátás kitűnő volt. A visszaigazolásban utólag hiányolom nem hívták fel a figyelmünket a Gyógyfürdő felújítás alatt áll. A 4 *-os szállodákhoz hasonlítva a wellnes részleg kevésbé színvonalas, gyerekes családoknak nem megfelelő.
Kocúr Gábor - 2013. november 23. szombat
Ismét nagyon jól éreztük magunkat. A szolgáltatás minden igényt kielégítő. Kedves segítőkész személyzet, tiszta szép szobák, finom ételek, kiváló Wellness részleg! Nagyon elégedettek voltunk, még visszatérünk!!!
Pomázi Gyula - 2013. november 22. péntek
Rövid idő állt rendelkezésünkre, igy teljes részletességgel nem tudtunk megismerni mindent. Álltalában jónak itéljük meg a szálloda szolgáltatásait. Egy észrevételt tettünk a Recepciónál is, mégpedig az ajtó nyitószerkezete nehezen müködött, igy 8-10 szer is próbálkozni kellett. Egyébként minden OK.
Család nagyobb gyerekkel - 2013. november 20. szerda
Szuper volt a szoba, az ételek, a wellness részleg, kedvesek voltak a személyzet tagjai. Köszönjük Hotel Silver!
Botos István - 2013. november 20. szerda
Tetszett: a személyzet profizmusa, a tisztaság és rend, a rendkívül hangulatos szoba, az épületen belüli gyógyfürdő medence, a kedves, udvarias kiszolgálás. Nem tetszett: a drága, fizetős parkoló, az átjárás az út másik oldalán levő gyógyfürdőbe, (összekötő folyosó hiánya), a túlzsúfolt étterem, belső medencék helyiségeinek szellőztetése.
Fiatal pár - 2013. november 18. hétfő
A szoba nagyon kényelmes, tágas, minden igényünknek megfelelt. Az étkezéseket nagyon élveztük, a választékkal és a minőséggel nagyon meg voltunk elégedve.
Kisgyerekes család - 2013. november 18. hétfő
Nagyon jól éreztük magunkat a hotelben. A szolgáltatás minden igényt kielégítő. Kedves segítőkész személyzet, tiszta szép szobák, nagyon finom különleges ételek, kiváló Wellness részleg! Mindennel nagyon elégedettek voltunk, még visszatérünk!!!
Naggyőrné Fehér Erika - 2013. november 15. péntek
Nagyon teszik a kényelmes tágas mindent kielégitő szoba,finomak az ételek, nagyon jó a Welnes részleg. a szauna merülő medencével, gyógymedencék masszással pihenő résszel teljes ellazulást biztosítanak.
Idősebb pár - 2013. november 15. péntek
altalanossagban nagyon jol ereztuk magunkat, a szobaban a tv musor akadozott, technikai problemak voltak, amit hamar kijavitottak, a szemelyzet minden tekintetben keszseges, segitokesz, baratsagos volt.
Sipos Attiláné - 2013. november 12. kedd
Nekünk minden tetszett. Szeretünk Önökhöz járni, mert minden mindig rendben van. Semmire sem lehet panaszunk. Az elhelyezés, a szolgáltatások, a személyzet, kifogástalan. Továbbra is figyeljük az ajánlataikat, és ha tehetjük menni is fogunk.
Idősebb pár - 2013. november 02. szombat
A szálloda épülete kívül, belül szép. Jó, hogy többféle hőmérsékletű medence van,így volt választási lehetőségünk. A szoba mérete, kényelme is megfelelő. Valószínűleg a sok vendég miatt,nem ment eléggé gördülékenyen az étkeztetés,de kisebb apróságoktól eltekintve,az ételek ízletesek voltak,a választék is megfelelő. A gyerekeknek nagyon jó programokat szervezett egy lelkes,fiatal munkatárs. Összességében jól éreztük magunkat e rövid pihenés alatt.
Fiatal pár - 2013. október 31. csütörtök
Nagyon kedves személyzet, szép, kényelmes szoba, /könnyű takaró! :) / Rendkívül igényes konyha, bőséges választékkal, naponta változó esti menüvel... Nekünk nagyon tetszett és szép emlékeket viszünk haza!
Radeczki Éva - 2013. október 30. szerda
Nagyon elégedett vagyok az Önök szállodájával. Kényelmes szobák, remek konyha. A személyzet nagyon udvarias, mindenki kivétel nélkül nagyon kedves és udvarias volt velem. A welness szolgáltatásaik kitűnőek. Legközelebb is, ha kikapcsolódásra van szükségem, az Önök szállodáját választom. Üdvözlettel:Radeczki Éva
Szanyó Miklós - 2013. október 30. szerda
A szálloda nem véletlenül viseli a 2. számú nemesfém nevét hiszen fenti értékeléseim alapján valóban a kiváló kategóriába tartozik. Mindez értendő a szálloda elhelyezkedésére, csöndes környezetére, az alkalmazottak vendégszeretetére, az ellátás sokszínűségére-minőségére, a szobák totális kényelmére, tisztaságára. Ja és a wellness amiért egyáltalán mentünk: minden ami ehhez kell az rendelkezésre állt melynek felét sem tudtuk igénybevenni. Ehhez min. 1 hét kellene. Na és a napozás a tág medence környékén a szabadban....
Család nagyobb gyerekkel - 2013. október 29. kedd
Nagyon kellemes hétvégét töltöttünk a Hotel Silverben. Kedves, segítőkész volt a fogadtatás a recepción. Kényelmes, minden igényt kielégítő -nagyon tiszta!-szobát kaptunk. Az éttermi szolgáltatás magas színvonalú, nagy választék a reggelinél, a vacsoránál még inkább. Nagyon finom és különleges fogások közül lehetett válogatni és ami nekünk nagyon fontos volt, hogy vegetáriánus lányunk is mindig talált kedvére valót a kínálatból. Dícséret a szakácsnak! Különlegesen meleg ( 26 fok)októberi hétvége volt, így a külső medencékben is tudtunk fürödni, sőt napozni is! Minden szolgáltatást amit a szuper akciós csomagban a szálloda feltüntetett megkaptunk, az italok és a parkoló díja volt egy kicsit túlzott, de még így is elégedettek voltunk az ár-érték aránnyal. Mindenkinek ajánlani tudjuk a szállodát.
Fiatal pár - 2013. október 29. kedd
Nagyon tetszett a személyzet hozzáállása a vendégekhez, kedvesek, segítőkészek. Az étkezések mind szervezettségben, mind minőségben kiválóak. A szobák kényelmesek, tiszták.A konyha, étkező szint közelében lévő szobák ételszagúak és éjjel és hajnalban igen zajosak is. A fürdő részlege felújításra szorul. Nagyon kevés lehetőség van élményelemek használatára, a medencék vize forró vagy nagyon hideg. Ugyanakkor így nyugodt, csendes pihenést biztosít, viszont inkább az idősebb korosztályt célozza ezzel.Összességében a nyugalomra vágyóknak jó szívvel ajánlható, de a mozgalmasabb, élményfürdőzésre is vágyók, gyermekekkel utazók számára nem a legmegfelelőbb.
Kind László - 2013. október 28. hétfő
Tetszett az udvarias személyzet, a kényelmes szoba, a tisztaság, és az étel kínálat. Nem tetszik a magas parkolási díj! Kifogásolom a kínált 4 napra ajánlott gyógykezelésből csak 3 napot lehetett igénybe venni, mivel az érkezés napja ünnep volt és egy vasárnap is bele esett, de ennek ellenére 4 napra hirdetett árral számoltak (ez a barátaink esete). Ami nagyon rontja a Silver 4×-ot, hogy az új(?) épületben a szauna egyik alsó padján a lécek szinte elvannak korhadva!! Ez baleset veszélyes is és esztétikailag igen visszataszító. Ennek ellenére, ha Hajdúszoboszlóra megyünk pihenni, továbbra is a Silver Hotelt választjuk, és máskor is szívesen ajánljuk barátainknak. Sikeres működést kívánunk: Kind László és neje
Szilágyi János - 2013. október 26. szombat
Maga az egész szálloda, a medencék az ételek, nagyon finomak, bőséges és nagyon nagy a választék.A személyzet nagyon segítő kész,és nagyon kedvesek,a Silver összeségében nagyon remek hotel mindenkinek jó szível merem ajánlani.Legközelebb is szívesen megyek oda.
Mészáros Anita Csilla - 2013. október 26. szombat
Laktóz mentes tej felszolgálása, kifogástalan ételek igazi magyaros ízekkel, minőségi és bio ételek, tisztaság, érző emberi hozzáállás a személyzettől, gyönyörű wellness, 100 pontos hely.
Fiatal pár - 2013. szeptember 27. péntek
Igazából, meg voltunk elégedve mindennel,a személyzet aranyos, kedvesek. Ami nagyon nem tetszett, hogy az ágy nagyon nyikorog,minden mozdulatra felébredtünk. Aludni nem tudtunk. A reggeli felszolgálás elég lassú, nem erre számítottunk.A hely gyönyörű, sokat kirándultunk. Köszönjük szépen!
Tóth Tamás - 2013. július 23. kedd
Köszönjük, nagyon jól éreztük magunkat a szállodában, a szoba tiszta volt, a személyzet segítőkész, a szolgáltatások kitűnőek, az étkezések bőségesek. Bátran ajánljuk mindenkinek, ha teheti, próbálja ki a szálloda sokszínűségét.
Nagy Sándorné - 2013. július 16. kedd
A személyzet kedves, udvarias, figyelmes, a szálloda tiszta, igényes, kulturált, az étterem választéka megfelelő, az ételek finomak. Tetszett, hogy felnőtt gyermekünknek - külön kérés nélkül - a szomszédos szobában biztosítottak szállást. Minden feltétel adott a pihenéshez, kikapcsolódáshoz. Köszönjük.
Kiss József - 2013. június 29. szombat
Sajnos, az időjárásról nem a szálloda tehet. A hideg miatt csak a benti medencékben lehettünk, pedig nagyon jó a kinti medence, sajnos itt csak egy fél napig lehettünk. A kezelések nagyon jók, a személyzet kedves és udvarias. Az étkezések kiemelkedően jók, van bőséges választék, a személyzet itt is udvarias és segítőkész. Amit kifogásolok, az az ágyban a lepedő alatti gumírozott "lepedő", az nagyon melegített és ezért kényelmetlen volt.
Egerszegi Györgyné - 2013. június 21. péntek
Június 11-14-ig töltöttünk pár napot Hajdúszoboszlón a Hotel Szilverben.Most jártunk ott első alkalommal, és máris minden lenyűgözött. A szobák tisztasága, kényelme, felszereltsége, az étteremben a kedves személyzet. A legkülönbözőbb ételféleségekről nem beszélve. Nagyon széles volt a választék mind a reggelinél, mind a vacsoránál. Nagy előnye még a szállodának, hogy a fürdőzésre is több lehetőséget kínál- A gyógyvíztől az úszási lehetőségekig. Reméljük, hogy kedvezményes lehetőséget jövőre is találunk Önöknél, és ujra mehetünk Hajdószoboszlóra a Hotel a Szilverbe. Köszönjük. Sok vendéget kívánok, csak ajánlani tudom bárkinek
Jakab Ferencné - 2013. június 13. csütörtök
A Hotel Silverben voltunk múlt év decemberében. Nagyon megtetszett nekünk a szálloda, és most volt júniusban a 30-ik házassági évfordulónk és ebből az alkalomból ismét itt töltöttünk három napot. A személyzet udvarias, a szobák kényelmesek, és az étkezés minden igényt kielégít, mindenki kedvére válogathat. Egyszóval nagyon bejön nekünk ez a Hotel Silver. Üdvözlettel: Jakab Ferencné és férje.
Baráti társaságok - 2013. június 12. szerda
4 napot töltöttünk el a Silverben,személyzet kedves segitőkész,tisztaság kiváló,étkezés nagyon rendben van,árban kicsit kedvezőbbek lennének vagy nagyobb akciójuk lenne,sűrübben járnék a Silverbe.
Máliková Jana - 2013. június 10. hétfő
Nagyon rosszúl eset,hogy vacsorához nemadták sima víz se!!!Amúgy minden jó volt,de régi épületébe pezsgő fürdőbe eltört csempe voltak,és anyukának sikerült rálépni es jó elcsúszot és megíjedt -hát igen 69 éves lesz.Kinti medence nemtudtam kipróbalni se mert vadkacsák többet fizették-akkorők úszták benne.Szauna és gőz kabin jó volt,étkezés is finom volt és személyzet is kedves volt-DE AKKOR IS JÓ KISS NYARALÁS VOLT NEKÜNK ÉS KISLÁNYAMNAK---ÜDVÖZLETTEL MÁLIKOVÁ JANA--
Dr. Viszoki Gáborné - 2013. június 08. szombat
Tisztelt Hotel Silver! Bevallom, első kissé kedvezőtlen benyomásomat - kicsit rideg, sötét a fogadótér, de lehet, hogy az esős idő miatt érzékeltem így -, rövid időn belül sikerült kedvező irányba fordítani. Egyedüli hiányosságnak a fürdőszoba szűkösségét tartom. Kiemelném a személyzet kedvességét és udvariasságát, az ételek jó minőségét és választékát, a kellemes welness részleget. Összességében a szálloda színvonalát kiválóra minősítem, jól éreztük magunkat.
Mészáros Zoltánné - 2013. június 07. péntek
A szálloda szép, elegáns és tiszta. Minden kényelem és szolgáltatás megvan benne ami elvárható egy négy csillagos szállodától. Az ételek minősége, választéka kiváló, a személyzet udvarias ,kedves és segítőkész. Jó lenne, ha elhelyeznének a szobákban vízforralót kávé-tea bekészítéssel. Más szállodákban már találkoztam ilyennel és nagyon tetszett. A vacsora kezdési időpontját (18.30) túl későinek tartom, legalább 1 órával korábban kellene kezdeni.
Fiatal pár - 2013. június 07. péntek
Párommal 3 csodálatos éjszakát töltöttünk a Hotel Silverben. Mindennel nagyon elégedettek voltunk, de kiemelném a személyzet kedvességét, figyelmességét. Minden elismerésünk a szakácsnak,a fenomenális finom ételek elkészitésében! Csak ajánlani tudom mindenkinek! Ősszel is menni fogunk! Köszönjük!
Fiatal pár - 2013. május 25. szombat
Akciosan voltunk a Silveren, igy mindenkeppen megerte ar-ertek aranyban is. A szemelyzet nagyon kedves es szivelyes volt, korrektek. Mi reggelit es vacsorat kertunk, mindegyik boseges volt, a szakacsok kitettek magukert, nagyon jol es valasztekosan foznek. Az idojaras nem kedvezett, ezert a kinti medencekrol nem tudunk velemenyt mondani, de a benti wellness reszleg jo volt.
Idősebb pár - 2013. május 23. csütörtök
Ami tetszett,az a környezet,jó volt az ellátás,átlagosan kedves volt a személyzet.Ami kirívóan gyenge volt,az a fszoba mérete és felszereltsége, a szűkös szoba,melyben 1 db.fotel sem volt,a terasz is hiányos felszereltségü volt,nagyon hiányzott 1 db. asztal.Mai viszonyok között a szálloda összességében már sokak által "lekörözött",a négy csillagos jelzője megkérdőjelezhető.
Fiatal pár - 2013. május 17. péntek
2013. 05. 13-15 között tartózkodtunk a Hotel Silverben. Mindennel meg voltunk elégedve, különösen tetszett, hogy a személyzet közvetlen és segítőkész volt minden tekintetben. A szálloda tiszta és rendezett, központi helyen van, ami nagyon előnyös és hasznos is a vendégek számára. Szívesen látogatjuk meg újra.
Kiss Lászlóné - 2013. május 14. kedd
Nagyon szép a szálló .Kíváló a kiszolgálás.A személyzetnek gratulálok.Mindennel meg voltunk elégedve.Szívesen vissza térnénk.
Dr.Almási Csaba - 2013. május 13. hétfő
Többszöri tapasztalatom az hogy a szálloda gyenge pontja az étterem.A választék mennyisége és minősége nem üti meg egy négy csillagos szálloda elvárható szinvonalát.Nehezen értelmezhető a kiszolgálásnak az a rendszere ,hogy a kínálat zöménél a tányérra pincérek szedik ki az ételt.A kérdés,hogy menü vagy svédasztalos a rendszer véleményem szerint egyik sem. Probléma az is, hogy az étterem személyzete kedvetlen , gyengén motivált. A többi szolgáltatás jó ,vagy kiváló.
Baráti társaságok - 2013. május 11. szombat
Nagyon kelleme, komfortos kikapcsolódásban volt részünk. a személyzet rendkívül készséges, a konyhájuk kifogástalan(ízletes és változatos fogások), talán csak a desszertek nem érték el a kategóriától elvárható nívót. A szoba kellemes és kényelmes volt. Összességében nagyon jól éreztük magunkat és a jövőben is igénybe kívánjuk venni szolgáltatásukat.
- 2013. május 09. csütörtök
Nagyon kellemes 3napot toltottunk a szallodaban.Kedves szemelyzet,nagyon-nagyon kituno,izletes etelek.A szobak tisztak,pincerek udvariasak. Amin lehetne javitani:mi hianyoltuk a zenet,talan lehetne programokat szervezni az uduloknek es kicsit kenyelmetlenek voltak az agyak.Egyebkent elegedettek voltunk es kivanunk tovabbi jo munkat,sok visszatero vendeget!
Idősebb pár - 2013. május 06. hétfő
Abszolút elégedett voltam, a szállás megfelelő, a szoba tiszta, a kategóriájának megfelelő. nagyon elégedett voltam az ellátással, a reggeli és az ebéd is megfelelős színvonalú. Korrekt volt a parkolás bonyolítása is. A welness részleg is teljesen rendben volt, kényelmes, nem voltak sokan, pihenésre abszolút alkalmas. Sajnos a második napon a meleg medence elromlott, így a víz utánpótlása nem volt biztosított addig, míg el nem jöttünk, de a kollégák gőzerővel dolgoztak rajta.
Fiatal pár - 2013. május 04. szombat
Nekünk alapjában minden tetszett.A személyzet udvarias, segítőkész, az ellátás szuper.Jó helyen van a szálloda, és minden a vendégért van. Már most azt szervezzük, mikor menjünk vissza egy ismerős házaspárral. Köszönjük!!!
Prekovics Gyula - 2013. április 30. kedd
2013 április hónapban töltöttünk 3 napot a Silver Hotelben.A személyzet kedves és figyelmes volt.A szoba szép, kényelmes tiszta volt.Az étkezés kiváló volt, igen nagy választékkal minden igényt kielégített.Wellness részleg nagyon kellemes volt valószínű a hét eleje végett a medencékben nem voltak sokan nagyon kellemesen lehetett lazítani.A külső medencéket nem tudtuk használni még mert az idő ehhez még nem volt elég meleg. Jövőben is szívesen mennénk wellnesselni.
Baráti társaságok - 2013. április 22. hétfő
Üdvözlöm! Megérkezésünkkor az első benyomás azonnal pozitív volt. Udvarias ügyintézés a recepción és a látvány a márvány hall a bőr ülőgarnitúrával azonnal megfogott. Már szobáink rendelkezésünkre álltak,igazán inpozáns, nagyméretű, ízlésesen berendezett. A fürdőszoba viszont a szoba méretéhez képest elég kicsi. Finom vacsorák és reggelik, pincérünk Dávid,barátságos, figyelmes,humoros,kedves. Mind a négyen maximálisan meg voltunk elégedve. A wellness részleg is kellemes, nincs tömeg és az is nagyon jó ötlet, hogy mindkét épületben használható, bármelyikben lakikben lakik az ember. Mi csak szép és kellemes élményekkel lettünk ismét gazdagabbak. Ildikó
Naggyőrné Fehér Erika - 2013. április 11. csütörtök
Nagyon tetszett az egész szálloda, szolgáltatásai , standard szobák szépek kényelmesek, tiszták, nem tetszett és a több vendégnek sem, hogy 19 órától van a vacsora , valamint nincs viz a vacsorához ez megdöbbentő, éjszakára megterhelő a késői vacsora, 17 órától illene a vacsora lehetőség .
Cselik Györgyné - 2013. április 09. kedd
Nagyon jól éreztük magunkat,a konyha kitűnő,a felszolgálás kiváló. A szobák kényelmesek,ellenben a szőnyegpadló állapota kívánni valót hagy maga után.Szívesen megyünk máskor is hasonló feltételek mellett.
Teodorovics Györgyné - 2013. április 08. hétfő
Előre bocsájtom,hogy nagy utazó vagyok,elég idős,de egyedül utazom.Ilyen jó,kreatív konyhával nem sok helyen találkoztam.Sok zöldség,puha húsok,finom sütemények,nagyszerű reggeli választék.Ezeket azért emelem ki,mert már volt részem egy-két hazai csalódásban.Egy bajom volt,hogy nem tudtam úszni,de talán a nyáron ismét elmegyek és ezzel is nagyobb szerencsém lesz. Üdvözlettel,Teodorovicsné.
Restás Tibor - 2013. április 08. hétfő
A kültéri medencénél nincs árnyékoló, ez nyáron nem jó a tűző napon , esőben pedig megázunk ( ez főleg a hétvégére volt jellemző.) Tetszett a tágas tér ( szoba,medence tér- pihenő)személyzet szolgálatkész figyelmes.
Idősebb pár - 2013. április 05. péntek
A szálloda, szép,jól felszerelt. A kétágyas szobában egy db szék és egy együlöke volt, Ez két személyre nem igazán ideális. A gözkabin a második napunkon nem üzemelt. Az infraszauna ki volt kapcsolva. A személyzet készséges és barátságos volt. Az ételek minősége kiváló, a választék azonban a fő ételeknél a hagyományos ételek kedvelőinek nem volt elégséges.
Morvai István - 2013. április 05. péntek
A személyzettel kevés érintkezésünk volt, ami azt jelenti, hogy nem kellett problémákat megoldanunk, észrevétlenül szolgáltattak, magas színvonalon. A tisztaságra sem lehetett panasz, jó volt mind a szoba és közösségi területek, mind a fürdők tisztasági állapota, a nap minden szakában (esős időszak volt). A szobák felszereltségénél elkelne valamivel több szárítási, teregetési lehetőség, lévén a fürdőhelyi következményként jelentkező nedves törülközőkre, fürdőruhákra (pl. mobil szárító). Kimondottan színvonalas, kíváló volt az éttermi ellátás, a svédasztalos étkezések kínálata, minősége és a szervírozása. S persze a másik lényeg, a szálloda azon adottsága, hogy rendelkezik azzal a "nagytudású" gyógyvízzel, ami majd minden embernek hasznos lehet, valamiben kezelést nyújthat. Összességében a két nap nagyon kellemes időtöltést, pihenést nyújtott, s annak ellenére, hogy az ember igyekszik új helyeket fellelni, kipróbálni, a Hotel Silverbe valószínű, hogy lesz rövid időn belül visszatérés, s talán egy hosszabb turnussal számolva is. A helyet csak ajánlani tudom mindenkinek.
Bereczkiné Szappanos Lenke - 2013. április 02. kedd
Nagyon élveztük a "svédasztalos" - szabadon választható étkeztetést. Minden étel kiváló minőségű volt. A pincérek előzékenyek és gyorsak voltak. Nagyon tetszett az a figyelmesség, hogy Húsvét Vasárnap és Hétfőn csokoládétojással kedveskedtek a vendégeknek. Személy szerint én a kényeztető masszírozásokat, aromaterpáiás kezeléseket (csokoládémasszáz, vörösboros fürdő)élveztem, míg gyermekeimnek a teljes masszázs tetszett. Mindennel meg voltunk elégedve! Köszönettel: Bereczkiné Szappanos Lenke
Szeljak Gabriella - 2013. március 21. csütörtök
Március első hétvégéjén gyönyörű napsütésben 17-en üdültünk a szállodában.A család apraja, nagyja számára kitünő szolgáltatásban volt részünk.Nagy örömünkre szolgált,hogy a szálloda az emeleti rész utolsó hat szobáját megosztás nélkül biztosítani tudta számunkra.A gyerekeknek nagyon tettszet a mindennel felszerelt játszószoba.Minden igényünket kielégítette a welness részleg,a konyha kitünő,a kiszolgálás kifogástalan.Köszönjük szépen a pihentető napokat!
Kisgyerekes család - 2013. március 19. kedd
Tisztelt Szállásvadász! 2015.03.15.-től 3 napig terveztük pihenésünket párommal és három gyermekünkkel. 2015.03.15.-én a rossz idő sem tudta elvenni kedvünket az utazástól így reggel nekiindultunk a 220 km távnak. 11:25 perckor Püspökladány előtt autóbalesetet szenvedtünk és autónk árokba borult. 11:38 ra már a Tűzoltók is kiértek, miután azonnal bejelentük, a kocsiból apuka mindenkit szerencsésen kihozott. Az autónk az árokból kihúzás után a Jó Isten segítségével 13:00 kor megállt a Célállomás előtt. / Hotel Silver Hajdúszoboszló/ Szavakkal és könnyek nélkül nem lehet leírni, azt a fogadtatást, amiben részesült kis családunk. Nincs rá értékelés, mert a kiváló is kevés lenne mindarra, amit a Recepciósokon át, a felszolgálók, a takarítók és nagy köszönet a karbantartónak / Ottónak/, aki gondoskodott arról, hogy autónk 3 napi ott tartózkodás után Budapestre indulhasson, mert sajnos az elektronika beázott így nem indult. Én és családom is nagyon jól éreztük magunkat, és szeretettel várjuk a Hotel Akcióit, szívesen mennénk ismét, akár már ma is.
Idősebb pár - 2013. március 18. hétfő
Nagyon jól éreztük magunkat, melyhez a kitűnő ellátás mellet a személyzet figyelmessége, segítőkészsége is hozzájárult. Köszönjük.
Oláh Istvánné - 2013. március 14. csütörtök
Most érkeztünk haza és telve vagyunk élményekkel (és kipakolni való dolgokkal), ezért csak röviden értékelek: nagyon jól éreztük magunkat. Mindenki nagyon kedves volt, az ételek bősége és választéka kínáló. Odafigyeltek, hogy az utolsónak érkezőnek is jusson mindenből. A személyzet mosolygós, figyelmes, kedves.
György József - 2013. március 12. kedd
Nagyon tetszett minden ,a szoba kényelmes volt és nagyon tiszta. Az éterembe bősges reggeli és vacsora várt minket , nagyonjó hangulatott adott az élő zene is.Mindennel nagyon meg voltunk elégedve. Köszönjük ezt a szuper hétvégét. Jövünk máskor is !! György józsef és György Józsefné
Fiatal pár - 2013. március 11. hétfő
Étkezés kiváló,wellness kiváló, szoba remek gyönyörű, felszerelt.
Tiborcz ZoltÁn - 2013. március 07. csütörtök
A személyzet udvarias,szolgálatkész,vendégbarát.Tetszett a fiatalos kedvességük.Az étkezés kulturáltsága magas fokú,az eddigi szállodai tapasztalatainkhoz hasonlítva kimagasló.Az ételek választéka remek,az ízek kiválóak. Az új fedett gyógyvizes részben a pára elszívást meg kellene oldani a téli időszakban. A "zsúfoltság" is okozott némi kellemetlenséget:az ágyak szorosan voltak,a számuk mégis kevésnek bizonyult ottlétünkkor.
Tóth Géza - 2013. március 06. szerda
Szuper három nap ,tökéletes kikapcsolódás , pihenés , feltöltődés. A szoba tiszta, kényelmes , nyugodt csendes környezet , az ellátás bőséges , finom . A személyzet nagyon kedves és segítőkész , a kiszolgálás szuper. A medencék minden igényt kielégítőek , tiszták és biztonságosak. Köszönöm , hogy a vendégük lehettem , s remélem hogy minnél hamarább élvezhetjük vendégszeretüket
Kis László - 2013. március 05. kedd
Nagyon tetszett az elhelyezés a személyzet udvariassága, az ételek változatossága. A külső hidegvizes medence lehetett volna melegebb (13C°) pl. 18-20C°. Ez az egyetlen ami megtörte a tökéletességet. Nagyon tetszett az élő zene is. Köszönjük!!!
Nováki Péter - 2013. március 02. szombat
Ami nagyon tetszett az a kedvező akciós ár. Valamennyi szolgáltatásuk kiválóan megfelel a szálloda hírének és besorolásának. Ami kevésbé tetszett a régebbi szárnyban lévő medencék vízkezelése. A négyből két nap az egyik medence hideg, a másik kellemetlenül meleg volt, s a benti rendet senki nem felügyelte. (Voltak olyan vendégek akik jópofaságból nylon szatyorban hoztak jeget a medencébe.)
Pethő-Szalai Zita - 2013. március 01. péntek
Nagyon finomak az ételek színvonalas a kiszolgálás.
Szathmári Andrásné - 2013. február 28. csütörtök
Nagyon kellemes 4 éjszakás kikapcsolódásban volt részünk, ami a hosszú, zord tél végén igazán jól esett mind a testünknek, mind a lelkünknek. A személyzet figyelmes, udvarias, az ellátás kiváló! Mind a reggelinél, mind a vacsoránál a választék bőséges volt. Az ételek nagyon finomak voltak, a sütemények pedig elcsábítottak, amit nem is bántunk. A fürdő részleg nagyszerű, ami nyáron még inkább kényezteti a vendéget, hiszen a kerti medencék még bővítik az amúgy sem szegényes választékot. Talán egy dolog volt, amit az elhelyezésben hiányoltunk: a standart szobában is kellene elhelyezni legalább 2 karosszéket és egy kis asztalt hogy a négycsillagos szállodában ne az ágy szélén kelljen kuporogni, ha nem szeretnénk vízszintes helyzetben lenni. Ne érezze azt a vendég, hogy egy színvonalas szállodában kényelmetlenebb, mint otthon.
Csontos Nándor - 2013. február 27. szerda
A szálloda és szolgáltatásai ezen az akciós áron még elfogadható a középréteg számára is. A parkolásuk kicsit drága de ez valószínű a környezeti hatások miatt van. A szobák szépek tiszták és a pihenni vágyók részére minden igényt kielégítenek A dohányzók részére viszont a szálloda bejárata előtt vagy mellett lehetne fedett dohányzó helyet vagy az interneten található kávéautomaták bérlésével egybekötött ingyenes dohányzó pavilont felállítani, mert a didergő dohányzók nem mutatnak jól a szálloda előtt. A medencék, szaunák, gőzkabinok szépek.A belső medencénél valamilyen szellőző berendezést jó lenne elhelyezni mert nagyon nagy a helyiség páratartalma.
Bánfai János - 2013. február 27. szerda
A személyzet figyelmes,kedves és segítőkész. A félpanziós ellátás, a szálló elsőrangú.T.Bánfai János.
Jakubcsik Ferenc - 2013. február 27. szerda
nagyon komoly, minden igényt kielégitő szálloda.sajnos a 218 szoba, ahol mi laktunk eléggé zajos, alatta van szerintem a konyhai előkészítő, reggel 6 órától este 10 óráig zörgés, csörömpölés hallatszott, nagyon erősen szinte zavaró volt.A tisztaság kényelem tökéletes.
Janik László - 2013. február 25. hétfő
Profi csapat, profi kiszolgálás. A reggeli és a vacsora választékos, minden igényt kielégítő. Az élőzene a vacsoránál, nagyon szuper. Hiányosságnak találtuk, a jól felszerelt játékterem kihasználatlanságát a méregdrága árak miatt. Téli estéken telt ház lenne 50% árengedmény mellett. Jól éreztük magunkat, ajánlom mindenkinek.
Baráti társaságok - 2013. február 25. hétfő
Elégedettek voltunk a kiszolgálással, az éttermi kínálat kiváló volt, a személyzet barátságos és kedves. Csak ajánlani tudom mindenkinek a szálláshelyet.
Pogány Sándor - 2013. február 21. csütörtök
A legelső benyomásunk az volt,hogy építészetileg nagyon átgondoltan tervezett, igényes anyagokból gondosan épített és berendezett épületekbe érkeztünk.Szépek a burkolatok,lépcsők,korlátok, kiváló világítás,fűtés. Kényelmes, az új épületben nagyméretű szobák jól felszerelt fürdőszobával,szép bútorokkal. A személyzet minden normális kérést örömmel teljesít,segítőkész és udvarias. Az étteremben gazdag ételválaszték,különlegesnek számító nagyon jó ételekkel és igazi magyar finomságokkal.Minden alkalommal halat és vadat is kínálnak. Összefoglalva:a Hotel Silverről alkotott véleményünket talán az tükrözi legjobban,hogy első látogatásuk február elsejéig tartott, amit február 17-től megismételtünk és további két nappal meghosszabbítottunk.
Idősebb pár - 2013. február 18. hétfő
Pozitívum: remek személyzet, kifogástalan tisztaság, széles ételválaszték, lehetőséget adva a kímélő étrend betartására. Negatívum: drága fizető parkolás, még a szabadban is (2000.- Ft/nap, miközben az utcán a köz-parkolás 600.- Ft/nap) a wellness részlegben kevés a pihenő ágy, a svédasztalos vacsoránál előnyösebb lenne a full önkiszolgálás.
Fiatal pár - 2013. február 18. hétfő
Szobánk északi fekvésű, árnyékos volt(napimádók vagyunk), az egymásra épült épületszárnyak nem biztosítanak kellő szabad kilátást. Egy 4 csillagos szállodában ma már LCD tv-k vannak szélesebb programkínálattal. Wellnes szolgáltatás szerény, felújításra szoruló. Ellátás kiváló, kiszolgálás udvarias.
Tarjányi József - 2013. február 14. csütörtök
Nem elöször voltunk itt és így volt már helyiismeretünk . Akkor és most is elégedettek voltunk a szállodai kiszolgálásokkal és az étkezésekkel.Most a vellnessben a vízhőfokokkal és az élményelemekkel ill. üzemelésükkel kapcsolatban voltak kissebb hiányoságog.Összeségében nagyon jól éreztük magunkat és köszönjük ,hogy ottlehettünk. Tisztelettel:Tarjányiék
Kisgyerekes család - 2013. február 13. szerda
maga a szálloda tiszta ,kellemes hangulatú,az étteremkiváló bár a vacsorához nem járt egy kancsó víz sem!, A wellnes rész viszont nem gyerekbarát így a téli időszakban,kisgyerekeseknek nem olyan kellemes! Gyerek nélkül kiváló!
Németh Imre - 2013. február 11. hétfő
A fürdőszobában a mosdó csapja nehezen működik, a WC tartály folyik. (305-ös) A Bowling pálya bérlése nagyon drága és a benti parkolás díja is lehangoló. Ezen kívül minden rendben volt, az ételkínálat parádés és a minősége kitűnő, az esti zene a vacsora mellé nagyon jó ötlet, jó a zenekar. Jól felszerelt a fitnesz-terem és a medencék is kellemesek. Jól éreztük magunkat és végre pihenhettünk!!!!!!!! Köszönjük és sok elégedett vendéget kívánunk Önöknek. Üdvözlettel, Dr. Chila Olga és Németh Imre
Molnárné Bocsi Katalin - 2013. február 11. hétfő
Gyönyörű,tiszta szálloda !! Udvarias,segítőkész személyzet.Bőséges,minőségi,választékos ételek.Kényelmes,tiszta szobák.A szaunák,medencék tiszták,higiénikusak.A személyzet minden kivánságunkat,szinte kérés nélkül teljesitette ,összességében 5* -re értékelném a személyzetet és a szállodát is. Köszönjük..502-es
Molnár Ervin - 2013. február 11. hétfő
Gyönyörű,tiszta szálloda,udvarias, kedves ,segítőkész kiszolgálás,személyzet! Kiváló,bőséges minőségi ételek!Ez a hely nagyon megfogott,visszatérő vendégek leszünk:) Köszönjük!
Kovács Károly Zsolt - 2013. február 08. péntek
TETSZETT A SZOBA,KÉNYELMES NAGY VOLT, CSAK A FÉLOLDALAS TÉVÉVEL NEM TUDTUNK KIEGYEZNI, VALAMINT A MÁSIK MEDENCÉHEZ VALÓ ÁTJUTÁS ELÉG FÁZÓS VOLT, AZ ELLÁTÁS KITŰNŐ VOLT, SOK KÜLÖNLEGESSÉGET KAPTUNK.
Idősebb pár - 2013. február 07. csütörtök
A hírnevéhez méltó volt a hely, a személyzet kedves, az ellátás jó. Talán a fürdőszoba volt egy kicsit szűk, a csaptelep kevésbé volt használható. Köszönet.
Fiatal pár - 2013. február 06. szerda
Pozitív: reggeli-vacsora minősége kiváló, különleges, választékos ételek a wellness-részlegben nem volt tömeg Negatív: sószoba gyenge és hideg parkolásért naponta 2000 Ft-ot számolnak fel a szálloda parkolójában, ez az utcán is fizetős, pedig az egész város szinte üres. örülni kellene, hogy megy oda valaki és nem parkolási díjat szedni.
Idősebb pár - 2013. február 05. kedd
Tetszett: a standard szobánk tágassága (517), felszereltsége, az ételválaszték gazdagsága, nagyon jó minősége, a különlegesen elkészített ételek, a termálmedencék változatossága, a személyzet kedvessége, az akciós ár Nem tetszett: velünk együtt utazó barátaink standard szobája jóval kisebb volt, a fürdőszoba kifejezetten kicsi (510); a svédasztalos vacsora nem önkiszolgáló, a személyzet tálal, és emiatt hosszú, 10-15 perces sorok is kialakultak, másfél óra volt a vacsoránk ideje, dohányzó hely nincs, illetve barátságtalanul van kijelölve (utcán, a szállodátol több mint 5 méterre)
Fiatal pár - 2013. február 05. kedd
Pozitívumok: Ragyogó tisztaság, kényelem, kitűnő konyha, élőzene a vacsoránál A sok pozitivum mellettnéhány negativum: - a főépületben terjengő ételszag - a 2000 Ft/ éjszaka parkolási díj
Dr. Horváth Zoltán - 2013. február 05. kedd
Nagyon udvarias, előzékeny személyzet,igen választékos étkezés.Tisztaság mindenütt.Amire érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítani, az a szauna-lepedők,mivel ez véleményem szerint nem méltó a négy csillagos minősítéshez.Kicsik,némelyek tépett szélűek, látszik, hogy nagy lepedőből "szabták",igaz tiszták voltak.A pezsgőfürdő ciklikus üzemeltetése sem a legszerencsésebb, érthetetlen a félórás szünet.
Kaszab Árpád - 2013. február 04. hétfő
Az is magáért beszél, hogy már negyedszer ( kétszer appartmanban )választottuk pihenésünk helyszínéül a Silvert. Igen, most is meg voltunk elégedve vele. Amit egy kicsit alulpontoztam az a fürdőszoba, mert az túl kicsi volt és a WC sem igazán jó helyen van. Mindezt kárpótolta a személyzet kedvessége, a kíváló ételek és a nyújtott szolgáltatás minősége. Üdvözlettel: Kaszab Árpád
Kapros Tiborné - 2013. február 01. péntek
Két éjszakát, három napot töltöttünk a Silverben. Nagyon elégedettek voltunk a fogadtatással, a környezettel és a szolgáltatásokkal. A szálloda mindenben megfelelt a várakozásainknak és az ajánlatban foglaltaknak. A szoba kényelmes, csendes, a fiatal személyzet udvarias és figyelmes, minden kérésünket teljesítették. A konyha kiváló, az ételek választékosak és jó minőségű alapanyagokból készülnek. Minden étkezésnél volt hal. Tetszett, hogy a nemzetközi konyha mellett külön gondot fordítottak arra, hogy igényes magyaros finomságok is szerepeljenek a kínálatban.
Kun Ferencné - 2013. január 28. hétfő
A személyzet udvarias, a tisztaság figyelemreméltó. Az ár/érték arány nagyon barátságos, a szobák kényelmesek. Az ajándékba kapott kuponnal nem sok mindent lehetett kezdeni. Az étkezés bőséges volt, a kínálat is magas színvonalú. A két épületben lévő szolgáltatás igénybevétele téli időszakban kissé kényelmetlen, de áthidalható a probléma.
Kisgyerekes család - 2013. január 28. hétfő
A kisfiammal kellemes hétvégét töltöttünk a szállodában.A medencék kielégítették az igényeinket,az ellátás pazar volt.A személyzet udvarias és szolgálatkész.Máskor is visszatérünk.
Fiatal pár - 2013. január 26. szombat
Tetszett : A változatos és ízletes ételek, gyors,udvarias kiszolgálás az étteremben.Igaz egy pezsgőt megittam volna. Nagyon élveztem a hóesésben a kinti fűtött medencében való fürdőzést.Bár szerintem a fő épületben lévő kinti medence fűtése jobb lenne,mert akkor nem kellene átjárni az új épületbe. Nagyon jó volt!
Bárányné Tóth Adrienne - 2013. január 25. péntek
Nagyon jól éreztük magunkat. Kár, hogy nem volt a wellnesz részlegben úszómedence. A két thermálvizes medence a pezsgőfürdővel nagyon kellemes volt, a szaunák közül alig lehetett választani.Éjszaka nagyon meleg volt a szobában, hiába tettük le a thermosztátot.A szobák kényelmesek, tiszták, a személyzet kedves és szolgálatkész, a reggeli egyenesen csodás, minden igényt kielégítő választékkal. Az ár/érték arány mindenképpen kiváló.
Fiatal pár - 2013. január 24. csütörtök
Nem tetszett: - a szállodán belül nincs úszómedence - a vacsoránál nem magának készíti el az ételt a vendég, hanem a pincér rakja ki a tányérra - szerintem kevés a főételből a választék Tetszett: - van több termálmedence - kedvesek az alkalmazottak - tiszta volt a szálloda
Kiss Robert - 2013. január 24. csütörtök
Szeretnénk itt is megköszönni,a csodás pihenést,kikapcsolódást biztosító ,vendégszerető,személyzetnek! Maximálisan megvoltunk elégedve a fogadtatással,az éttermi kiszolgálással,a személyzet munkájával! Számunkra csodálatos volt az előzékenységűk,a tisztaság,az odafigyelés! A fűrdőben pedig maximálisan megvoltunk elégedve a víz minősége ,tisztaságával! Egyszóval:köszönjük,csodás volt!Minden!
Czere Ildikó - 2013. január 21. hétfő
A szoba kényelmével, az étkezéssel és az egyéb szolgáltatásokkal is meg voltunk elégedve.
Németh Ferenc - 2013. január 21. hétfő
tisztaság kiváló, ellátás kifogástalan, az átjárás étkezésnél kényelmetlen
Szász Tímea - 2013. január 21. hétfő
Nem tudok olyat mondani ,ami nem tetszett, mindennel tökéletesen meg voltunk elégedve!!! Nem hiába ajánlotta a Silvert mindenki Nyíregyházán!!! A szálloda nagyon szép volt, remek szolgáltatásokkal, a szoba szintén, a személyzet kiválló, az ételek nagyon finomak!!! A pótszilveszter életem legjobb bulija volt, a zenekar nagyon jól játszott és a vendégek is aranyosak voltak!!! Biztosan vissza megyünk még!!!!!:)))))))
Kovács Imre - 2013. január 16. szerda
A Hotel Silverben egy igazán kellemes hétvégét töltöttünk el.Köszönünk mindent!Kiváló ételek,tisztaság és mosolygós személyzet(előre köszönnek)várt bennünket!Reggeli előtt pezsgő!!!Egyetlen negatívum :magas parkolási díj.
Gurbán Miklós - 2013. január 10. csütörtök
Korábban voltunk már a Hotel Silverben, nyilván elégedettek voltunk azért választottuk ismét. A vendégek alacsony száma mintha rányomta volna a bélyegét az éttermi választékra. Ettől eltekintve nagyon jól éreztük magunkat.Ahogy a fenti értékelésben jeleztem az ár/érték arány rendkivül kedvező, amit köszönünk a szállásvadásznak. Üdvözlettel: Gurbán Miklós
Kosik Andrea - 2013. január 06. vasárnap
Az ellátás,a fürdö , a szoba ,a tisztaság a személyzet kiszolgálása mind mind egyszerűen pazar volt, külön kiemelném a személyzet kedvességét és segítő készségét. Negatívumot nem tapasztaltam ,de legközelebb ha tehetem több naposra tervezzük a pihenésünket a szállodába
Olvass további véleményeket a szálláshelyről!
